Szoboszlai Dominikkal a rajtban, történelmi csúccsal ért véget a Vivicittá

2026.03.22. 17:27
null
Minden eddigi részvételi rekordot megdöntött a hétvégén rendezett 41. Telekom Vivicittá, amelyre a szervezők tájékoztatása szerint több mint 38 ezren neveztek.

A szervezők tájékoztatása szerint több mint 38 ezren neveztek a Margitszigeten megrendezett kétnapos rendezvény versenyszámaira. 

A 10 kilométert és a félmaratont is vasárnap rendezték, utóbbi mezőnyét Gulyás Michelle olimpiai bajnok öttusázó és Kapu Tibor űrhajós indította el – a rajt 34 percen át zajlott a rendkívüli érdeklődés miatt –, kora délután pedig Szoboszlai Dominik nyomta meg a dudát a róla elnevezett exkluzív futam rajtjánál. Utóbbi távra mindössze 300 szerencsés futó nevezhetett, akik egyedi, Szoboszlai-dizájnnal készült pólót is kaptak. 

 

A futam férfi és női győztesét a célba érkezés után a magyar labdarúgó-válogatott csapatkapitánya várta, aki a befutóérem mellett egy-egy dedikált labdával is megajándékozta őket.

ÍGY LŐTTÉK EL SZOBOSZLAIÉK A RAJTOT

A pontosan 40 évvel ezelőtt, 1986-ban útjára indult eseményre idén 1310 hazai településről, valamint öt földrész 111 országából több mint 4000 külföldi futó érkezett Budapestre.

A hazai nevezők 40 százaléka vidéki településekről érkezett, a mezőny 54 százalékát nők alkották. 4600 futó élete első versenyére nevezett, a jövő generációját pedig 10 ezer iskolás képviselte – áll a közleményben.

„A 41. Telekom Vivicittá megkérdőjelezhetetlen mérföldkő a verseny négy évtizedes történetében. Ennyi elszánt hőst, a mozgást és az egészséget ünneplő embert még sosem látott a Margitsziget” – idézte a kommüniké Kocsis Árpádot, a rendező Budapest Sportiroda (BSI) ügyvezetőjét.

 

Legfrissebb hírek

Új edzőt nevezett ki a Fener a Liverpool elleni meccs előtt – hivatalos

Bajnokok Ligája
19 órája

„Titok marad...” – Szoboszlai arról, hogy túl korán tért-e vissza

Angol labdarúgás
Tegnap, 10:05

„Mi vagyunk a Liverpool” – a bajnoki címmel lenne elégedett Szoboszlai

Angol labdarúgás
2026.11.01. 21:16

Szoboszlai Dominik visszatért, de kikapott odahaza a Liverpool az Arsenaltól

Angol labdarúgás
2026.11.01. 19:27

PL: Szoboszlai visszatért a keretbe, Kerkez kezd az Arsenal ellen

Angol labdarúgás
2026.11.01. 16:21

Kérdéses a liverpooli magyarok szereplése a Chelsea ellen

Légiósok
2026.10.28. 08:28

Szoboszlai visszatérése is téma volt a Liverpool sajtótájékoztatóján

Angol labdarúgás
2026.10.27. 14:44

Fél év után nyert odahaza bajnokit a Pool – a születésnapos Szoboszlai nem játszhatott, Kerkez jól futballozott

Angol labdarúgás
2026.10.25. 17:00