BALLAI ATTILA
2023.03.04 23:38 Frissítve: 2023.03.05 14:27

A diszkosz is el van vetve – Ballai Attila publicisztikája

 

Három éve, 2020 tavaszán a pandémia miatt megdermedt a sportvilág. Ezzel együtt megdermedtünk mi, sportújságírók is. Hiszen miközben sorra maradtak el, szakadtak félbe a mérkőzések, versenyek, bajnokságok, a napilapokat, az internetes portálokat, a televíziós közvetítéseket meg kellett tölteni tartalommal. Beköszöntött az összegzések, elemzések, múltidézések ideje. Jöttek a kerek és jelentős, majd egyre kevésbé kerek és egyre jelentéktelenebb évfordulók, a nagy interjúk nagyságokkal, nagy interjúk kisebbekkel, még később kis interjúk egészen kicsikkel.

Aztán berobbant egy ötlet. Vagy inkább az ötlet. Sajnos nem tőlem, de az első pillanatban tudtam, éreztem, tudtuk, éreztük a Nemzeti Sportnál, a Magyar Nemzetnél és az Origónál is, hogy éppen a maga egyszerűségében zseniális. Meg kell valósítani! Megkérdőjelezhetetlen hitelű szakmai zsűrit felkérve, válasszuk meg sikersportágaink valaha volt hazai legjobbjait! Kezdtük a vízilabdával, szinte közfelkiáltásra, nem is kellett magyarázgatni, miért. A nyolc, háromszoros magyar olimpiai bajnokot felvonultató, példátlanul rangos mezőnyben győzött az egyszeres Faragó Tamás, de senki ember fia meg nem lepődött, hiszen ő a világuraló magyar póló megtestesítője, megszemélyesítője. „Tonót” nehéz lenne érzelgősséggel vádolni, ám ezúttal a megható jelzővel fogadta az eredményt, és így kommentálta: „Óriási megtiszteltetés. Miután kilenc olimpiát nyerni egy csapatsportágban csak úgy lehetséges, hogy klasszisok sora nő fel, közöttük a legjobbnak találtatni még úgy is megható, hogy a szavazás nyilvánvalóan szubjektív. De most fogjuk fel úgy, hogy a végeredmény objektív...” Kásás Tamás második, Gyarmati Dezső harmadik helyét is bátran tekinthetjük annak, a mögöttük negyedik Benedek Tibor előtt pedig éltében ez volt a magyar vízilabda utolsó főhajtása – nem egészen egy hónappal a halálát megelőzően. Kritikai észrevétel csupán amiatt hangzott el, hogy Németh Jánosnak, „Jamesznak” az első tízben sem jutott hely, pedig Gyarmati Dezső szerint ő volt minden idők legnagyobbja. Na ja, Gyarmati még látta játszani; az utókor leginkább abból becsülheti meg erejét, hatását a társakra és az ellenfelekre, hogy amikor az 1936-os, berlini olimpiai aranyról határozó meccs előtt a németek azzal riogatták a mieinket, hogy valószínűleg Hitler is jelen lesz a meccsen, ami nekik plusz egy gólt jelent, a magyarok rávágták, nálunk viszont ott lesz Németh „Jamesz”, és ez minimum plusz kettő.

A póló után folytattuk a kézilabdával. A férfiaknál Kovács Péter nyert Nagy László és Varga István előtt – azaz a játék szellemiségéből adódóan inkább mellett –, a nőknél Gódorné Nagy Marianna, Görbicz Anita, Sterbinszky Amália volt a sorrend. Hibázni itt sem lehetett. Még úgy sem, hogy a harmadik helyen olyan héroszok végeztek, mint „Amál”, akit az 1982-es hazai vb-ezüst után a szó szoros értelmében trónra emeltek a társai (egy fotelban ülve lendítették a BS légterébe), Varga Pista népszerűségéről pedig csak annyit, hogy amikor jó pár évvel tündökletes pályafutása lezárása után belépett a debreceni Aranybikába, még akkor is azonnal vége szakadt az élő zenének, a prímás felkiáltott, hogy „Ácsi!”, és Pista kedvenc nótáját kezdte húzni. A sportág olyannyira értékelte közös akciónkat, hogy a két szakág első tíz-tíz helyezettjével alapította meg a kézilabda Hírességek Csarnokát.

