Dopping: 31 atlétát tiltott el a török szövetség

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.08.05. 18:53
Doppingolás miatt 31 török atlétát, köztük a 2004-es olimpián ezüstérmes kalapácsvetőt, Esref Apakot tiltotta el a török szövetség egyaránt 2-2 évre.
A sportági szövetség hétfőn saját honlapján hozta nyilvánosságra az érintett sportolók nevét, azt ugyanakkor nem részletezte, hogy a versenyzők mikor és milyen tiltott szerekkel akadtak fent a vizsgálatokon.A 31 eltiltott között nem szerepel a női 1500 méter londoni olimpiai bajnoka, Asli Cakir Alptekin, illetve a női 100 méter gát kétszeres Európa-bajnoka, Nevin Yanit. Az ő versenyzési jogukat még áprilisban függesztették fel doppinggyanú miatt. A szövetség az ügyeikkel kapcsolatban most annyit közölt, hogy a vizsgálat még folyamatban van.Törökországban az elmúlt hónapokban egymást követték a tömeges lebukások, s nem csupán az atléták körében, hanem más sportágakban is. A júniusi Mediterrán Játékokon például nyolc súlyemelő és nyolc másik sportoló doppingesetére derült fény, a múlt héten pedig a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) jelentette be kilenc fiatal sportoló doppingolását és eltiltását.A sorozatos lebukások vélhetően komolyan gyengítik Isztambul esélyeit a 2020-as nyári olimpia megrendezésére. A török főváros Madriddal és Tokióval van versenyben, s a helyszínről a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) kongresszusa dönt majd szeptemberben.A török sportvezetők ugyanakkor éppen azt hangsúlyozzák, az esetek mutatják, hogy komolyan veszik a tiltott szerek elleni harcot, s a fél éve bevezetett szigorúbb ellenőrzési rendszer hatékonyan működik.
Legfrissebb hírek

Tenisz: a vitamininfúzió határértékének túllépése miatt eltiltották a párosban kétszeres Grand Slam-győztest

Tenisz
2025.04.29. 10:06

Az eltiltott Kenderesi Tamás a Svájci Legfelsőbb Bírósághoz fordult

Úszás
2025.04.23. 11:13

Adrian Mutu: Ha nincs a kokain, megnyerhettem volna az Aranylabdát

Minden más foci
2025.03.28. 11:01

Mellrák elleni gyógyszerrel bukott le az orosz kötöttfogású birkózó

Birkózás
2025.03.27. 12:29

Tanítványok doppingolása és tiltott szer birtoklása miatt atlétikai edzőt tiltottak el

Atlétika
2025.03.18. 18:26

Kenderesi a hazugságvizsgálatot is vállalja az igazáért

Úszás
2025.03.18. 09:12

Illovszky Dominik óriási futással elődöntős 60 méteren

Atlétika
2025.03.08. 13:04

Tiszeker: Kenderesiék csak egy eltérést magyaráztak meg a hatból

Úszás
2025.03.04. 17:25
Ezek is érdekelhetik