Atlétika: Duplantis és Rojas lett az év legjobbja

K. Zs.K. Zs.
2020.12.06. 07:26
null
Armand Duplantis (Fotó: AFP)
A svéd Armand „Mondo” Duplantis és a venezuelai Yulimar Rojas lett az év férfi, illetve női atlétája a nemzetközi szövetség (WA) bejelentése alapján – írja az MTI.

 

Az idén virtuálisan megrendezett ceremónián – melyről a WA hírlevele számolt be – mindkét nemnél világcsúcstartót díjaztak: Duplantis fedett pályán kétszer döntött rekordot, melyet február óta 618 centiméterrel tart, majd szabadtéren egy centivel megjavította a legendás Szerhij Bubka 614 centiméteres csúcsát, összességében pedig 16 viadalon maradt veretlen ebben az évben.

„Furcsa szezon volt, de sikerült néhány jó eredményt elérnem. Nem volt különösebb tervem, csak versenyezni és megmutatni, amit tudok” – mondta a 21 éves rúdugró, aki minden idők legfiatalabb nyertese lett.

Yulimar Rojas (Fotó: AFP)
Yulimar Rojas (Fotó: AFP)

 

Rojas 2020-ban 15.43 méterre javította a női hármasugrás fedett pályás világrekordját. A díjátadón úgy fogalmazott, nem számított az elismerésre, aminek azonban rendkívül örül.

„Már az, hogy az öt legjobb közé kerültem, győzelem volt számomra, de az, hogy el is nyertem a díjat, sokat jelent nekem és a csapatomnak is” – jelentette ki a 25 éves atléta.

A végeredményt a nemzetközi szövetség tanácsának, illetve a nemzetközi atlétika „családjának” szavazatai és a szurkolók voksai alapján hirdették ki. Előbbié 50, utóbbi kettőé pedig 25-25 százalékban számított be a végelszámolásnál.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Birmingham csillagai lehetnek – az atlétikai Eb 10 legnagyobb alakja

Képes Sport
2026.08.08. 12:25

Megdőlt az 1 mérföld 27 éve fennálló világcsúcsa

Atlétika
2026.07.18. 17:31

Armand Duplantis: Megpróbáltam a sporttal kapcsolatos érzéseimet dalba foglalni

Atlétika
2026.07.16. 08:59

Armand Duplantis: Az elmúlt pár hétben Desh összes számát meghallgattam

Atlétika
2026.07.15. 14:53

Duplantis a Hősök terén árulta el, kinek szurkol a vb-n

Foci vb 2026
2026.07.15. 13:07

Armand Duplantis újra Budapesten varázsol

Atlétika
2026.07.14. 13:06

Az atlétika szupersztárjaival és magyar klasszisaival jön a 16. Gyulai Memorial

Atlétika
2026.07.14. 12:05

Gyulai István Memorial: Armand Duplantis ismét megszerezné a Spiriev Bojidar-trófeát, bár már a tavalyi is nehezen fért el otthon

Atlétika
2026.07.13. 15:08