Mindezek után és ismeretében mi, szervezők is annyira nekilelkesedtünk, hogy már terveztük a folytatást, újabb kiszemeltünkkel, a kosárlabdával, aztán szépen, sorban minden mással. Azt hittük, sohasem lesz megállás. De lett. Engedett a Covid okozta fagy, újraéledt a sportvilág, visszatértünk a jelenbe. Sportolót, sportvezetőt, újságírót megint elvitt a tengernyi esemény sodra, a mindennap új hősök születnek féligazsága. A tavalyi vizes vb előtt felvetődött, hogy megrendezzük az Úszók úszója-szavazást, de olyan rövid idő alatt kellett Fukuoka helyett Budapestnek beszállnia házigazdának, hogy ott aztán mindennek volt helye, csak játéknak nem.

Most viszont adódik, szinte magát kínálja az újabb esély. A szabadtéri atlétikai világbajnokság, augusztusban Budapesten. Az „Atléták atlétája” igazán méltó felvezetése lenne minden idők legjelentősebb hazai sporteseményének, hiszen ez is, az is az örökkévalóságot kísértené meg. Az ötlet már megfogant, és nem hagy nyugodni. Miközben tudjuk, hogy a feladat más, bizonyos szempontokból könnyebb, másrészt nehezebb, mint a pólósok, kézilabdások esetében.

Az atlétika ugyanis a sportok királynője, alattvalói kétszáznál is több országból hódolnak neki, és a tízmilliós Magyarországnak e tény önmagában kijelöli a helyét a nap alatt. Vízilabdában az örökrangsorokat tekintve megkérdőjelezhetetlen világelsők vagyunk, az olimpiai éremtáblán a póló mellett férfi labdarúgásban és öttusában az első, kajak-kenuban és vívásban a harmadik, a másik alapsportágban, úszásban és birkózásban a negyedik helyen virítunk, tornában és ökölvívásban is beférünk az első tízbe – ám atlétikában a húszba se. A kereken tíz ötkarikás elsőség a 21. pozícióhoz elegendő.

Viszont, máshonnan közelítve, éppen tíz olimpiai bajnokunk van – vb-aranyérmesünk csak egy, ám fedett pályán: Márton Anita –, az elit tehát tökéletesen körülhatárolható. Ide tartoznak persze a vb-érmesek, még a világbajnoki dobogóról éppen lemaradó Szalma László és Kovács Attila is. Az utóbbi már csak azért is, a vb-bronzos Baji Balázs gátassal egyetemben, mert olimpiai elsőségeink egyikét sem futószámban nyertük.

A legtöbbet, ötöt kalapácsvetésben, ez felvet egy újabb mérlegelendő szempontot. Mert amíg Sárosit, Puskást és Albertet, Németh Jameszt, Gyarmatit, Faragót és Kásást csupán elméletben hasonlíthatjuk össze, addig az atlétika mérhető, a mindenkori győztesek nevei mellett egzakt számok állnak, Csakhogy Németh Imre 1948-as londoni 56.07-je miként viszonyuljon Zsivótzky Gyula 1968-as 73.36-jához vagy Pars Krisztián 2012-es 80.59-éhez? Lám, London és London között is mekkora a távolság! Vagy napjaink ifjú sportrajongója, aki „tegnap” óta követi az eredményeket, hogyan értelmezi, hogy Csák Ibolya 1936-ban, Berlinben 160 centiméterrel nyerte meg a női magasugrást? Menjünk bele abba, hogy ez volt élete első külföldi versenye? (Mondta is a Nemzeti Sport tudósítójának, hogy siet haza a férjéhez, mert sokáig egyedül hagyta, és csak attól fél, hogy örömében összetörte a rádiót.) Vagy abba, hogy természetesen híre-hamva sem lehetett még a később világszerte elterjedt flop-, azaz Fosbury-technikának, amelynek névadója 1947-ben született?

