Atlétika, GyL: Vlasic ugrott a legmagasabbra Párizsban

B. M.B. M.
Vágólapra másolva!
2014.07.05. 23:39
Blanka Vlasic nyerte meg a párizsi Gyémánt Liga-viadalt. Férfi nyolcszáz méteren a kenyai Asbel Kiprop, női ezerötszázon a holland Sifan Hassan futotta a világ idei legjobbját, akárcsak női 100 gáton az amerikai Dawn Harper-Nelson.

Lehet, hogy már sosem lesz a régi, de olykor azért még emlékeztet egykori önmagára a kétszeres világbajnok, olimpiai ezüstérmes magasugró, Blanka Vlasic. A történelem legjobb olyan magasugrónője, akit nem Sztefka Kosztadinovának hívnak 2011. szeptember 13. óta csak egy alkalommal érte el a kétméteres határt, közben megműtötték, nem épült fel teljesen, és inkább csak kereste önmagát. Így aztán nem csoda, hogy a párizsi Gyémánt Liga-viadalon ugrálva, az égnek is hálát adva ünnepelte, hogy első kísérletre átvitte a 200 centimétert, jelezve, hogy harmincesztendősen még mindig bőven van keresnivalója a legjobbak között – sőt, ennyivel meg is nyerte a viadalt.

Férfi nyolcszáz méteren a kenyai Asbel Kiprop, női ezerötszázon a holland Sifan Hassan futotta a világ idei legjobbját, akárcsak női 100 gáton az amerikai Dawn Harper-Nelson, férfi ötezren pedig egyenesen az esztendő három legjobb futása született meg. De ez még semmi a férfi 110 gáthoz képest, ahol a jamaicai Hansle Parchment 12.94-et ért el: ez nemhogy 2014 legjobb ideje és jamaicai rekord, de a történelemben is csak kilencen voltak ennél gyorsabbak valaha.

Férfi százon a rossz rajt miatt kizárt jamaicai Nickel Ashmeade annyi ideig hisztériázott a döntés felett, panaszra menvén minden szembejövőhöz, hogy az új rajtra szépen lemerevedett mindenki, így aztán az amerikai Mike Rodgersnek kerek tíz másodperc is elég volt a sikerhez.

GYÉMÁNT LIGA, PÁRIZS, A SOROZAT 8. ÁLLOMÁSA
Érdekesebb eredmények
FÉRFIAK

100 m (–0.8): 1. Rodgers (amerikai) 10.00
800 m: 1. Kiprop (kenyai) 1:43.34
5000 m: 1. Soi (kenyai) 12:59.82, 2. Alamirew (etióp) 13:00.21, 3. Tanui (kenyai) 13:00.53
110 gát (+0.8): 1. Parchment (jamaicai) 12.94, 2. Martinot-Lagarde (francia) 13.05.
NŐK
200 m (+0.4): 1. Okagbare (nigériai) 22.32, 2. Felix (amerikai) 22.34
400 m: 1. Richards-Ross (amerikai) 50.10
1500 m: 1. Hassan (holland) 3:57.00. 100 gát (+0.0): 1. Harper-Nelson (amerikai) 12.44, 2. Harrison (amerikai) 12.46
Magas: 1. Vlasic (horvát) 200, 2. Kucsina (orosz) 200
Távol: 1. Leseuer (francia) 692, 2. Reese (amerikai) 687

Legfrissebb hírek

„Már nemcsak tartok valahová, hanem kezdek odaérni az európai elitbe” – Takács Boglárka

Atlétika
9 órája

Holloway ismét kikapott, óriási futás női 100 m gáton és férfi 1500-on Párizsban

Atlétika
22 órája

Gyémánt Liga: Duplantis megdöntötte saját világcsúcsát, először hazai földön – videó

Atlétika
2025.06.15. 20:12

Gyémánt Liga: Karsten Warholm világcsúcsot futott Oslóban

Atlétika
2025.06.12. 22:27

Két magyar atléta szerepelhet az amerikai egyetemi országos döntőben

Atlétika
2025.06.04. 12:05

Két táborra szakadt a MASZ elnöksége

Atlétika
2025.05.29. 09:02

Egy „nevető harmadik” jött ki győztesen Tebogo és Thompson csatájából

Atlétika
2025.05.03. 18:36

Duplantisnak hat méter sem kellett a győzelemhez a Gyémánt Ligában

Atlétika
2025.04.26. 15:55
Ezek is érdekelhetik