Pool: a lesz.rozott Carragher így reagált Diouf beszólására

Vágólapra másolva!
2016.02.26. 12:21
Mint beszámoltunk róla, El-Hadji Diouf legújabb ámokfutásának célpontja a Liverpool és Jamie Carregher volt. A szenegáli csatár sz.rnak nevezte a védőt, aki most a Twitter-oldalán reagált.

Diouf 2002 és 2005 közt „erősítette” a liverpooliakat, és ahány évet játszott a „vörösöknél”, pont annyi gólt is szerzett: hármat – 69 meccsen. Elmondása szerint azonban nem vele volt a gond:

„Az egész csapat borzalmas, mindig is az volt. Jamie Carragher egy nagy rakás sz.r volt. A különbség köztünk, hogy ő sz.r, én pedig világklasszis játékos vagyok”mondta Diouf, Carragher pedig nem hagyta annyiban, reagált:

„Ami még nagy különbség köztünk, hogy ő kevesebb gólt szerzett a Liverpool mezében a Premier League-ben, mint én! (Ha nem számoljuk az öngólokat!!!)” – írta Carragher a Twitter-oldalán.

Bár ez így egészen pontosan nem igaz (mind a ketten háromig jutottak a PL-ben), Diouf részéről semmiképp sem mutatós statisztika…


 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik