Multisport Eb, atlétika: Még fel sem fogtam, hihetetlen az egész – Madarász

POZSONYI SZILÁRD (München)POZSONYI SZILÁRD (München)
2022.08.16. 12:51
null
Madarász Viktória (jobbra) a bronzéremmel (Fotó: AFP)
Mint beszámoltunk róla, az Újpest csillaga, Madarász Viktória 37 évesen pályafutása legjobb időeredményével harmadik lett a müncheni multisport Európa-bajnokságon 35 km-es gyaloglásban, ezzel eddigi legjobb nemzetközi helyezését érte el, s nem utolsósorban a szakág első női érmét szerezte világversenyen. A sportoló még nem fogta fel, mit vitt véghez.

Fáradhatatlanul, magabiztosan versenyzett, aminek végül bronzérem lett az eredménye. Hogyan értékelné a futamát?
Még fel sem fogtam, hihetetlen az egész – örvendezett Madarász Viktória a Nemzeti Sportnak. – Negyedik-ötödik helyre számítottam, azt tudtam, hogy a görög és a spanyol lány lesz az első kettő, bár én fordított sorrenddel számoltam.

Madarász Viktória bronzérmes 35 km-es gyaloglásban

Végig az élmezőnyben haladt, sokáig vezetett is. Ez a stratégia része volt?
Igazából csak egy előre eltervezett tempót akartam menni – persze, a verseny alakulásától függően ez módosulhat. Nem foglalkoztam a többiekkel, csak a saját mozgásomra koncentráltam.

Az utolsó körre is csaknem háromperces előnnyel fordult rá. Ezt tudta?
Hallottam, hogy bemondják, hogy nagy a különbség a mögöttem gyalogló versenyző és köztem. Akkor átfutott a fejemen, hogy te jó ég! Ebből tényleg érem lesz? Aztán ezt a gondolatot elhessegettem, mert még be kellett fejeznem a versenyt.

Mindezt magyar csúccsal tette.
Nem néztem még meg pontosan az időeredményemet. Ezek szerint megjavítottam a saját csúcsomat?

Igen, és ha nem tévedek, helyezésben is ez a legjobb, amit valaha elért.
Tizenegynéhány-éves pályafutásom alatt összesen két Európa-bajnokságra jutottam el – ez lehetett volna több is, de nem ez a lényeg. Valóban, eddig a 2014-es Eb-n, illetve 2017-es világbajnokságon egyaránt tizenkettedik hely, valamint a riói olimpián elért huszonötödik hely vitte a prímet.

Madarász Viktória (balra) a magyar női gyaloglók első érmét nyerte nemzetközi viadalon (Fotó: AFP)
Madarász Viktória (balra) a magyar női gyaloglók első érmét nyerte nemzetközi viadalon (Fotó: AFP)

Az internetes időjárás-jelentés szerint huszonnégy Celsius-fok a hőmérséklet. Önnek is ennyinek tűnt a napon?
Szerencsére a pálya nagy része magas épületek között, viszonylag szűk úttesten vezetett, így sok időt tölthettünk árnyékban. A futam végére, az utolsó tíz-tizenöt kilométerre már elég magasan állt a Nap, akkor gyakrabban kellett frissítenem, locsolnom magam. Persze, jóval a maratonihoz és gyalogláshoz ideális tizennégy-tizenöt fok fölött vagyunk, de annyira nem volt borzasztó.

Látom, masszírozza a combját. Fáj?
Fáj bizony, de most már nyugodtan fájhat!

ATLÉTIKA, EURÓPA-BAJNOKSÁG, MÜNCHEN
GYALOGLÁS
FÉRFIAK, 35 KM

1. Miguel Ángel López (Spanyolország) 2:26:49 ó
2. Christopher Linke (Németország) 2:29:30
3. Matteo Giupponi (Olaszország) 2:30:34
…14. Venyercsán Bence 2:41:07
Helebrandt Mátét kizárták.
NŐK, 35 KM
1. Antigoni Ntriszmpioi (Görögország) 2:47:00
2. Raquel González (Spanyolország) 2:49:10
3. Madarász Viktória 2:49:58
…13. Récsei Rita 3:04:49

Legfrissebb hírek

Az atlétikai Eb 5 legnagyobb csillaga

Képes Sport
2026.08.24. 13:46

Top 10: Halász Bence csúcstámadása, új dimenziókban a magyar váltók, mesternégyes

Atlétika
2026.08.19. 11:00

Egyre erősebb és sokszínűbb a magyar atlétika

Atlétika
2026.08.18. 08:15

Vindics-Tóth Lili: Akár még nagyobbat is lehet álmodni!

Atlétika
2026.08.18. 07:00

Magyarország a 12. helyen zárt az atlétikai Európa-bajnokság éremtáblázatán

Atlétika
2026.08.16. 23:38

Először három percen belül a férfi 4x400-as váltó, Európa-bajnoki 5. hely lett a jutalma!

Atlétika
2026.08.16. 23:03

Magyar csoda Birminghamben: Vindics-Tóth Lili ezüstérmes, Szabó Nóra 4. a maratonin

Atlétika
2026.08.16. 11:03

Atlétikai Eb: hatodik lett a női 4x100-as magyar váltó a döntőben!

Atlétika
2026.08.15. 23:08