Atlétika: Jeremy Wariner felépült és már az olimpiára készül

Vágólapra másolva!
2012.04.01. 13:22
Címkék
Felépült lábujjsérüléséből, és teljes erőbedobással a londoni olimpiára, illetve a júniusi amerikai válogatóra edz Jeremy Wariner, a férfi 400 méteres síkfutás athéni ötkarikás bajnoka.

A kétszeres egyéni vb-győztes, a pekingi olimpián és a 2009-es világbajnokságon is második helyezett amerikai futónak tavaly júliusban egy edzésen elszakadt a szalagja az egyik lábujjában. Sérülése miatt nem vehetett részt az augusztus-szeptemberi tegui világbajnokságon.

„Ott akartam lenni a vébén, de jó döntés volt, hogy kihagytam. A távlati terveim kerültek akkor előtérbe, ezek pedig arról szóltak, hogy sikeresen visszatérjek és felkészüljek a játékokra” – nyilatkozott egy austini viadalon csapattársaival 4x400-on aratott győzelme után.

Wariner 20 évesen robbant be a világ élvonalába, s rögtön megnyerte az athéni játékok 400 méteres versenyét, majd egészen 2008-ig egyeduralkodója volt a számnak. A pekingi olimpián aztán kikapott honfitársától, LaShawn Merritt-től, aki egy évvel később a berlini vb-n is legyőzte őt.

Legfrissebb hírek

Néhány ponton múlhat az elitben maradás az atlétikai csapat Eb-n

Atlétika
2025.06.26. 07:01

Két magyar atléta szerepelhet az amerikai egyetemi országos döntőben

Atlétika
2025.06.04. 12:05

Két táborra szakadt a MASZ elnöksége

Atlétika
2025.05.29. 09:02

Illovszky Dominik óriási futással elődöntős 60 méteren

Atlétika
2025.03.08. 13:04

Molnár Attila országos csúcsot döntve nyert 400 méteren a belgrádi fedett pályás versenyen

Atlétika
2025.01.29. 18:53

Az egykori ezüstlány már a világcsúcsra hajt – portré Keely Hodgkinsonról

Képes Sport
2025.01.15. 12:02

Rekord: kilencmillió dollárra nő a Gyémánt Liga pénzdíjazása

Atlétika
2024.09.18. 13:56

Tovább tart Tebogo jó formája, Ingebrigtsen ismét kikapott

Atlétika
2024.09.05. 22:55
Ezek is érdekelhetik