Asztalitenisz-vb: a Majoros, Bálint kettős a főtáblán

SZ. M.SZ. M.
Vágólapra másolva!
2019.04.21. 16:31
A Majoros Bence, Bálint Bernadett kettős simán győzött a selejtező második fordulójában, ezzel kvalifikálta magát a főtáblára.

A délelőtti programban az első akadályt sikerrel vette a Majoros Bence, Bálint Bernadett páros – amely egyébként a budapesti vb első magyar résztvevője volt –, a selejtező második fordulójában pedig az algériai Sami Keruf, Linda Lograibi duóval szemben már a főtáblára jutás volt a tét. A két magyar játékos korábban még nem játszott együtt, emiatt saját bevallásuk szerint az első meccsen becsúszott néhány hiba, ám – mint mondták – ez biztosan jobb lesz. Nos, sok idő nem volt a javítgatásra, de szerencsére az algériaiak ellen erre nem is volt feltétlenül szükség, nem egészen negyedóra alatt a nap egyik legsimább magyar győzelmét aratták, amivel egyben kvalifikálták magukat a főtáblára.

„Az volt az elvárás, hogy ott legyünk a főtáblán, ami sikerült is, s érzésem szerint jól is játszottunk” – mondta elégedetten Bálint Bernadett, amit Majoros Bence azzal egészített ki, „ez a mérkőzés remek visszajelzés volt mindkettőnknek, hogy, bár most állt össze a párosunk, képesek vagyunk a fejlődésre”.

Ezzel az is eldőlt, hogy a vegyes párosok hétfőn kezdődő főtáblás küzdelmeiben három magyar duó érintett, az eleve a legjobb 64 között rajtoló Szudi Ádám, Pergel Szandra és Ecseki Nándor, Madarász Dóra kettőshöz a Majoros Bence, Bálint Bernadett egység is csatlakozott.

ASZTALITENISZ-VB
VEGYES PÁROS, SELEJTEZŐ, 2. FORDULÓ

Majoros Bence, Bálint Bernadett–Keruf, Lograibi (algériai) 3:0 (6, 3, 6)

 

Legfrissebb hírek

András Csaba nagy csatában veszítette el negyeddöntőjét Pristinában

Egyéb egyéni
2025.06.06. 19:56

WTT: András Csaba negyeddöntős Pristinában

Egyéb egyéni
2025.06.06. 15:48

Asztalitenisz: András Csaba győzelemmel kezdett Pristinában

Egyéb egyéni
2025.06.05. 21:20

Asztalitenisz: férficsapatunk a bomba erős franciákkal került egy csoportba az Eb-n

Egyéb egyéni
2025.06.05. 14:31

Nem jutott be az Európa-kupa döntőjébe a Budaörsi SC

Egyéb egyéni
2025.06.04. 22:19

Asztalitenisz, Extraliga: a PTE PEAC hatodszor, az Erdért először lett bajnok

Egyéb egyéni
2025.06.01. 20:55

Asztaltenisz: a nőknél sorozatban hatodszor lesz Budaörs–Erdért döntő az Extraligában

Egyéb egyéni
2025.05.31. 19:22

Asztaltenisz Ek: tekintélyes budaörsi előny az elődöntő visszavágójára

Egyéb egyéni
2025.05.29. 21:20
Ezek is érdekelhetik