QPR: bemutatták Ferdinandot, aki az MU-ban fejezte volna be

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.07.29. 07:31
null
Rio Ferdinand már majdnem befejezte, de Harry Redknapp számított rá (Fotó: Action Images)
Hivatalosan is bemutatta az angol élvonalban szereplő QPR labdarúgócsapata Rio Ferdinandot, a Manchester Unitedtől szerződtetett védőt.

A 35 éves futballista a bemutatót követő sajtótájékoztatón a váltás körülményeiről is beszélt, elmondta, hogy a Manchester Unitedben szerette volna befejezni a pályafutását, ám végül tizenkét év után ajtót mutattak neki.

„Amikor áprilisban Giggs lett a menedzser, azt mondta, számít rám. A dolgok gyorsan változnak a futballban. Új edző jött, és a klub közölte velem, hogy köszönik szépen, mehetek” – elevenítette fel a közelmúltat Ferdinand, aki korábban az angol válogatott és a MU csapatkapitányi karszalagját is viselhette.

A védő biztos benne, hogy még jó ideig futballozhat a Premier League-ben, ráadásul újra együtt dolgozhat korábbi edzőjével, Harry Redknapp-pel, aki még a West Hamben segítette a fejlődését.

„Jó esély volt rá, hogy befejezem, és televíziós szakkommentátorként vagy edzőként folytatom. Az ügynökeim több amerikai, közel-keleti és európai klubbal is kapcsolatban voltak, de aztán Harry felhívott, és ez rögtön megkönnyítette a döntésem. Sokat köszönhetek neki, azóta is folyamatosan kapcsolatban vagyunk, felnézek rá” – mondta Ferdinand.

Legfrissebb hírek

Bruno Fernandes duplázott, az MU győzelemmel kezdte a Premier League felkészülési tornáját – videó

Angol labdarúgás
2025.07.27. 09:54

Az FTC-ből távozó Ramírez a Lokomotiv Moszkvában folytatja – hivatalos

Minden más foci
2025.07.26. 16:55

Marcus Rashford az FC Barcelonában folytatja – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.23. 18:57

Az Atalanta 70 millió euróért adta el Szaúd-Arábiába az olasz válogatott támadót – hivatalos

Minden más foci
2025.07.21. 21:48

Az MU 75 millió euróért szerződtette Bryan Mbeumót – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.21. 21:22

Rashford vasárnap délután érkezik Barcelonába – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2025.07.20. 13:40

A Juventus kész kifizetni az MU által kért transzferdíjat Sanchóért – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2025.07.20. 10:17

Marcus Rashford egy lépésre attól, hogy a Barcelona játékosa legyen

Spanyol labdarúgás
2025.07.19. 16:17
Ezek is érdekelhetik