Az atlétikában éppen ez a különleges, az izgalmas, a zsigeri emberi, hogy térben és időben egészen más távlatokat nyit. Hisz eleink legfeljebb száz éve kézilabdáznak, százharminc éve pólóznak, a középkori tusakodásokat is ideszámítva néhány száz éve futballoznak, de az ősidőktől fogva futnak, dobnak, ugranak. Ha nekivágunk az Atléták atlétájának – amit szívből remélek –, egészen döbbenetes alakokat, sorsokat ismerhetünk, ismertethetünk majd meg. Kedvcsinálónak most hadd villantsam fel csupán első bajnokunk, Bauer Rudolf emlékét! Mindenütt visszatérő fordulatként olvasni róla, poénnak is kiváló, hogy előbb diszkoszt vetett, aztán már csak búzát és kukoricát. Ugyanis sokoldalú emberként mint mezőgazdász lelte meg élete értelmét, amúgy mellékesen evezett, birkózott, futballozott, jogot hallgatott, gazdászakadémiára járt, és bár huszonegy esztendősen felhagyott a versenyszerű diszkoszvetéssel, szakágát ugyanúgy megújította, mint Richard Douglas Fosbury a magasugrást. A ma is érvényes, több mint száz éve dívó stílus megteremtéséről ő maga így beszélt: „Jó füleslabdázó létemre eszembe jutott, hogy füleslabda módra, forgással kellene kidobni a diszkoszt, megpróbáltam lendületet venni, és ez úgy sikerült, hogy az olimpiai próbaversenyen, ahol egyedül én dobtam fordulattal, 33.21 méterrel legyőztem Crettiert, a Magyar Atlétikai Szövetség legjobbját is.”

Azt már nem tette hozzá, hogy Crettier Rezső végül úgy jutott ki Párizsba és zárhatott ott ötödikként, hogy utazása költségeit vetélytársa, Bauer Rudolf fedezte…

És ez még csak a magyar atlétika első hérosza történetének egyetlen szemelvénye. A kezdet. Várjuk, én is várom a folytatást.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!

2023.05.03 17:51:51

Atlétika nemzetisport.hu

ALAPVONAL. Az UltraBalatonon a 211 ezer méter ellenére sincs annyi tér és nincs annyi idő, ami végletesen konzerválhatja a rossz, haragos érzést. A futás, ez a közös előrehaladás, röpke fél, de maximum egy óra leforgása alatt megtanít kibékülni egymással.

2023.04.28 18:01:56

Atlétika nemzetisport.hu

Összeállítás az április 21-én a 95. életévében elhunyt egykori világrekorder (4x1500) hosszútávfutóról.

2023.04.17 21:06:16

Atlétika nemzetisport.hu

ALAPVONAL. Ez az írás azonban nem Fosbury nagyszerű tettéről akar szólni, sokkal inkább azt a kérdést feszegetné, hogy a hozzá hasonló sportági reformerek, újítók és másként gondolkodók neve miért nem marad meg a közösségi emlékezetben ugyanúgy, mint az 1968-ban a világot ámulatba ejtő »háttal ugró« atlétáé?

2023.03.21 18:39:38

Atlétika nemzetisport.hu

ALAPVONAL. Fosbury levelek özönét kapta, hogy ossza meg stílusának titkát a megszaporodott magasugró-palánták ezreivel, s megriadt szülők tiltakoztak legalább ugyanennyien. Tiltsák be az egészet, ezt követelték, hisz – az alkalmi, iskolai ugródombok homokjába – hanyatt vetődő ifjak a nyakukat is szeghetik. Ám az új módi viharos gyorsasággal terjedt el.

2023.03.08 21:07:04

Atlétika nemzetisport.hu

ALAPVONAL. A rúdugrás ama bizonyos fizikai pont megtalálásának és a „röppálya” erővel, akrobatikával, lélektannal való uralásának egyedülálló tudománya is.