Atlétika: 150 millió fortintos fejlesztés Tatabányán

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.02.24. 18:00
Címkék
A tatabányai önkormányzat 150 millió forint összegű együttműködési megállapodást köt a Magyar Atlétikai Szövetséggel (MASZ) a Grosics Gyula Stadionban lévő atlétikai létesítmények felújításának előfinanszírozására – erről döntött a megyeszékhely közgyűlése pénteki ülésén.

Schmidt Csaba polgármester elmondta, az önkormányzat vállalja, hogy május végéig felújítja a stadion rekortán futópályáját, a rúd- és magasugráshoz használt létesítményeket, valamint a távolugrás, a kalapácsvetés és a súlylökés helyszíneit.

A felújított pályákon fogadják július elején a serdülő és újonc országos bajnokság 1200 versenyzőjét, a bajnokság rendezését idén kilencedik alkalommal nyerte el a Tatabányai Sport Club. A fejlesztések után a sportlétesítmény európai szintű felkészülési lehetőséget nyújthat a sportolóknak.

A MASZ kötelezettséget vállalt arra, hogy a fejlesztések 150 millió forintos költségét december 31-ig megtéríti az önkormányzat részére. A szövetség korábban támogatta egy fedett csarnok megépítését – ahol egész évben lehet rúd- és távolugró edzéseket tartani –, valamit a gerelyhajító pálya felújítását.

A Tatabányai Sport Club atlétikai szakosztályában kiemelt hangsúlyt fektetnek az utánpótlás-nevelésre, a szakosztályban jelenleg 250 fiatal sportol kilenc edző vezetésével.

 

Legfrissebb hírek

Ugandai és etióp sikerrel ért véget a Chicago Marathon

Atlétika
2025.10.12. 19:45

Halász Bence az atlétikai vb után: Nem veszítettem el a kedvem!

Atlétika
2025.09.18. 09:19

Takács Boglárka: Ha összerakom az elejét, ebben még bőven lehet

Atlétika
2025.09.13. 13:47

A kétszeres olimpiai bajnok kihagyja az atlétikai vb-t

Atlétika
2025.09.03. 12:47

Világos Adriana az U23-as Eb-t is megnyerte, Spiller Tiziana korosztályos rekordot gyalogolt

Atlétika
2025.07.19. 20:39

Néhány ponton múlhat az elitben maradás az atlétikai csapat Eb-n

Atlétika
2025.06.26. 07:01

Két magyar atléta szerepelhet az amerikai egyetemi országos döntőben

Atlétika
2025.06.04. 12:05

Két táborra szakadt a MASZ elnöksége

Atlétika
2025.05.29. 09:02
Ezek is érdekelhetik