Csupasport: keresztülfutna Nagy-Britannián hetvenévesen

T. N.T. N.
2021.06.02. 19:17
Címkék
Michael Williams egy évvel ezelőtt a pandémia miatt volt kénytelen abbahagyni a John O'Groats to Land's End nevű kihívást, az idén viszont ismét nekivág a csaknem 1400 kilométeres távnak.

A John O'Groats to Land's End nevű kihívásról már többször is írtunk, a Nagy-Britannia keresztülfutását jelentő nagyjából 860 mérföldes (1384 km) utat Tóth Attila virtuálisan tette meg, míg Dan Lawson tavaly rekordot javított az útvonalon. Lawson egyénileg teljesítette a távot, ugyanakkor 2020 márciusában rendeztek egy versenyt is, ám három nappal és 210 megtett kilométerrel a rajt után törölték a koronavírus-járvány terjedése miatt, mert nem akarták veszélyeztetni a futókat.

A hat induló egyike volt a most 70 esztendős Michael Williams is, akit az eltelt egy év sem tántorított el tervétől. Érthetően nem örült a döntésnek, s úgy fogalmazott, tartották a szükséges távolságot, nem is lehettek volna messzebb egymástól.

Egyébként bölcsen döntöttek a szervezők, mivel kevéssel a verseny leállítása után életbe lépett Nagy-Britanniában az első lezárás, így mindenképpen félbe kellett volna szakítani a viadalt. Williams már akkor kijelentette, hogy visszatér. Lesz is rá lehetősége, mivel az indulók június 17-én kezdenek neki a csaknem 1400 kilométeres távnak, és a tervek szerint tizenhét nap alatt teljesíthetik is.

A teljes cikket elolvashatja a csupasport.hu weboldalon, ide kattintva!

 

Legfrissebb hírek

A szervezők úgy készülnek – szombaton Balaton-átúszás

Csupasport
2026.07.21. 07:08

Hét magyar jet-ski-érem a hazai világversenyen!

Csupasport
2026.07.20. 06:00

A gyomorproblémája ellenére győzött a vajdasági huszonnégy óráson

Csupasport
2026.07.19. 07:14

10 500 résztvevő, a világ leghosszabb tavi hajófolyosója – jön a 44. Lidl Balaton-átúszás

Csupasport
2026.07.14. 17:41

Az uszonyosúszó-világbajnok Kiss Nándor már a Balaton-átúszásra készül

Csupasport
2026.07.13. 16:14

A béke kerékpáros nagykövete – Hosszú Kávé Zelei Józseffel

Képes Sport
2026.07.12. 08:33

Jön az ország egyik legkülönlegesebb úszóversenye – hatszázan a Dunában

Csupasport
2026.07.02. 18:11

Több mint négyezren evezték át a Balatont

Csupasport
2026.06.28. 04:30