Kilépett az árnyékból – Vincze Szabolcs jegyzete

VINCZE SZABOLCSVINCZE SZABOLCS
2022.08.16. 23:04

Amikor a 2017-es londoni atlétikai világbajnokságon a gyalogló Helebrandt Máté a hatodik helyen végzett, örültem a jó eredménynek, de bevallom, egy kicsit meg is lepődtem. Nem így Gyulai Miklós, a Magyar Atlétikai Szövetség elnöke, akivel a vb után interjút készítettem az Olimpiai Stadion mellett, és elmondta, a 2012-es londoni olimpiát követően Spiriev Attila, a szervezet frissen kinevezett sportigazgatója azzal a határozott javaslattal állt elé, hogy márpedig a gyaloglás stratégiai ágazat, azaz kiemelt szakág lesz a MASZ-on belül, és szokása szerint ezt szakmailag sziklaszilárd érveléssel támasztotta alá.

Madarász Viktória bronzérmes 35 km-es gyaloglásban
Még fel sem fogtam, hihetetlen az egész – Madarász

Nem is szállt vele vitába senki, és hogy mennyire igaza volt, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy Helebrandt óriási sikere után öt évvel Madarász Viktória rátett még egy lapáttal, és elképesztő eredményt ért el a müncheni Európa-bajnokságon, harmadik helyével a magyar női gyaloglás első érmét szerezte világversenyen – és hosszú ideje a magyar gyaloglás legnagyobb nemzetközi sikerét érte el.

Arra talán érdemes rávilágítani, hogy bár a rövidebb távon is jók voltak, Helebrandt és Madarász is akkor ért el kiugró eredményt, amikor eggyel feljebb, azaz húsz kilométerről ötvenre, illetve harmincötre váltott. Ha végignézzük a magyar gyaloglás történetét, nekünk valamiért mindig is a hosszú távok jöttek be, ötven kilométeren Róka Antal az 1952-es helsinki olimpián bronz-, Kiss Antal pedig az 1968-as mexikói olimpián ezüstérmet szerzett, előbbi ezt megfejelte azzal, hogy a távon harmadik lett az 1954-es berni Európa-bajnokságon is.

Azóta viszont évtizedek teltek el, míg a szakág mára újjáépült, és a szakmai munkához meg kellett találni a megfelelő sportolókat is. Mert mondhatunk bármit, az érdem elsősorban akkor is Madarász Viktóriáé, aki Münchenben nagyon bátran és tudatosan versenyzett, akkor tette oda magát a leginkább, amikor kellett, de ilyen eredményhez ilyen hozzáállás is kell. A gyaloglás kicsit mindig háttérbe szorul az atlétika népszerűbb versenyszámai mögött, ám Madarász bronzérmével elmondható, hogy a szakág itthon kilépett az árnyékból.

Pontosabban kigyalogolt.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!

Legfrissebb hírek

Füttyre futball – Borbola Bence jegyzete

Labdarúgó NB I
15 órája

Nincs izé! – Győri Ferenc jegyzete

Kosárlabda
2026.09.03. 23:51

Hajrá, magyar atlétika! – Vincze Szabolcs jegyzete

Atlétika
2026.09.02. 23:22

Tiszta forrásból – Deák Zsigmond jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.09.01. 23:34

Lehoczki Bendegúz tehet Mindenről! – Zombori András jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.09.01. 00:08

Késik a régi dicsőség – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.08.29. 23:41

Huszonnégy óra csoda – Borbola Bence jegyzete

Európa-liga
2026.08.28. 23:26

Heten, de nem gonoszok – Thury Gábor jegyzete

Bajnokok Ligája
2026.08.28. 00:30