Csupasport: a „mezítlábas tündér” már huszadik éve futja a maratonikat

N. ZS.N. ZS.
Vágólapra másolva!
2022.12.06. 22:30
null
Vu Dzsiasze 237-szer futott már maratont (csupasport.hu)
Nem akármilyen életút áll egy most 65 éves kínai férfi, Vu Dzsiasze mögött, hiszen a test és lélek minél nagyobb próbája jegyében mezítláb fut. Nemrég már 237. maratoniját teljesítette.

 

Az egyedi futóstílusa miatt „mezítlábas tündérként” is ismert Vu Dzsiasze maratoni maratoni sorozata Hsziamenben indult húsz évvel ezelőtt, azóta Kína-szerte teljesítette összesen 237-szer a klasszikus, 42.195 km-es távot. Ehhez a szinthez természetesen sok edzésre van szüksége, a kínai beszámolók szerint heti 70-100 km-t tesz meg hetente, arról azonban már nem szólt a fáma, hogy mezítláb vagy részben cipőben.

A kínai férfi azonban mit sem törődik a modern idők szavával, s hogy meddig szeretne még futni? A csupasport.hu cikkéből kiderül.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik