Atlétika: mindkét címvédő indul a London Marathonon

MTI, V. Á.MTI, V. Á.
Vágólapra másolva!
2021.08.12. 14:28
null
Brigid Kosgei ezüstérmes lett a tokiói olimpián (Fotó: AFP)
A női és a férfi címvédő, azaz a kenyai Brigid Kosgei és az etióp Shura Kitata is rajthoz áll az idei London Marathonon – írja az MTI.

 

Az október 3-án sorra kerülő viadal szervezői csütörtökön jelentették be a két afrikai futó nevezését, akik a vasárnap zárult tokiói olimpián is ott voltak a mezőnyben. A női világcsúcsot 2:14:04 órával tartó Kosgei ezüstéremmel zárta az ötkarikás versenyt, Kitata viszont nem bírta a rendkívül nehéz szapporói körülményeket, és korán feladta a viadalt.

„A múlt évi siker különleges volt, már csak a világot sújtó járvány miatt is. Iden azt remélem, hogy ismét jó formában leszek majd, és sikerül az újabb címvédés" – mondta Kosgei, aki 2019-ben és 2020-ban is megnyerte a világ egyik legrangosabb maratoniját.

Kitata arról beszélt, hogy teljesen egészséges, készen áll arra, hogy újra versenyezzen, s arra számít, hogy a tavalyinál is jobb eredményre lesz képes. A 25 éves etióp atléta 2:05:41 órával győzött egy éve azon a versenyen, melyen Eliud Kipchoge hét év után először szenvedett vereséget.

A kenyai sztár a tokiói játékokon feledtette tavaly októberi botlását, és nagy fölénnyel védte meg olimpiai címét a 42,195 km-es távon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik