Asztalitenisz-vb: Madarász Dóra óriási bravúrral a 32 között

SZ. M.SZ. M.
2019.04.23. 20:30
null
Madarász Dóra óriási bravúrt ért el (Fotó: Földi Imre)
Női egyesben a 32 közé jutásért két magyar szerepelt a budapesti asztalitenisz-világbajnokságon, Pergel Szandra papírforma-vereséget szenvedett japán ellenfelétől, ám Madarász Dóra 1:3-ról fordítva győzte le a világranglistán nála jóval előrébb jegyzett holland-kínai Li Jiet.

 

A világbajnokság harmadik napjának esti programjára maradt még egy csattanó: Madarász Dóra női egyesben óriási meccsen 4:3-ra legyőzte a holland-kínai Li Jiet, ezzel – ebben a számban egyedüli magyarként – bejutott a legjobb 32 közé. A rutinos Li Jie játékerejét mutatja, hogy tavaly februárban még a 10. helyen állt a világranglistán, de a mostani 27. helye sem lebecsülendő, különösen, hogy ugyanebben a rangsorban Madarász a 70. A szekszárdiak játékosa kiválóan kezdett, ám a simán megnyert első szett után látszott, hogy Li Jie összekapta magát, s tulajdonképpen a papírformát igazolva elhúzott 3:1-re.

„Ekkor eszemben jutott, hogy nem sokkal ezelőtt a párosunk is ilyen hátrányból fordított, abból erőt merítve gondoltam, megint megpróbálom, nincs ez még lefutva” – idézte fel Madarász Dóra a történteket. Nos, nemcsak, hogy megpróbálta, két rendkívül szoros szett után ki is egyenlített, ami pedig a döntő játszmában történt, talán maga sem hitte el: pillanatok alatt elhúzott 8:0-ra, s innen már nem lehetett más a vége, mint magyar bravúr.

„Biztosan sokan azt gondolják, hogy ha valaki a döntő szettben 8:0-ra vezet, az magabiztossá válik. Nos, elárulom, nem így van, talán sohasem remegtem annyira, mint most. Ha valaki csütörtökön, amikor megsérült a combom, azt mondja, hogy a vébén idáig jutok, ráadásul úgy, hogy párosban és egyesben is vert helyzetből fordítok, egészen biztosan kinevetem” – mondta széles mosollyal az arcán Madarász.

Az ugyanebben a körben asztalhoz álló Pergel Szandrának, ha lehet, még nehezebb ellenfél jutott, s ugyan voltak bravúros megoldásai, sőt egy szettet meg is nyert, a világranglista-22. Kato Miju ellen ezen az estén nem volt esély a győzelemre.

ASZTALITENISZ-VB
NŐI EGYES, A 32 KÖZÉ JUTÁSÉRT

Madarász Dóra–Li Jie (holland) 4:3 (3, –8, –8, –9, 9, 10, 4)
Kato (japán)–Pergel Szandra 4:1 (6, 4, 6, –12, 8)

 

Legfrissebb hírek

Asztalitenisz: András Csaba egyesben és párosban is győzelemmel kezdett

Egyéb egyéni
13 órája

Asztalitenisz: Varga Botond főtáblára jutott Linzben

Egyéb egyéni
2026.09.24. 21:08

Asztalitenisz: András Csaba történelmet ír, első kiemelt Linzben

Egyéb egyéni
2026.09.23. 12:29

Nemzetközi versenyek rendezésére alkalmas asztalitenisz-termet adtak át Pécsen

Egyéb egyéni
2026.09.22. 14:24

Asztalitenisz: győzelemmel köszönt el a BL első csoportkörétől a Budaörsi SC

Egyéb egyéni
2026.08.30. 18:59

Asztalitenisz: második meccsét is elveszítette a Budaörsi SC a BL-ben

Egyéb egyéni
2026.08.29. 18:42

Asztalitenisz: vereséggel kezdte a Budaörsi SC a BL-csoportkört

Egyéb egyéni
2026.08.28. 18:45

Asztalitenisz: Szántosi Dávid párosban ezüstérmet szerzett Olomoucban

Egyéb egyéni
2026.08.28. 18:18