Atétikai vb: több jegy kelt el eddig, mint amennyit a nemzetközi szövetség remélt

Vágólapra másolva!
2022.12.22. 11:32
null
Jon Ridgeont (balról a harmadik) és Karena Vlecket (jobbról a harmadik) Schmidt Ádám (jobbról a második), Fürjes Balázs (jobbra), Németh Balázs (balra) és Gyulai Miklós (balról a második) fogadta az államtitkárságon (Fotó: Dr. Schmidt Ádám/Fb)
Dr. Schmidt Ádám, sportért felelős államtitkár az államtitkárságon fogadta Jon Ridgeont, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (World Athletics) vezérigazgatóját és Karena Vleck jogi igazgatót. Az eseményen megvitatták jegyértékesítés megkezdése után az első tapasztalatokat a 2023-as budapesti világbajnokságról.

Mint ismert, december közepén elindult a jegyértékesítés a 2023. augusztus 19. és 27. között Budapesten, a vadonatúj Nemzeti Atlétikai Központban rendezendő világbajnokságra.
Nem sokkal ezután Magyarországra érkezett Jon Ridgeon, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség vezérigazgatója és Karena Vleck jogi igazgató, akiket Schmidt Ádám, sportért felelős államtitkár Németh Balázzsal, a Budapest 2023 Zrt. vezérigazgatójával, Gyulai Miklóssal, a Magyar Atlétikai Szövetség elnökével, valamint Fürjes Balázzsal, Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkárral közösen fogadott az államtitkárságon.

Mint Schmidt Ádám közösségi oldalán beszámolt róla: „az eddigi eredmények felülmúlják a World Athletics (Nemzetközi Atlétikai Szövetség) várakozásait.”

JEGY- ÉS BÉRLETÁRAK A BUDAPESTI VB-RE

A kilencnapos atlétikai vb 14 programjára összesen 400 ezer belépő kapható. A délelőtti versenyekre egységesen 3000 forintba kerülnek a jegyek, hétköznap az esti programokra már 6900, a hétvégére pedig 8900 forinttól lehet jegyet venni. A három bérlettípusból a nyitó hétvégére szóló már 21 400 forinttól elérhető. A diákok és nyugdíjasok kedvezményes áron juthatnak a belépőkhöz, akárcsak a családok.
Jegyárak délelőtt: 3000 forint mindennap minden szektor.
Jegyárak hétköznap este: 6900 és 18 900 forint között.
Jegyárak hétvégén este: 8900 és 22 900 forint között
Bérletek:
Nyitó hétvége bérlet (aug. 19–20., 2 nap): 21 400 és 46 600 forint között
Záró hétvége bérlet (aug. 25–27., 3 nap): 29 400 és 67 200 forint között
Szuperhősök bérlet (aug. 19–27., 9 nap): 69 700 és 164 100 forint között
25 százalékos kedvezményt vehetnek igénybe a családok, a 18 év alattiak és a 65 év felettiek, kerekesszékkel pedig előzetes regisztrációval ingyen látogatható a világbajnokság.
Hat utcai versenyt is rendeznek Budapest legszebb városrészein, ezek ingyenesen megtekinthetők, a maraton rajtja és célja a Hősök terén lesz.

MTI/D.S.B.

Legfrissebb hírek

Ünnepelt az NVESZ: a nem olimpiai sportágak kiválóságait köszöntötték

Egyéb egyéni
2026.01.30. 22:58

Schmidt Ádám: Fontosnak tartjuk, hogy a sport felívelő pályán maradjon

Egyéb egyéni
2026.01.27. 20:32

Manhercz Krisztián: Látható a fejlődésünk, de csalódottság van bennünk

Vízilabda
2026.01.26. 16:16

Schmidt Ádám: Elengedhetetlen a sport és az orvostudomány szoros szövetsége

Egyéb egyéni
2026.01.23. 11:17

Schmidt Ádám: A Sportoló nemzet tanév valós élményekkel küzd a virtuális világ ellen

Egyéb egyéni
2026.01.16. 08:57

Schmidt Ádám: A magyar sport erejét jelzi, hogy már a legjobb tíz kiválasztása is óriási dilemma

Egyéb egyéni
2026.01.12. 20:46

Schmidt Ádám: a magyar családoknak óriási segítség a sporttámogatás

Egyéb egyéni
2026.01.05. 15:42

Sportoló Nemzet Program: óriási az érdeklődés a sportesemény-belépők iránt

Egyéb egyéni
2025.12.17. 18:44
Ezek is érdekelhetik