PL: Szalah és Firmino villanásai három pontot értek a Poolnak

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.02.11. 19:22
null
Mohamed Szalah gólpasszt adott, majd maga is betalált (Fotó: AFP)
Roberto Firmino és Mohamed Szalah is betalált, a Liverpool 2–0-ra legyőzte a Southamptont az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 27. fordulójának vasárnapi utolsó mérkőzésén.

A Tottenham elleni csalódást keltő végjáték (2–2) után motiváltan léptek pályára Jürgen Klopp tanítványai, és ennek már a mérkőzés elején meglett az eredménye: Mohamed Szalah-t indították egy mélységi labdával a jobb szélen – igaz, ahhoz, hogy az egyiptomihoz eljusson, kellett Wesley Hoedt szerencsétlen megmozdulása –, a Liverpool házi gólkirálya középre játszotta a labdát, amit az érkező Roberto Firmino továbbított a bal alsó sarokba (0–1). A brazil válogatott támadó immár 20 gólnál jár a szezonban, ezt a mennyiséget először érte el a 2013–2014-es szezon óta (Hoffenheim, 22).

Bár a „vörösök” keményen nekirontottak a Sotonnak, a hazaiak távol álltak az áldozati bárány szerepétől, két percen belül kétszer is tesztelték Loris Kariust: James Ward-Prowse mintaszerű beadása után Guido Carrillo fejelt a német kapus kezei közé, majd utána az angol tette próbára a vendégek kapusát, akinek ekkor már bravúrt kellett bemutatnia a hárításhoz.

A szünet előtt mégis a Pool növelte az előnyt, ismét Szalah és Firmino játszott össze, ám ezúttal felcserélték a szerepeket: utóbbi vállalta magára a kiszolgáló szerepét, s az egyiptomi higgadtan lőtt a kapu jobb oldalába (0–2). Szalah egyébként a debütáló szezonjában már 22 gólnál és hét asszisztnál jár, ennél jobban senki nem kezdett a Liverpool színeiben, már ami a kanadai táblázatot illeti – és még csak február közepén járunk…


A második félidőben újabb gól már nem született, a Porto elleni BL-nyolcaddöntő első mérkőzésére készülő Liverpool győzelme nem forgott veszélyben, Klopp csapata – a német menedzser 50. sikerét ünnepelhette a kispadon – két pontra megközelítette a Newcastle otthonában vereséget szenvedő Manchester Unitedet, míg a Southampton éppen Rafa Benítezék győzelme miatt visszasüllyedt a kiesőzónába.

ANGOL PREMIER LEAGUE
27. FORDULÓ
Southampton–Liverpool 0–2
(Firmino 6., Szalah 42.)
Korábban
Newcastle United–Manchester United 1–0 (Ritchie 65.)
Huddersfield Town–AFC Bournemouth 4–1 (Pritchard 7., Mounié 27., 66., Van La Parra 95. – 11-esből, ill. Stanislas 14.)
Manchester City–Leicester City
5–1 (Sterling 3., Agüero 48., 53., 77., 90., ill. Vardy 24.)
Tottenham Hotspur–Arsenal 1–0 (Kane 49.)
Everton–Crystal Palace 3–1 (Sigurdsson 46., Niasse 51., T. Davies 75., ill. Milivojevics 83. – 11-esből)
Stoke City–Brighton & Hove Albion 1–1 (Shaqiri 68., ill. Izquierdo 32.)
Swansea City–Burnley 1–0 (Ki Szung Jung 81.)
West Ham United–Watford 2–0
(J. Hernández 38., Arnautovic 78.)
Hétfő
21.00: Chelsea–West Bromwich Albion (Tv: Spíler Tv)

A PREMIER LEAGUE ÁLLÁSA
1. Manchester City 27 23 3 1 79–20 +59 72
2. Manchester United 27 17 5 5 51–19 +32 56
3. Liverpool 27 15 9 3 61–31 +30 54
4. Tottenham 27 15 7 5 52–24 +28 52
5. Chelsea 26 15 5 6 46–23 +23 50
6. Arsenal 27 13 6 8 51–36 +15 45
7. Burnley 27 9 9 9 21–24 –3 36
8. Leicester City 27 9 8 10 39–40 –1 35
9. Everton 27 9 7 11 32–46 –14 34
10. AFC Bournemouth 27 8 7 12 31–41 –10 31
11. Watford 27 8 6 13 37–47 –10 30
12. West Ham 27 7 9 11 34–46 –12 30
13. Newcastle 27 7 7 13 25–36 –11 28
14. Brighton & Hove Albion 27 6 10 11 22–36 –14 28
15. Crystal Palace 27 6 9 12 25–42 –17 27
16. Swansea 27 7 6 14 20–37 –17 27
17. Huddersfield Town 27 7 6 14 23–47 –24 27
18. Southampton 27 5 11 11 28–40 –12 26
19. Stoke City 27 6 7 14 27–53 –26 25
20. West Bromwich Albion 26 3 11 12 21–37 –16 20
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik