Atlétika: Török Krisztián lett a VEDAC új szakmai igazgatója

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.11.08. 17:29
Török Krisztiánt nevezték ki a Veszprémi Egyetemi és Diák Atlétikai Club (VEDAC) új szakmai igazgatójának – közölte a klub ügyvezető igazgatója keddi, veszprémi sajtótájékoztatóján.

Németh Attila kiemelte: a szakember feladata a sportszakmai munka koordinálása, hatékonyságának növelése, valamint az utánpótlás-nevelés újjászervezése lesz. Az ügyvezető igazgató újságírói kérdésre válaszolva elmondta: a szakmai igazgató kinevezése összefüggésben van azzal is, hogy a négy évvel ezelőtti londoni három résztvevő után az idei, riói olimpiára egy versenyzőjük sem jutott ki, pedig 3–4 sportolójuknak reális esélye volt rá.

Török Krisztián – háromszoros magyar bajnok gerelyhajító, a Magyar Atlétikai Szövetség dobó szakági referense – legfontosabb feladatai között az utánpótlás-nevelés fejlesztését, valamint a korosztályos és felnőtt világversenyeken szereplő atléták számának növelését említette.

Jövőre a VEDAC három nagy szabadtéri viadalra szeretne sportolókat delegálni: júliusban a győri Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválra (EYOF), augusztusban pedig a londoni felnőtt világbajnokságra és a tajpeji Universiadéra.

Németh Attila az MTI kérdésére a klub kitörési pontjai között a dobószámokban a hagyományosan eredményes kalapácsvetést, a futó és ügyességi szakágakban pedig a 800 méteres síkfutást, a maratoni futást, valamint a gátfutást nevezte meg, de más dobószámokat is erősítenének a jövőben.

Legfrissebb hírek

Ugandai és etióp sikerrel ért véget a Chicago Marathon

Atlétika
2025.10.12. 19:45

Halász Bence az atlétikai vb után: Nem veszítettem el a kedvem!

Atlétika
2025.09.18. 09:19

Takács Boglárka: Ha összerakom az elejét, ebben még bőven lehet

Atlétika
2025.09.13. 13:47

A kétszeres olimpiai bajnok kihagyja az atlétikai vb-t

Atlétika
2025.09.03. 12:47

Világos Adriana az U23-as Eb-t is megnyerte, Spiller Tiziana korosztályos rekordot gyalogolt

Atlétika
2025.07.19. 20:39

Néhány ponton múlhat az elitben maradás az atlétikai csapat Eb-n

Atlétika
2025.06.26. 07:01

Két magyar atléta szerepelhet az amerikai egyetemi országos döntőben

Atlétika
2025.06.04. 12:05

Két táborra szakadt a MASZ elnöksége

Atlétika
2025.05.29. 09:02
Ezek is érdekelhetik