Az Everton lemosta az MU-t, 4–0 a Goodison Parkban

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.04.21. 14:28
null
Richarlison látványos mozdulattal szerezte meg a vezetést az Evertonnak (Fotó: AFP)
Az Everton labdarúgócsapata kiütéses, 4–0-s győzelmet aratott a Manchester United felett az angol Premier League 35. fordulójának vasárnap délutáni mérkőzésén. Győzelmével a liverpooli csapat előrelépett a tabella 7. helyére, az MU maradt a 6. pozícióban.

 

A hétközi Bajnokok Ligája-mérkőzés (és kiesés) még jócskán benne lehetett az MU-játékosok lábában, mindenesetre az Everton az első percekben magához ragadta az irányítást, és ki sem engedte azt a kezéből a mérkőzésen. Marco Silva csapata a játék minden elemében felülmúlta a nagyon halovány Unitedet, és fölényét kétszer is gólra tudta váltani az első félidőben.

Az első találat a 13. percben esett, kevéssel azt követően, hogy Richarlison kihagyta a mérkőzés első ziccerét (illetve David de Gea védett nagyot). A bal oldalról Lucas Digne végzett el nagy bedobást, Dominic Calvert-Lewin megcsúsztatta a labdát, Richarlison pedig akrobatikus mozdulattal, félfordulattal a léc alá bombázott az ötösről (1–0).

A Manchester Unitednek egy kisebb egyenlítési lehetősége volt (Marcus Rashford kanalazott egy Pogba-kiugratást követően a léc fölé), de végig az volt a néző érzése, sokkal nagyobb a valószínűsége a második hazai találatnak. Ez a 28. percben meg is lett: az MU végzett el szögletet, de az Everton szerzett abból gólt. Idrissa Gueye hozta ki a labdát, egy kényszerítő után balra, Gylfi Sigurdssonhoz továbbított. Sigurdsson picit hezitált, majd befelé indult, tologatta a labdát, majd jó 23 méterről kilőtte a jobb alsó sarkot (2–0). Az első játékrész után a kísérletek aránya 10:3, a szögleteké 7:1 volt az Everton javára.

Ole Gunnar Solskjaer kettőt cserélt a félidőben: lejött Phil Jones és Fred, beállt Ashley Young és Scott McTominay. Hamarosan az Everton is változtatni kényszerült: a bordáit már az első félidő végén fájlaló Richarlisont Theo Walcott váltotta. Az 56. percben pedig ismét gólt ünnepelhetett a hazai tábor.

Bal oldali szöglet után De Gea jól mozdult ki, és el is bokszolta a labdát, ám az nagy ívben pont a tizenhatoson kívül, a bal oldalon helyezkedő Lucas Digne elé esett. Digne remek technikával kapura bombázott, lövése a jobb alsó sarokba csapódott – védhetetlenül! (3–0). Nyolc perc múlva jött a negyedik: Sigurdsson passzával a bal oldalon kilépett Walcott, középre is passzolhatott volna, de inkább lazán a hosszú sarokba gurított (4–0). A Manchester United megkapta a 47., majd a 48. gólját is a bajnokságban – az 1978–1979-es évad óta nem szedett be ennyit egy idény alatt!

Az Everton szurkolói még megünnepelték James McCarthy visszatérését (a középpályás 2018 januárjában elszenvedett lábtörése után lépett ismét pályára PL-mérkőzésen), majd azt, hogy csapatuk a Chelsea (2–0) és az Arsenal (1–0) után a Manchester Unitedet is elintézte – mégpedig alaposan, 4–0-ra. A United a 86. percben találta el először a kaput a mérkőzésen...

A játék képe alapján a liverpooliak győzelme ilyen különbséggel is megérdemelt, az egyetlen negatívum az Everton-drukkereknek, hogy Richarlison után a hajrában Digne is sérülés miatt vált ki a csapatból. A Manchester United – amely idénybeli egyik leggyengébb teljesítményét nyújtotta – a legutóbbi nyolc tétmérkőzéséből hatot elveszített.

ANGOL PREMIER LEAGUE
35. FORDULÓ
Arsenal–Crystal Palace 2–3 (Özil 47., Aubameyang 77., ill. Benteke 17., Zaha 61., McArthur 69.)
Cardiff City–Liverpool 0–2
(Wijnaldum 56., Milner 81. – 11-esből)
Everton–Manchester United 4–0 (Richarlison 13., G. Sigurdsson 28., Digne 56., Walcott 64.) Newcastle United–Southampton 3–1(Ayoze Pérez 27., 31., 87., ill. Lemina 59.)
Manchester City–Tottenham Hotspur1–0
(Foden 5.)
AFC Bournemouth–Fulham 0–1
(Mitrovics 53. – 11-esből)
Huddersfield Town–Watford 1–2(Ahearne-Grant 93., ill. Deulofeu 5., 81.)
West Ham United–Leicester City 2–2(Antonio 37., Lucas Pérez 82., ill. Vardy 67., H. Barnes 92.)
Wolverhampton Wanderers–Brighton & Hove Albion 0–0
HÉTFŐN JÁTSSZÁK
21.00:
Chelsea–Burnley (Tv:Digi Sport1)


A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Liverpool 35 27 7 1 79–20 +59 88
2. Manchester City 34 28 2 4 87–22 +65 86
3. Tottenham 34 22 1 11 64–35 +29 67
4. Arsenal 34 20 6 8 68–43 +25 66
5. Chelsea 34 20 6 8 57–36 +21 66
6. Manchester United 34 19 7 8 63–48 +15 64
7. Everton 35 14 7 14 50–44 +6 49
8. Watford 34 14 7 13 49–49 0 49
9. Leicester City 35 14 6 15 48–47 +1 48
10. Wolverhampton 34 13 9 12 41–42 –1 48
11. West Ham 35 12 7 16 44–54 –10 43
12. Crystal Palace 35 12 6 17 43–48 –5 42
13. Newcastle 35 11 8 16 35–44 –9 41
14. Bournemouth 35 12 5 18 49–62 –13 41
15. Burnley 34 11 6 17 42–60 –18 39
16. Southampton 34 9 9 16 40–57 –17 36
17. Brighton & Hove Albion 34 9 7 18 32–53 –21 34
18. Cardiff City 35 9 4 22 30–65 –35 31
19. Fulham 35 6 5 24 33–76 –43 23
20. Huddersfield Town 35 3 5 27 20–69 –49 14

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik