Atlétika: négy orosz kapott nemzetközi versenyengedélyt

MTI/K. B.MTI/K. B.
2021.04.30. 23:46
null
Marija Laszickene semleges színekben indulhat nemzetközi versenyeken (Fotó: AFP)
Négy orosz atléta, köztük a magasugrásban háromszoros világbajnok Marija Laszickene kapott engedélyt pénteken arra, hogy semlegesként nemzetközi versenyeken indulhasson – közölte az MTI. 

 

Marija Laszickene mellett Anzselika Szidorova, a rúdugrás vb-címvédője, valamint az ugyancsak rúdugró Akszana Gataullina, továbbá a 2019-ben vb-bronzérmes magasugró Ilja Ivanjuk szerepelhet mostantól Oroszországon kívüli viadalokon.

A nemzetközi szövetség (WA) vezető testülete március közepén szavazta meg a semleges sportolói státusz ismételt bevezetését, amely egyedi mentességet biztosít az eltiltás alól azoknak, akiknek a doppingtesztjeit ellenőrizték és rendben találták. A határozat azt követően született meg, hogy a WA jóváhagyta az Orosz Atlétikai Szövetség (VFLA) doppingellenes reformokkal kapcsolatos ütemtervét.

A WA 2015 novemberében függesztette fel a VFLA-t, mivel kiderült, hogy az országban rendszerszintű doppingolás folyik. A versenyzőknek ugyanakkor biztosították a lehetőséget, hogy semleges színekben ott lehessenek a nemzetközi viadalokon, amennyiben egy szakbizottság erre engedélyt ad. Ezt a rendszert azonban 2019 novemberében szintén felfüggesztették, amikor a sportág tisztaságát felügyelő nemzetközi testület (AIU) a doppingszabályzat súlyos megsértéséért a VFLA elnökét és több tisztségviselőjét is eltiltotta.

Az olimpiára a WA semleges sportolói rendszere nem vonatkozik, arról a Nemzetközi Olimpiai Bizottság dönt majd.

A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) december 17-én jóváhagyta Oroszország eltiltását, de felére csökkentette a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) által kiszabott négyéves büntetést, amelyet az állami szintű doppingolás, illetve a moszkvai doppingellenőrző laboratórium működésében észlelt visszaélések miatt 2019 decemberében hozott meg.

A határozat továbbra is megakadályozza az orosz sportolókat abban, hogy a nemzetközi versenyeken országuk zászlaja alatt induljanak és lejátsszák tiszteletükre a himnuszukat. A CAS-döntés értelmében az oroszok a tokiói nyári, valamint a 2022-es, pekingi téli olimpián sem indulhatnak nemzetük képviseletében.

Oroszország emellett 2022 végéig nem rendezhet világversenyeket és nem is pályázhat azok megrendezésére, ezeken kormánytisztviselői és képviselői sem vehetnek részt.

Legfrissebb hírek

A vizes világversenyek rendezőinek garantálniuk kell az orosz és a fehérorosz sportolók beutazását

Úszás
2026.09.16. 19:28

Oroszország 2027-től ismét rendezhet világversenyeket tekvandóban

Egyéb egyéni
2026.09.15. 14:55

Coe: Rendezni kell az orosz atléták elleni szankciók ügyét

Atlétika
2026.09.13. 14:43

Orosz szálak és FIFA-védelem: sikkasztási botrányba keveredett a korábbi sztárcsatár, Samuel Eto’o

Minden más foci
2026.09.11. 16:20

Kamila Valijeva továbbra sem kap semleges státuszt, így nem versenyezhet

Egyéb egyéni
2026.09.10. 18:26

Nemzeti zászlóval és himnusszal versenyezhetnek az orosz lovasok

Egyéb egyéni
2026.09.02. 22:11

Női torna Eb: orosz siker a csapatverseny döntőjében

Torna
2026.08.16. 18:49

A Nemzetközi Íjászszövetség feloldotta az orosz sportolók elleni szankciókat

Egyéb egyéni
2026.08.15. 16:26