Atlétika: pénzdíjas nyári sorozat az Egyesült Államokban

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.04.12. 11:45
Címkék
Három állomásból álló, több mint egymillió dollár összdíjazású atlétikai versenysorozatot rendeznek nyáron az Egyesült Államokban, azzal a céllal, hogy népszerűbbé tegyék a sportágat az országban.

A szervezők bejelentése szerint június 29-én Stanfordban, július 2-án Portlandben, július 6-án pedig New Yorkban kerül sor a TrackTown Summer Series viadalaira, melyeken San Francisco, Portland, Philadelphia és New York csapatai küzdenek majd egymással. Az európai csapat Eb-hez hasonló pontozásos versenyek végén az együttesek kapják a pénzdíjakat.

„Ez a nyári sorozat és több más rangos hazai verseny rendezése elengedhetetlenül fontos számunkra, mert rajongóbázist kell építenünk” – kommentálta a bejelentést Vin Lananna, az amerikai sportági szövetség elnöke.

A sportszerető szurkolók megnyerése mellett szintén fontos szempont az amerikaiak számára, hogy legjobbjaiknak ne kelljen feltétlenül egész nyáron Európában „turnézniuk”, hanem hazájukban is legyen lehetőségük pénzdíjas viadalokon szerepelni. Azzal ugyan tisztában vannak a szervezők is, hogy a kiemelt európai erőpróbákon többet kereshetnek a sztáratléták, ám bíznak benne, hogy a kevesebb utazás kellően csábító lesz számukra is.

„Úgy érzem, ez a sportág jövője” – mondta a csapatversenyről a hatszoros olimpiai bajnok sprinter, Allyson Felix, aki Sanya Richards-Rosshoz, Bernard Lagathoz és Nick Symmondshoz hasonlóan igazgatóként vállal szerepet a TrackTown Summer Seriesben.

Az Egyesült Államokban az atlétika kevés nézőt vonz, egy tavalyi felmérés szerint az amerikaiak csupán két százaléka jelölte meg kedvenc sportágaként. Ezt bizonyította a mostani sorozat tavaly, Eugene-ben rendezett próbaversenye is, melyre mindössze 3045 néző látogatott ki.

Az amerikai szövetség ezen a helyzeten próbál változtatni, többek között azért, mert 2021-ben Eugene-ben lesz a szabadtéri világbajnokság.

Legfrissebb hírek

Néhány ponton múlhat az elitben maradás az atlétikai csapat Eb-n

Atlétika
2025.06.26. 07:01

Két magyar atléta szerepelhet az amerikai egyetemi országos döntőben

Atlétika
2025.06.04. 12:05

Két táborra szakadt a MASZ elnöksége

Atlétika
2025.05.29. 09:02

Illovszky Dominik óriási futással elődöntős 60 méteren

Atlétika
2025.03.08. 13:04

Molnár Attila országos csúcsot döntve nyert 400 méteren a belgrádi fedett pályás versenyen

Atlétika
2025.01.29. 18:53

Az egykori ezüstlány már a világcsúcsra hajt – portré Keely Hodgkinsonról

Képes Sport
2025.01.15. 12:02

Rekord: kilencmillió dollárra nő a Gyémánt Liga pénzdíjazása

Atlétika
2024.09.18. 13:56

Tovább tart Tebogo jó formája, Ingebrigtsen ismét kikapott

Atlétika
2024.09.05. 22:55
Ezek is érdekelhetik