Atlétika: akár hat évre is eltilthatják a csúcstartó nigériai sprintert

Vágólapra másolva!
2023.02.09. 17:06
null
Divine Odudurut akár hat évre is eltilthatják két rendbeli doppingvétség miatt (Fotó: Getty Images)
A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) doppingügyekkel foglalkozó szervezete (AIU) felfüggesztette a nigériai Divine Oduduru versenyengedélyét, egyúttal hat évre szóló eltiltást kér rá a doppingszabályok két rendbeli megsértéséért.

Az AIU csütörtökön hozta nyilvánosságra a férfi 200 méter nigériai csúcstartójának felfüggesztését, egyúttal közölte, hogy ügye összefüggésben van az amerikai ügyészség dr. Eric Lira elleni nyomozásával. Az orvos ugyanis bizonyítottan doppingszerekkel látta el a 2021-es tokiói olimpiára készülő pácienseit.

A doktor egyik legfőbb ügyfele Nigéria első számú női sprintere, Blessing Okagbare volt, akit még tavaly februárban tiltottak el 11 évre, miután lebukott és nem volt hajlandó együttműködni a nyomozást végző hivatalos személyekkel. Okagbarétől a határellenőrök elkobozták a telefonját, amikor Tokióból visszatért az Egyesült Államokba – ahol él – és azon a szövetségi nyomozóiroda (FBI) munkatársai „súlyosan terhelő szöveges és hangüzeneteket” találtak.

Odudurut csak később sikerült azonosítani, mint azt a személyt, akivel Okagbare erősen terhelő üzeneteket váltott.

A 26 éves Oduduru 100 méteren 9.86, 200-on 19.73 másodperces egyéni csúccsal rendelkezik, utóbbi egyben az országos rekord is. Tokióban 100 méteren az előfutamból kizárták, 200-on viszont elődöntőbe jutott.

Legfrissebb hírek

Visszatért a jégre Kamila Valijeva orosz műkorcsolyázó

Téli sportok
Tegnap, 10:19

Rio 2016: újabb hét sportoló bukott meg a doppingtesztek folytatódó újraelemzésekor

Egyéb egyéni
2026.01.24. 15:03

Visszatér a pástra a párbajtőröző Kun Anna

Egyéb egyéni
2026.01.20. 09:00

India javítja doppingellenőrzési rendszerét

Egyéb egyéni
2026.01.01. 12:58

Cigarettagőzt fújtak az arcába, nagy bajba kerülhet Van der Poel

Kerékpár
2025.12.29. 12:38

WADA-jelentés: 2024-ben nem nőtt a pozitív doppingesetek aránya

Egyéb egyéni
2025.12.27. 15:09

Megbukott a doppingteszten az angol dartsos, azonnal kizárták a vb-ről

Egyéb egyéni
2025.12.19. 18:14

Harmincnégy kínai doppingeset volt még 2024-ben

Egyéb egyéni
2025.12.19. 12:00
Ezek is érdekelhetik