H. Á.
MTI
2023.06.08 10:01

Atlétika: csak vasárnap kezdi a szezont Krizsán Xénia

Krizsán Xénia a tervezettnél jóval később, csak vasárnap kezdheti meg a szabadtéri szezont, miután a felkészülését betegségek hátráltatták, így ki kellett hagynia május végén a többpróbázók egyik legrangosabb viadalát Götzisben.

 

Krizsán formája még nem az igazi, de azt is tudja, nem most kell a csúcson lennie (Fotó: Nemzeti Sport)

A budapesti világbajnokságra készülő klasszis atléta az MTI-nek elárulta, hogy áprilisban hörghuruttal küszködött, két hétig nem tudott edzeni, majd egy vírus támadta meg a szervezetét, ez pedig újabb kihagyással járt. Összességében négy hét esett ki a munkából, ráadásul alaposan legyengült.

„Götzisben sajnos még nem versenyezhettem, amit nagyon sajnáltam, de gyakorlatilag az azt megelőző héten kezdhettem csak el rendesen edzeni” – mondta az MTK 30 éves sportolója, aki a hétpróba jelenlegi magyar rekordját (6651 pont) éppen az ausztriai versenyen állította fel két éve, eredményével pedig meg is nyerte akkor a Hypo-Meetinget.

Krizsán a márciusi fedett pályás Európa-bajnokságon ötödikként zárt, majd kis szünet után megkezdte a munkát a szabadtéri szezonra, és mint mondta, kifejezetten jó állapotban volt, amikor megbetegedett.
A hosszú kihagyás után most már keményen dolgozik, komoly sérülések nem hátráltatják edzéseit és Nyíregyházán, a nemzetközi szövetség kontinentális sorozatának bronz kategóriás versenyén 100 méter gáton indul, majd a jövő héten az összetett magyar bajnokságon versenyez először hétpróbában idén.

„A formám még nem jó, de szerencsére nem is most kell csúcsformában lenni” – mondta Krizsán Xénia, utalva arra, hogy a szezon fő versenye természetesen számára is az augusztus 19-én kezdődő budapesti világbajnokság lesz, addig pedig még több mint két hónap áll a rendelkezésére, hogy megfelelő állapotba kerüljön.

2023.10.01 11:14:19

Atlétika nemzetisport.hu

„Az edzőm azt mondta, ne törődjek semmivel, lőjek ki a rajtnál. Éreztem, hogy ez az én napom”

2023.09.30 22:31:22

Atlétika nemzetisport.hu

ALAPVONAL. Az hamisítatlan angol humor, ez hamisított magyar valóság. Amelynek részeként már azt is pedzegetik, hogy a magyar válogatottnak sincs semmi köze a magyar labdarúgáshoz. A sportközgazdász (amúgy hol vannak a »kultúraközgazdászok«?) nemzeti érzéssel felheccelt, megvezetett tömegekről beszél; ez a hétköznapi ember totális lenézésének régen ismert formája, innen már csak egy lépés, hogy a meccsre járók törött szemüveget hordanak, fogatlanok és alkoholisták is.

2023.09.25 16:17:28

Atlétika nemzetisport.hu

A villámikrek utolsó mohikánja, az olimpiai bronzérmes, Eb-győztes sprinter 94 évesen távozott.

2023.09.21 23:22:07

Atlétika nemzetisport.hu

NS-VÉLEMÉNY. Márton Anita utolsó nagy dobása a budapesti vb volt.

2023.09.18 16:42:51

Atlétika nemzetisport.hu

A klasszikus számban, 100 méteren és a 4x100 méteres váltóban is világbajnok lett a budapesti vb-n.