Csupasport: Spero újra akcióban, ezúttal meseösvényért fut

2022.06.13. 21:04
null
Sperka Tamás Európa legnagyobb gleccserhegyének körbefutására készül (fotó: csupasport.hu)
Az egyik legtapasztaltabb és legsikeresebb magyar ultraterepfutó, Sperka Tamás a Bethesda Gyermekkórház „lakóiért” is indul a Jungfrau-Aletsch Trail 250 kilométeres távján.

Legutóbb 2019-ben vett részt jelentős versenyen, akkor Európa, ha nem a világ egyik legkegyetlenebbnek tartott terepultráját, a Tor des Géants-t teljesítette. Az azóta eltelt időszakban, főként a pandémiás helyzet miatt inkább jótékonysági, illetve „közösségi” futásoknak szentelte idejét. Bár tavaly és tavalyelőtt lefutotta a Mátra115 120 kilométeres, illetve a Vadrózsa 160 kilométeres távját, inkább a segítő szándékra helyezte a hangsúlyt, ezzel is támogatva a rászorultakat, egész pontosan a Bethesda Gyermekkórház „lakóit”.

Idei jótékonysági tevékenységét márciusban kezdte, amikor többedmagával kétszáz pár cipőt vitt erdélyi gyerekeknek, és ha már ott járt, remek társaság kíséretében felfutott Déva várába. Áprilisban aztán ismét Erdélyben járt, hogy kijelölje a szeptemberi, Székelyhíd és Koltó közötti 150 kilométeres, szintén jótékonysági futóesemény útvonalát, amely a Böjte Csaba által megálmodott Szerelem-ösvényen halad keresztül. Az igazi megméretésre azonban júliusban kerül sor, amikor körbefutja Európa legkiterjedtebb gleccserhegyét, a Jungfrau-Eiger régiót. Az E250 Jungfrau-Aletsch Trailen 250 kilométert teljesít majd 20 000 méternyi szintemelkedéssel, magashegyi viszonyok között – ismét jótékony ügy érdekében.

Sperka Tamás, azaz Spero a rá váró kihívásról a csupasport.hu oldalának beszélt.

Legfrissebb hírek

Törőcsik Zsófia a Fülöp-szigeteki sikerek után a budapesti vb-re fókuszál

Csupasport
2026.04.27. 13:05

Az Ultrabalaton női versenyében spanyol siker született

Csupasport
2026.04.25. 07:11

Törőcsik Zsófia új világcsúcsot ért el szabadtüdős merülésben

Csupasport
2026.04.20. 11:32

Elkezdődött a kerékpáros Ring-sorozat – a Mátrában rendezik meg a 2. állomást

Csupasport
2026.04.19. 11:14

Bemutatták a legfittebb magyarról, Horváth Lauráról szóló dokumentumfilmet

Csupasport
2026.04.17. 11:13

107 méteres merülés – edzésen már sikerült a világcsúcs Törőcsik Zsófiának

Csupasport
2026.04.16. 15:04

A nagy fejlődés ob-ezüstérmet jelentett Szőke Csaba számára

Csupasport
2026.04.07. 09:00

Csaknem háromezren futottak a Maratonman-sorozat nyitányán

Csupasport
2026.04.04. 13:48
Ezek is érdekelhetik