Asztalitenisz-vb: női párosban nem sikerült borítani a papírformát

SZ. M.SZ. M.
2019.04.24. 19:18
null
Madarász Dóra és Pergel Szandra mindent megtett a kínai kettős ellen (Fotó: Dömötör Csaba)
A Madarász Dóra, Pergel Szandra páros az esélytelenek nyugalmával játszhatott a budapesti asztalitenisz-világbajnokság nyolcaddöntőjében a kínai Szun Jing-sa, Vang Man-jü kettős ellen. A magyar duó remek teljesítményt nyújtva egy játszmát elcsípett, s volt esélye még egyre, szóval összességében a várakozást jóval felülmúlva megszorongatta az ázsiaiakat.

 

Női párosban legutóbb 2007-ben Zágrábban volt magyar duó világbajnokságon a legjobb nyolc között akkor a Tóth Krisztina, Póta Georgina duó menetelt a negyeddöntőig. Ettől most csupán egy lépésre volt a Madarász Dóra, Pergel Szandra egység, igaz a papírforma alapján ezt a lépést csak csodával határos módon léphették volna meg Pergelék. A túloldalon ugyanis a második helyen kiemelt kínai Szun Jing-sa, Vang Man-jü duó állt, amellyel szemben veszíteni való nélkül, bátran játszhatott a magyar páros. Ezzel nem is volt gond, Madarász és Pergel megmozdulásai után többször is vastaps volt a jutalom, különösen, amikor sikerült elcsípni a harmadik játszmát, és a negyedikben 10:8-nál két szettlabdájuk is volt. Meglepő, de tény, a magyar páros pariban volt a kínaiakkal, még akkor is, ha az ázsiaiak végül 4:1-re nyertek.

„Nagyon jó meccset játszottunk, talán életünk egyik legjobb teljesítménye volt ez. Tudtuk, hogy ilyen páros ellen kockáztatásra van szükség, extra poénok kellenek, s ezeket sikerült is megcsinálnunk” – mondta Pergel Szandra.

„Örültem volna valamivel jobb sorsolásnak, de most azt mondom, több mint biztató, hogy a kínaiak ellen ilyen játékra voltunk képesek. A negyedik játszmában, amikor szettlabdánk volt, láttuk rajtuk, hogy kicsit remegnek, kár, hogy akkor nem tudtunk élni a lehetőséggel” – tette hozzá Madarász Dóra.

A mieink számára ezzel női párosban is befejeződött a világbajnokság, már csak az Ecseki Nándor, Szudi Ádám kettős van versenyben, a ma esti nyolcaddöntőben a portugál Apolonia, Monteiro duó lesz az ellenfél.

ASZTALITENISZ-VB
NŐI PÁROS. NYOLCADDÖNTŐ

Szun Jing-sa, Vang Man-jü (kínai)–Madarász Dóra, Pergel Szandra 4:1 (7, 8, –8, 10, 8)

Legfrissebb hírek

Asztalitenisz WTT: András Csaba a 32 közé jutott Malmőben

Egyéb egyéni
13 órája

Asztalitenisz: András Csaba főtáblás Malmőben

Egyéb egyéni
2026.08.09. 22:27

András Csaba meccslabdákat hárítva nyert a malmői WTT-torna selejtezőjében

Egyéb egyéni
2026.08.08. 21:22

Tűz ütött ki az Ormai László Asztalitenisz Csarnokban

Egyéb egyéni
2026.08.07. 20:23

Augusztus végén, Budaörsön lesz az asztalitenisz női BL első szakaszának tornája

Egyéb egyéni
2026.07.20. 19:52

A világszövetség feloldotta az orosz asztaliteniszezőkkel szembeni szankciókat

Egyéb egyéni
2026.07.13. 13:33

Asztalitenisz: Ormai Lászlóra emlékeztek

Egyéb egyéni
2026.07.10. 17:13

Asztalitenisz: András Csaba a főtábla első fordulójában búcsúzott Los Angelesben

Egyéb egyéni
2026.06.30. 10:58