PL: Ödegaard és Schär is kellett az Arsenalnak a fordulórangadó megnyeréséhez

KRASZNAI BENCEKRASZNAI BENCE
2023.05.07. 19:29
null
Kifejezetten szépre sikerült Martin Ödegaard idénybeli 15. bajnoki gólja (Fotó: Getty Images)
Az Arsenal 2–0-ra nyert a Newcastle-ben vasárnap, az angol első osztályú labdarúgó-bajnokság (Premier League) 35. fordulójának rangadóján.

 

A második a harmadik helyezettel, az Arsenal a Newcastle-lal találkozott vasárnap délután a St. James Parkban. A vendég londoniak kezdték jobban az összecsapást, a 14. percben szépen járatták a tizenhatos szűk szomszédságában a labdát, amikor Jorginho a kaputól bő 25 méterre, szemben helyezkedő Martin Ödegaard-nak passzolt, aki egy pillanatra felnézett, bal lábra, lövésre készített magának, majd nagyon pontos, lapos lövést eresztett meg a bal alsó sarokba (VIDEÓ ITT!), 0–1. Ödegaard a legutóbbi öt bajnoki mérkőzésén öt gólt szerzett, a 2022–2023-as bajnokságban 15-ször talált be, ezzel hatodik a góllövőlistán.

A második félidőben úgy tűnt, fordulhat a kocka, hiszen a „szarkák” több veszélyes helyzetet alakítottak ki, ez a történet mindazonáltal másik forgatókönyvet kapott. A 72. percben Gabriel Martinelli bal szélen a felezőtől vezette fel a labdát, a tizenhatosnál megtorpant, megindult befelé, az alapvonal előtt beadott, és a Newcastle svájci védője, Fabian Schär oly szerencsétlenül tette bele a jobb lábát a labdába, hogy öngól lett belőle (VIDEÓ ITT).

A folytatásban is hajtottak a Newcastle játékosai, de nem született újabb gól, Mikel Arteta csapata tehát 2–0-ra diadalmaskodott.

Az Arsenal egy mérkőzéssel kevesebbet játszva egy pontra tanyázik az éllovas Manchester Citytől, a Newcastle-t vasárnap esti sikere esetén megelőzheti a Manchester United a harmadik helyen. A sikerrel biztossá vált, hogy az „ágyúsok” már nem zárhatnak második helynél hátrább a bajnokságban.

ANGOL PREMIER LEAGUE
35. FORDULÓ

Newcastle United–Arsenal 0–2 (Ödegaard 14., Schär 72. – öngól)
KÉSŐBB

West Ham United–Manchester United 1–0 (Benrahama 27.)

HÉTFŐN
16.00:
Fulham–Leicester City (Tv: Spíler1)
18.30: Brighton & Hove Albion–Everton (Tv: Spíler1)
21.00: Nottingham Forest–Southampton (Tv: Match4)

KORÁBBAN
Liverpool–Brentford 1–0 (Szalah 13.)
AFC Bournemouth–Chelsea 1–3 (Vina 21., ill. Gallagher 9., Badiashile 82., Félix 86.)
Manchester City–Leeds United 2–1 (Gündogan 19., 27., ill. Rodrigo 85.)
Tottenham Hotspur–Crystal Palace 1–0 (Kane 45+1.)
Wolverhampton Wanderers–Aston Villa 1–0 (Toti 9.)

AZ ÁLLÁS
1. Manchester City 34 26 4 4 89–31 +58 82
2. Arsenal 35 25 6 4 83–39 +44 81
3. Newcastle 34 18 11 5 61–29 +32 65
4. Manchester United 34 19 6 9 49–41 +8 63
5. Liverpool 35 18 8 9 67–42 +25 62
6. Tottenham 35 17 6 12 64–57 +7 57
7. Brighton & Hove Albion 32 16 7 9 62–40 +22 55
8. Aston Villa 35 16 6 13 46–43 +3 54
9. Brentford 35 12 14 9 52–45 +7 50
10. Fulham 34 13 6 15 45–46 –1 45
11. Chelsea 34 11 9 14 34–39 –5 42
12. Crystal Palace 35 10 10 15 35–46 –11 40
13. Wolverhampton 35 11 7 17 30–50 –20 40
14. Bournemouth 35 11 6 18 37–67 –30 39
15. West Ham 35 10 7 18 38–50 –12 37
16. Leicester City 34 8 6 20 46–59 –13 30
17. Leeds United 35 7 9 19 44–69 –25 30
18. Nottingham Forest 34 7 9 18 30–62 –32 30
19. Everton 34 6 11 17 27–52 –25 29
20. Southampton 34 6 6 22 28–60 –32 24

 

Legfrissebb hírek

„Olyan akarok lenni, mint ő” – Szoboszlait bálványozza a Liverpool tizenhét éves tehetsége

Angol labdarúgás
26 perce

Arne Slot: Néha elgondolkodom, hogy nem magyar-e Szalah is...

Angol labdarúgás
1 órája

Rátaposott az Atlético címerére az Arsenal játékosa, látni kell Simeone reakcióját!

Bajnokok Ligája
20 órája

Joggal dühöng az Arsenal? – „A VAR-nak ki sem kellett volna hívnia a játékvezetőt”

Bajnokok Ligája
Tegnap, 8:57

BL: Jogosan vonták vissza az Arsenal javára megítélt 11-est? Szavazzon!

Bajnokok Ligája
Tegnap, 7:24

Mikel Arteta: Elfogadhatatlan, hogy visszavonták a második tizenegyesünket

Bajnokok Ligája
2026.04.29. 23:53

Döntetlen az Atlético Madrid és az Arsenal BL-elődöntőjének első felvonásán

Bajnokok Ligája
2026.04.29. 23:00

Griezmann, Lookman és Álvarez rohamoz az Atletinél az Arsenal ellen

Bajnokok Ligája
2026.04.29. 19:57
Ezek is érdekelhetik