Atlétika: elindult a jegyértékesítés a 2023-as budapesti világbajnokságra

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2022.12.12. 13:42
null
Elindult a 2023-as budapesti atlétikai vb jegyértékesítése (Fotó: Kovács Tamás/MTI)
250 nappal a verseny kezdete előtt eldördült a startpisztoly és megkezdődött a jegyértékesítés Magyarország történetének legnagyobb sporteseményére, a 2023-as budapesti atlétikai világbajnokságra, amelyet augusztus 19–27. között rendeznek a vadonatúj Nemzeti Atlétikai Központban. A szervezők egy, a világon egyedülálló akcióval is készülnek: aki sportol, féláron láthatja a csodát!

A jegyek elérhetőek online ajegy.atletikaivilagbajnoksag.huoldalon, illetve megvásárolhatók az Eventim jegyirodáiban és partnereinél országszerte.

A világbajnokság 9 napos, a jegyek az 5 délelőtti és 9 esti programra külön-külön vásárolhatók meg. Három bérlettípust is összeállítottak a szervezők, amelyek közül az első a verseny első hétvégéjére, a második a záró hétvégére, a harmadik pedig a vb összes napjára érvényes.

A JAMAICAI B-KÖZÉP MÁR BEJELENTKEZETT A VB-RE

Hat versenyt, a férfi és női maratont, illetve a 20 és 35 kilométeres gyaloglást Budapest belvárosában rendezik, ezek a versenyek mind ingyenesek. A maraton rajtja a Hősök terén lesz, a mezőny a terv szerint az Andrássy úton halad végig, átmegy a Lánchídon és az Alagúton, majd a Várkert Bazár érintésével tér vissza a hídra és halad tovább ismét az Andrássy úton a Hősök teréig. A futóknak négy kört kell majd teljesíteniük Budapest világörökség részét képező, történelmi belvárosában.

Láss Csodát!– bemutatták a világbajnokság szlogenjét is, amely egyszerre utal arra, hogy Magyarország történetében még sosem rendeztek ilyen nagy sporteseményt, arra, hogy milyen csodálatos az a teljesítmény, amelyet az atlétika szuperhősei mutatnak be folyamatosan feszegetve az emberi teljesítőképesség határait és végül arra, hogy mindezt élőben láthatjuk Budapesten.

„Az atlétikai világbajnokság előkészületeinek legfontosabb feladata a 2022-es évben a jegyértékesítés megkezdése volt, és külön öröm számomra, hogy ez még karácsony előtt megtörtént, így mindenkinek lehetősége van arra, hogy az ünnepek alatt jegyet vagy bérletet ajándékozzon szeretteinek a világbajnokságra. Büszke vagyok arra, hogy Magyarország adhat otthont a világ harmadik legnagyobb sporteseményének, és biztos vagyok benne, hogy minden sportoló és minden néző, aki ellátogat hozzánk, jól fogja érezni magát a Nemzeti Atlétikai Központban és a gyönyörű fővárosunkban” – mondta Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár, a világbajnokság kormánybiztosa.

Sebastian Coe, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség elnöke azt mondta: „Nagy örömünkre szolgál, hogy először rendezik meg Közép-Európában a szabadtéri atlétikai világbajnokságot. Magyarország nagyon gazdag sporttörténelemmel rendelkezik, és már bizonyította, hogy kiváló házigazdája a nagy sporteseményeknek, köztük az atlétikai versenyeknek, Budapest pedig lenyűgöző város, amely tökéletes környezetet biztosít majd a világ legjobb atlétáinak. A helyi szervezőbizottság reméli, hogy minden idők legjobb világbajnokságát rendezi meg, és én nagyra értékelem ambíciójukat. Mindig meg kell próbálnunk magasabbra tenni a lécet a legfontosabb eseményünkön, ahogyan azt a sportolóink is teszik.”

A világbajnokság minden estéjén rendeznek döntőket, és minden este szurkolhatunk majd magyar atlétának is, köszönhetően annak, hogy várhatóan rekord számú, akár 20-25 tagú is lehet a magyar válogatott. Köztük lesznek például a 2022-es müncheni Európa-bajnokság magyar érmesei: Halász Bence, aki idén törte át a 80 méteres álomhatárt és lett ezüstérmes kalapácsvetésben, Kozák Luca, aki országos rekordot döntve érte el élete legnagyobb sikerét 100 méteres gátfutásban és nyert szintén ezüstöt, valamint Madarász Viktória, aki országos csúccsal ért be harmadikként 35 kilométeres gyaloglásban.

Köszönhetően az atlétika változatos versenyszámainak és a lebonyolítás rendjének, minden napszakban és a nézőtér minden pontján láthatóak érdekességek és világsztárok. Így már a délelőtti programokra vonatkozó, egységesen 3000 forintos jegyárért is láthatjuk a vb-re érkező legjobb atlétákat versenyezni.

