PL: súlyos sérülése után a kórházban jófejkedett a liverpooli

2021.09.13. 10:09
null
Harvey Elliott a Leeds ellen sérült meg (Fotó: AFP)
Mint arról beszámoltunk, Harvey Elliott súlyos sérülése árnyékolta be a Liverpool vasárnap esti sikerét: a fiatal angol középpályás a felvételek alapján lábtörést szenvedett a Leeds United elleni bajnokin. A 18 éves középpályást egyből kórházba szállították, ahol – a Twitteren és a brit sajtóban terjedő történet szerint – azonnal feldobta egy kartörés miatt ápolt fiú napját.


A történetet a megajándékozott srác édesanyja osztotta meg: eszerint Elliott a kórházba érkezve a szomszédos ágyon fekvő, kartörésből lábadozó fiúnak ajándékozta a Leeds elleni mérkőzésen viselt mezét, valamint a futballcipőjét is – ezzel legalább egy ember napját feldobva, ha már az övé pocsékul alakult.

A 2019-ben a Fulhamtől minden idők legfiatalabb Premier League-játékosaként (16 éves és 30 napos volt, amikor anno debütált) megvásárolt játékos számára kifejezetten biztatóan indult az idény: a Pool vezetőedzője, Jürgen Klopp mind a négy fordulóban bevetette, a Chelsea és a Burnley elleni meccset végig is játszotta, s a Leeds ellen is kezdő volt.

A Liverpool egyelőre nem számolt be arról, valóban eltört-e Elliott lába. A játékos a kórházból az Instagram-sztorijába annyit posztolt, köszöni az üzeneteket és már most a rehabilitáción jár az esze.

 


 

ANGOL PREMIER LEAGUE
4. FORDULÓ
Leeds United–Liverpool 0–3
(Szalah 20., Fabinho 50., Mané 93.)

AZ ÁLLÁS
1. Manchester United 4 3 1 11–3 +8 10
2. Liverpool 4 3 1 9–1 +8 10
2. Chelsea 4 3 1 9–1 +8 10
4. Manchester City 4 3 1 11–1 +10 9
5. Brighton & Hove Albion 4 3 1 5–3 +2 9
6. Tottenham 4 3 1 3–3 0 9
7. West Ham 4 2 2 10–5 +5 8
8. Everton 3 2 1 7–3 +4 7
9. Leicester City 4 2 2 4–6 –2 6
10. Brentford 4 1 2 1 3–2 +1 5
11. Crystal Palace 4 1 2 1 5–5 0 5
12. Aston Villa 4 1 1 2 5–7 –2 4
13. Wolverhampton 4 1 3 2–3 –1 3
14. Southampton 4 3 1 4–6 –2 3
15. Watford 4 1 3 3–7 –4 3
16. Arsenal 4 1 3 1–9 –8 3
17. Leeds United 4 2 2 4–11 –7 2
18. Burnley 3 1 2 2–5 –3 1
19. Newcastle 4 1 3 5–12 –7 1
20. Norwich City441–11–100

 

Legfrissebb hírek

Megszenvedett az Evertonnal, de Carrickkel tovább szárnyal a Manchester United

Angol labdarúgás
1 órája

A Spurs új edzője szerint szembejött a valóság az Arsenal ellen; a szakértők Gyökerest dicsérték

Angol labdarúgás
15 órája

Arne Slot Szoboszlairól: Mindenki arra számított, hogy azonnal beadja, de ő...

Angol labdarúgás
16 órája

Eze és Gyökeres is duplázott, az Arsenal simán hozta az észak-londoni derbit

Angol labdarúgás
2026.02.22. 19:40

Tóth Alex egy dedikált mezzel ajándékozta meg Orbán Viktort – videó

Légiósok
2026.02.22. 18:06

Szoboszlai beadása kellett a végén, a Liverpool nehezen győzött Nottinghamben

Angol labdarúgás
2026.02.22. 17:07

Nehéz terepre készül a Szoboszlai vezette Liverpool

Angol labdarúgás
2026.02.22. 07:25

O'Reilly duplája döntött – a City nagyon közel került az Arsenalhoz a PL-ben

Angol labdarúgás
2026.02.21. 23:04
Ezek is érdekelhetik