Diákoknak és nyugdíjasoknak a délelőtti kedvezményekkel már 2 300 forintért látogatható a vb és egy egész család is ott lehet a kedvenc atlétájuk, vagy versenyszámuk közelében összesen 9000 forintért. Egy hétköznap esti döntőt, például a 100 méteres női síkfutás vagy a férfi magasugrás döntőjét bárki láthatja 6900 forintért, egy családnak pedig kedvezménnyel összesen 20700 forintba kerül. A hétvégi döntők is elérhetők már 8900 forintért felnőttek számára, ugyanez egy diáknak, vagy nyugdíjasnak 6700, egy családnak pedig 26700 forint.

Jegyárak délelőtt: 3000 forint mindennap minden szektor.
Jegyárak hétköznap este: 6900 és 18 900 forint között.
Jegyárak hétvégén este: 8900 és 22 900 forint között
Bérletek:
Nyitó hétvége bérlet (aug. 19–20., 2 nap): 21400 és 46600 forint között
Záró hétvége bérlet (aug. 25–27., 3 nap): 29400 és 67200 forint között
Szuperhősök bérlet (aug. 19–27., 9 nap): 69700 és 164100 forint között
25 százalékos kedvezményt vehetnek igénybe a családok, a 18 év alattiak és a 65 év felettiek, kerekesszékkel pedig előzetes regisztrációval ingyen látogatható a világbajnokság.

Az ár a felére csökken azoknak, akik hétköznapi hőssé válnak!
„Mi nem csak a pályán akarunk csodát látni, hanem a pályán kívül is. Nem csak szuperhősöket akarunk látni Budapesten, hanem hétköznapi hősöket szerte az országban. Azt szeretnénk, ha az atlétikai világbajnokság hatására megsokszorozódna a hétköznapi hősök száma. Nekik nem kell világcsúcsot dönteniük, nekik a saját határaikat kell túlszárnyalniuk. Ezért indítottuk el a szurkolói klubot azoknak a hétköznapi hősöknek, akik legyőzik a lustaságukat, felkelnek a fotelből, és sportolni, mozogni, például futni kezdenek. Kiválasztottunk csaknem 40 sporteseményt az ország minden megyéjéből és ehhez hozzávettünk még 8 egyéni kihívást, amelyeket, ha bárki teljesít, nem csak egészségesebb lesz, de féláron vehet jegyet a 2023-as budapesti atlétikai világbajnokságra”– mondta el Németh Balázs, a Budapest 2023 Zrt. vezérigazgatója.

Elindult ahetkoznapihos.huinternetes oldal, ahol megtalálható minden szükséges információ a Hétköznapi hős eseménysorozatról és ahol 2023. január 1-jétől lehet regisztrálni a kedvezményekért. Minden egyes teljesítés után 4 kedvezményes jegy vásárolható. A teljesítések száma korlátlan. A programban szerepelnek szabadidősport rendezvények, köztük ismert futóversenyek, a Balaton-átúszás, kerékpárversenyek és olyan egyéni kihívások is, amelyek bárhol teljesíthetők.

Minden információ a jegyekről és a programokról a vb hivatalos weboldalán:
atletikaivilagbajnoksag.hu

Baji Baláz: Bármikor kimegyek, a stadion kicsit új arcát mutatja

Baji Balázs világbajnoki bronzérmes gátfutó, a budapesti atlétikai vb nagykövete

– A szervezés ráfordult a célegyenesre?
– Ha atlétikai hasonlattal élünk, a négyszázas távon futva háromszázon már túl vagyunk, de az elkövetkezendő időszak sűrűbb lesz, mint az elmúlt csaknem négy év. Nagyon fegyelmezett és összehangolt munka kell, hogy minden a helyére kerüljön. A jegyértékesítés kezdetével karnyújtásnyi közelségbe került a világbajnokság.
– A stadion és a felkészülés hogyan áll?
– A Nemzeti Atlétikai Központ építése a terveknek megfelelően halad, a jövő márciusi átadásig elnyeri végleges formáját. De bármikor kimegyek, a stadion kicsit új arcát mutatja, egy olyan atlétikai központét, amely egy atléta szemének is kedves.
– Mekkora magyar csapat indulhat a vébén?
– Talán joggal várjuk, hogy az eddigi legnépesebb! A kijutás elképesztően nehéz, és bár a szervező országnak van némi mozgástere a kvalifikáció során, a zöldkártyák kiosztása a nemzetközi szövetség döntése, ki kell érdemelni.
– Néha nem érzi úgy, hogy legszívesebben indulna?
– Hónapig tart felkészülni arra, hogy egyáltalán gondolni merjen az ember a gátra, és én már eltávolodtam ettől a szinttől – de a szívem mélyén azért ott van, milyen jó lenne rajthoz állni, ami óriási álmom lett volna. Most már a pályán kívül talán többet tudok segíteni a tudásommal, a tapasztalatommal és a lelkesedésemmel.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik