Hasítottak a W-betűsök, megnyerte a telet a Liverpool?

BACSKAI JÁNOSBACSKAI JÁNOS
Vágólapra másolva!
2021.02.03. 16:36
null
Ekkora fogást csinált velem a Pool! (Fotó: AFP)
Jelentjük, a labdarúgó topligákban a téli átigazolási idény minden egészségügyi és gazdasági tragédiák árnyékában is zakatolt, nézzük meg röviden, hogyan telt ez a néhány rövid hét a csapatoknál!

 

Ahogyan azt vártuk, a PREMIER LEAGUE-BEN a címvédő Liverpool volt a legaktívabb, ahol előbb a védők, majd a középpályásokból lett alkalmi védők fogytak el sérülések miatt, aztán kidőltek azok a támadók is, akik gyakran jártak vissza védekezni, de állítólag még a játékosok Defender típusú terepjáróiban is elromlott a turbó. Jürgen Klopp több védő közül is válogathatott, a hajrában állítólag felkínálta neki az Arsenal Skhodran Mustafit, de a német úgy döntött, nem kér rutinos honfitársából, hanem elhozza a Schalkétól a sokkal fiatalabb, 20 éves Ozan Kabakot, akit fillérekért, 1.1 millió euróért kölcsönadott egy fél évre a gelsenkircheni klub. Amely nem kötött bombaüzletet vele, „csak” jót, ugyanis 15 milliót adott érte 2019-ben, most a Pool vételi opciója 20.4 millió euró, a nyáron a Milannak húszmillióért nem adták el. A Schalke azért engedte el a törököt, mert megkapta helyette Mustafit – ingyen. Kabak hatalmas tehetség, „kapitányi génekkel”, remek üzletet csapott vele a liverpooli gárda.

Klopp másik vétele a 25 éves Ben Davies, akit 570 ezer euróért engedett el a Preston North End, amely még majdnem kétmilliónyi bónuszban reménykedik, plusz a következő vételár egyötödében – és megkapta most kölcsönbe a fiatal holland tehetséget, Sepp van den Berget. Nem ütötte meg a kloppi mércét a japán szélső, Minamino Takumi sem, őt a Southamptonhoz küldték, hogy ott Sadio Manét faragjanak belőle.

Davies másik két kérője a Celtic és az AFC Bournemouth volt, Klopp a marseille-i Duje Caleta-Carral, a bragai David Carmóval és West Ham Issa Diopjával is kacérkodott állítólag, sőt az olasz sajtó szerint a nápolyi Nikola Makszimoviccsal is, a középpályára majdnem befutott Lille-ből Renato Sanches, Minamino helyére pedig Pedro Goncalves a Sporting CP-től. A Sport Bild szerint az RB Leipzig tett egy kölcsönajánlatot Divock Origiért, de nem nyert, a Southampton pedig nem kapta meg Neco Williamset, és nem lett vételi opciója Minaminóra.

Érdekes, hogy a tekintélyes The Athletic szerint a Pool megvette volna a transzferhajrában a Barcelonától a 15 millió euróért „árult” Samuel Umtiti, de a játékos nemet mondott az angoloknak, a francia RMC pedig esküszik rá, hogy mind az Olympique Lyon, mind a nemsokára 34 éves védője, Marcelo Filho is hasonlóképpen tett.

Az Arsenal nyolc játékosától is megszabadult a költségcsökkentés érdekében, és ezzel 20 millió eurónál is nagyobb bérköltséget takarított meg, de megállt Martin Ödegaard és Mathew Ryan megszerzésénél, ez kevésnek tűnik. Lucas Torreira, Reiss Nelson, Eddie Nketiah és Héctor Bellerín maradt a klubé, de nem érkezett Patrick van Aanholt, Julian Brandt, Eric García és Odsonne Edouard sem, sőt Sami Khedira érkezése után is maradt kölcsönben Berlinben Matteo Guendouzi, miként Madridban Torreira.


Nagyot húzott az Aston Villa a Marseille erőgépe, Morgan Sanson megvételével, igaz, nem volt ez olcsó mulatság, és még majdnem kétmilliós a bónuszkilátás; tíz százalék, azaz 1.58 millió euró pedig a korábbi klubé, a Montpellier-é. A Brighton vett egy ecuadori középpályást, a Chelsea csalódást okozott, még egy Kim Min Dzse, Mohamed Simakan párosra sem futotta neki, ugyanakkor nagy meglepetésre Emerson Palmieri, Marcos Alonso, Antonio Rüdiger és Olivier Giroud is maradt. Egyelőre.

Remek támadót vett kölcsön a Crystal Palace, és Jean-Philippe Matetát 14+3 millióért meg is tarthatja, ellenben Alonsóval és Jordan Amavival is hiába tárgyalt; az Everton is szerzett egy legalább ilyen jó csatárt Joshua King személyében, és hét játékost leépített, közöttük a Yannick Bolasie, Cenk Tosun párost.

A Fulham tovább építgette a maga francia kapcsolatait, a Leedsnek nem jött össze az udinei csillag, Rodrigo de Paul leszerződtetése, a Leicester City is lecsúszott Christian Eriksenről, mint sokan mások, és nem adta el végül Kelechi Iheanachót.

A manchesteri gigászok tevékenységeit már kielemeztük, azóta nem voltak aktívak vevőként, illetve nem tudni, a City mennyire gondolta komolyan a David Alaba, Gabriel Veron, a United pedig a Jules Koundé, Pedro Goncalves páros téli leigazolását.

José Mourinho csapata, a Tottenham nem erősödött, de maradt Dele Alli, a W-vel kezdődő trió ellenben igencsak ügyesen tett-vett a télen: a Magyarországon is edződő Mbaye Diagne, az új lehetőséget kapó, ebből talán lendületet szerző Jesse Lingard és most ingyen, de húszmillió eurós opcióval érkező Willian José is szép tavasz elé néz.


A legnagyobb olasz költekező a…

 


A SERIE A-BAN is zajlott az élet, csak most a kisebb csapatok lopták el a nagyobbak elől a figyelmet. Az Atalanta azért igazolt nagyon olcsón egy jó középpályást Doneckből, és nem adta el a Juventusnak a most a Speziában erősödő támadót, a húszéves Roberto Piccolit.

A Benevento elengedte a veterán Christian Maggiót, de szerzett kölcsönbe egy nagyon jó argentin csatárt, bár kicsit erősnek érezzük a 12 milliós opciót Adolfo Gaichra. Három védőt szerzett a Bologna, a Cagliari keretének értéke 30 millió euróval nőtt az Alfred Duncan, Radja Nainggolan, Arturo Calabresi, Daniele Rugani kvartettel, utóbbi megtért kölcsönből a Juventushoz, de átszállójeggyel.

Talán csak elméletileg erősített a Fiorentina, de anyagilag jól járt a télen, ezzel együtt a balhés Alekszandr Kokorin és a nápolyi jobbhátvéd, Kévin Malcuit sovány fogás, de legalább Pedro dos Santosért jó pénz érkezett Brazíliából. A Genoa egy 18 millió eurós hármas cserét hajtott végre a Juventusszal, a két klub könyvelőinak a legnagyobb örömére, de a nagy fogás most a középpálya új ura, Kevin Strootman.

Az Inter ismét kölcsönadta a nagyon nagy ráfizetését, Radja Nainggolant, január elején Rodrigo de Paul, a végén Edin Dzeko és Ángel Di María volt a nagy célpont, Eriksenhez azonban ragaszkodott a szakvezetés. A Juventus megvette, és azonnal kölcsönadta Nicolo Rovellát, Sami Khedirát végleg leépítette, Rolando Mandragorát kölcsönadta a városi riválisnak, hogy könnyebb legyen szemmel tartani őt, Rugani komoly sérülése miatt elpocsékolt egy fél évet a karrierjéből Franciaországban.

A Juve kölcsönkérte Gianluca Scamaccát a Sassuolótól, de csak végleg adták volt a fiatal támadót, az utolsó napok két meglepő neve a szaksajtóban itt Di María és Houssem Aouar volt.

A Lazio megelégedett egy új védővel, Mateo Musacchio ráadásul ingyen érkezett a Milantól, egy félcsapatnyi játékos ellenben távozott, ezzel tudtak picit spórolni. A szurkolói keménymag sem unatkozott, megszerezték az Atalanta edzőjének, Gian Piero Gasperininek a telefonszámát, és mindenféle kívánságokkal fordultak hozzá…

A Milannal legutóbb bővebben foglalkoztunk, azóta a vezetők Douglas Costa megszerzése mellett Gianluigi Donnarumma szerződésének meghosszabbítására koncentráltak: a kért évi tízmillió és a felkínált évi hétmillió euró között azonban nagy még a differencia. Costa mellett nem lett a Milané Alexandre Pato sem.

Elengedte nagy nehezen a Nápoly Arkadiusz Miliket, potom 9 milliós vételi lehetőséggel, 4 milliós bónusszal, és megköszönték a veterán Fernando Llorente szolgálatait is, de Nikola Makszimovicsot nem vitte el sem a Liverpool, sem a Tottenham. A végén a déliek kivetették a hálójukat a felnőtt válogatott keretébe is behívott karmesterre, Mattia Zaccagnira, de nem tudtak megegyezni a Hellas Veronával.

A Parma képes volt 13 millió eurót fizetni egy 22 éves román csatárért, a Roma pedig kis híján elüldözte legjobb csatárát, ugyanis Edin Dzeko és Paulo Fonseca vezetőedző csúnyán összeveszett egymással, a bosnyák repült a csapatból, és elvették tőle a kapitányi karszalagot is.

Megpróbálták elcserélni az Interrel Alexis Sánchezre és Andrea Pinamontira, de nem jött össze az üzlet, a PSG meg nem adta érte kölcsönbe Mauro Icardit. A két szélső védő, Nuno Tavares (Benfica) és Zeki Celik (Lille) nem költözött Rómába, a River Plate hatszoros válogatott bekkjére, Gonzalo Montielre sem volt pénze a „farkasoknak”, a Hellas Verona kapusára, Marco Silvestrire dettó; ugyanakkor számos kérője ellenére is maradt az Örök Városban Amadou Diawara, Juan Jesus, Daniel Fuzato és Carles Pérez.

Sőt, sikerült ingyen átigazolni az egykori csodagyereket, a még mindig jó karban lévő támadót, Stephan El Shaarawyt, és olcsón kölcsönvenni az észak-amerikai szélsővédő-iskola legújabb gyöngyszemét, Bryan Reynoldsot.

A PREMIER LEAGUE ÁTIGAZOLÁSAI, 2021 TELE

ARSENAL
ÉRKEZETT:
Kölcsönbe:
Mathew Ryan (Brighton), Martin Ödegaard (Real Madrid, 2 000 000 euró)
Kölcsönből vissza: Dejan Iliev (Shrewsbury)
TÁVOZOTT: Matt Macey (Hibernian, ingyen), Mesut Özil (Fenerbahce, ingyen), Szokratisz Papasztathopulosz (szerződését felbontották), Shkodran Mustafi (Schalke, ingyen)
Kölcsönbe: Sead Kolasinac (Schalke), William Saliba (Nice), Joe Willock (Newcastle United), Ainsley Maitland-Niles (West Bromwich)

ASTON VILLA
ÉRKEZETT:
Morgan Sanson (Marseille, 17 500 000 euró)
TÁVOZOTT: Henri Lansbury (Bristol City, ingyen)
Kölcsönbe: Lovre Kalinic (Hajduk Split), Conor Hourihane (Swansea City), Frédéric Guilbert (Strassburg)

BRIGHTON AND HOVE ALBION
ÉRKEZETT: Moisés Caicedo (Independiente del Valle, 5 000 000)

Kölcsönből vissza: Percy Tau (Anderlecht), Viktor Gyökeres (Swansea City), Billy Arce (LDU Quito), Jakub Moder (Lech Posnan), Michal Karbownik (Legia Warszawa), Glenn Murray (Watford)
TÁVOZOTT: Glenn Murray (Nottingham Forest)
Kölcsönbe: Jayson Molumby (Preston North End), Mathew Ryan (Arsenal), Bernardo (RB Salzburg)

BURNLEY
ÉRKEZETT:
Richard Nartey (egyesület nélküli)
TÁVOZOTT:

CHELSEA
ÉRKEZETT:

Kölcsönből vissza: Lucas Piazon (Rio Ave)
TÁVOZOTT: Lucas Piazon (Braga, ingyen)
Kölcsönbe:
Fikayo Tomori (Milan), Danny Drinkwater (Kasimpasa), Abdul Rahman Baba (PAOK Szaloniki)

CRYSTAL PALACE
ÉRKEZETT:

Kölcsönbe:
Jean-Philippe Mateta (Mainz, 3 500 000 euró)
Kölcsönből vissza: Jaroslaw Jach (Fortuna Sittard)
TÁVOZOTT: Max Meyer (1. FC Köln, ingyen)
Kölcsönbe: Jaroslaw Jach (Rakow Czestochowa), Sam Woods (Plymouth Argyle)

EVERTON
ÉRKEZETT: Joshua King (Bournemouth, 6 400 000 euró)

TÁVOZOTT: Jonas Lössl (Midtjylland)
Kölcsönbe: Matthew Pennington (Shrewsbury), Jarrad Branthwaite (Blackburn), Yannick Bolasie (Middlesbrough), Cenk Tosun (Besiktas), Anthony Gordon (Preston), Jonjoe Kenny (Celtic)

FULHAM
ÉRKEZETT:
Kölcsönbe: Josh Maja (Bordeaux)

TÁVOZOTT:
Kölcsönbe:
Stefan Johansen (Queens Park), Jean Michaël Seri (Bordeaux), Neeskens Kebano (Middlesbrough), Maxime Le Marchand (Antwerpen), Aboubakar Kamara (Dijon)

LEEDS UNITED
ÉRKEZETT:

Kölcsönből vissza: Jordan Stevens (Swindon)
TÁVOZOTT: Jay-Roy Grot (Osnabrück, i.), Conor Shaughnessy (Rochdale, i.)
Kölcsönbe:
Jordan Stevens (Bradford), Robbie Gotts (Salford City)

LEICESTER CITY
ÉRKEZETT:

Kölcsönből vissza: Matty James (Barnsley), Filip Benkovic (Cardiff City)
TÁVOZOTT: Iszlam Szlimani (Lyon, ingyen), Demarai Gray (Bayer Leverkusen, 2 000 000)
Kölcsönbe:
Matty James (Coventry City), Filip Benkovic (Leuven)

LIVERPOOL
ÉRKEZETT: Ben Davies (Preston, 570 000)
Kölcsönbe: Ozan Kabak (Schalke, 1 100 000)

Kölcsönből vissza: Ben Woodburn (Blackpool)
TÁVOZOTT:
Kölcsönbe: Minamino Takumi (Southampton, 530 000), Sepp van den Berg (Preston)

MANCHESTER CITY
ÉRKEZETT:
Filip Sztevanovics (Partizan Beograd, 8 500 000 euró)
Kölcsönből vissza: Daniel Arzani (Utrecht), Ante Palaversa (Getafe), Patrick Roberts (Middlesbrough), Arijanet Murics (Girona)
TÁVOZOTT:
Kölcsönbe: Filip Sztevanovics (Partizan Beograd), Ante Palaversa (Kortrijk), Daniel Arzani (Aarhus), Patrick Roberts (Derby County), Arijanet Murics (Willem II)

MANCHESTER UNITED
ÉRKEZETT:
Amad Diallo (Atalanta, 21 000 000)
Kölcsönből vissza: Tahith Chong (Werder Bremen)
TÁVOZOTT: Timothy Fosu-Mensah (Bayer Leverkusen,1 700 000), Marcos Rojo (Boca Juniors, i.)
Kölcsönbe: Facundo Pellistri (Alavés), Tahith Chong (FC Bruges), Jesse Lingard (West Ham, 1 700 000)
Kölcsönből vissza: Odion Ighalo (Sanghaj Senhua)

NEWCASTLE UNITED
ÉRKEZETT:
Kölcsönbe: Joe Willock (Arsenal)

TÁVOZOTT: Rolando Aarons (Huddersfield, ingyen), DeAndre Yedlin (Galatasaray, i.)

SHEFFIELD UNITED
ÉRKEZETT:

Kölcsönből vissza: Jake Eastwood (Kilmarnock)
TÁVOZOTT:
Kölcsönbe: Jake Eastwood (Grimsby Town), Michael Verrips (Emmen)

SOUTHAMPTON
ÉRKEZETT:

Kölcsönbe: Minamino Takumi (Liverpool, 530 000)
Kölcsönből vissza: Josh Sims (Doncaster)
TÁVOZOTT:
Kölcsönbe: Jake Vokins (Sunderland), Yan Valery (Birmingham City), Shane Long (Bournemouth)

TOTTENHAM HOTSPUR
ÉRKEZETT:

TÁVOZOTT:
Kölcsönbe:Jack Clarke (Stoke City), Paulo Gazzaniga (Elche)
Kölcsönből vissza: Gedson Fernandes (Benfica)

WEST BROMWICH ALBION
ÉRKEZETT:
Robert Snodgrass (West Ham, 100 000 euró), Andy Lonergan (Stoke City, ingyen)
Kölcsönbe: Mbaye Diagne (Galatasaray, 1 580 000), Ainsley Maitland-Niles (Arsenal), Okay Yokuslu (Celta Vigo)
Kölcsönből vissza: Kenneth Zohore (Millwall)
TÁVOZOTT: Charlie Austin (Queens Park), Jonathan Bond (LA Galaxy, ingyen)
Kölcsönbe: Rekeem Harper (Birmingham City), Cédric Kipré (Charleroi), Sam Field (Queens Park)
Kölcsönből vissza: Filip Krovinovic (Benfica)

WEST HAM UNITED
ÉRKEZETT:
Frederik Alves (Silkeborg, 1 600 000), Szaid Benrahma (Brentford, kölcsön után végleg, 23 100 000)
Kölcsönbe: Jesse Lingard (Manchester United, 1 700 000)
Kölcsönből vissza: Winston Reid (Kansas City)
TÁVOZOTT: Sébastien Haller (Ajax, 22 500 000), Robert Snodgrass (West Bromwich, 110 000)
Kölcsönbe: Winston Reid (Brentford)

WOLVERHAMPTON WANDERERS
ÉRKEZETT:
Kölcsönbe:
Willian José (San Sebastián)
Kölcsönből vissza: Morgan Gibbs-White (Swansea), Rúben Vinagre (Olympiakosz), Patrick Cutrone (Fiorentina)
TÁVOZOTT: Roderick Miranda (Gaziantep, i.)
Kölcsönbe:Rúben Vinagre (Famalicao), Oskar Buur (Grasshopper), Patrick Cutrone (Valencia), Luke Matheson (Ipswich Town)

Lezárva kedden, vastaggal az elmúlt hét nap eseményei.

 

 

A SERIE A ÁTIGAZOLÁSAI, 2021 TELE

ATALANTA
ÉRKEZETT:
Joakim Maehle (Genk, 11 000 000 euró), Viktor Kovalenko (Sahtar Doneck, 700 000)
Kölcsönből vissza:
Matteo Pedrini (Grossetto)
TÁVOZOTT: Amad Diallo (Manchester United, 21 000 000 euró), Papu Gómez (Sevilla, 5 500 000)
Kölcsönbe:
Riccardo Burgio (Renate), Matteo Pedrini (Bisceglie), Marco Carnesecchi (Cremonese), Lorenzo Peli (Como), Marco Tumminello (SPAL)
Kölcsönből vissza: Johan Mojica (Girona), Cristiano Piccini (Valencia), Fabio Depaoli (Sampdoria)

BENEVENTO
ÉRKEZETT:
Kölcsönbe:
Fabio Depaoli (Sampdoria), Adolfo Gaich (CSZKA Moszkva, 300 000 euró)
Kölcsönből vissza:
Francesco Rillo (Fano), Luca Antei (Pescara), Arturo Onda (Casarano), Pietro Iemmello (Las Palmas)
TÁVOZOTT:
Lorenzo Del Pinto (Reggiana), Christian Maggio (Lecce, ingyen)
Kölcsönbe:Francesco Rillo (Casertana), Giovanni Volpicelli (Paganese), Pietro Iemmello (Frosinone), Massimo Volta (Pescara), Abdallah Basit (Pescara)

BOLOGNA
ÉRKEZETT:

Kölcsönbe: Adama Soumaoro (Lille), Paolo Farago (Cagliari), Valentin Antov (CSZKA Szófia, 500 000 euró)
Kölcsönből vissza: Alex Cossalter (Ravenna)
TÁVOZOTT:
Kölcsönbe: Stefano Denswil (FC Bruges), Arturo Calabresi (Cagliari), Kingsley Michael (Reggina), Orji Okwonkwo (Reggina), Nehuén Paz (Kayserispor)

CAGLIARI

ÉRKEZETT:
Kölcsönbe:
Radja Nainggolan (Inter), Alfred Duncan (Fiorentina, 1 000 000 euró), Arturo Calabresi (Bologna), Daniele Rugani (Cagliari)
Kölcsönből vissza: Alessandro Deiola (Spezia)
TÁVOZOTT:Valter Birsa (szerződését felbontották), Fabio Pisacane (Lecce, ingyen)
Kölcsönből vissza: Adam Unasz (Napoli)
Kölcsönbe: Simone Pinna (Ascoli), Paolo Farago (Bologna), Christian Oliva (Valencia), Fabrizio Caligara (Ascoli), Marko Pajac (Brescia)

CROTONE
ÉRKEZETT:

Kölcsönbe: Samuel Di Carmine (Hellas Verona), Adam Unasz (Napoli)
Kölcsönből vissza:
Giuseppe Borello (Pro Vercelli), Zak Ruggiero (Pro Vercelli)
TÁVOZOTT:
Tomislav Gomelt (Den Haag, ingyen), Mattia Mustacchio (Alessandria, ingyen)
Kölcsönbe:
Giuseppe Borello (Cesena), Giovanni Crociata (Empoli), Jean Lambert Evan's Allan (Livorno), Zak Ruggiero (Pro Sesto)
Kölcsönből vissza: Luca Siligardi (Parma)

FIORENTINA
ÉRKEZETT:
Youssef Maleh (Venezia, 700 000 euró), Alekszandr Kokorin (Szpartak Moszkva, 4 500 000), Antonio Rosati (Torino)
Kölcsönbe:
Kévin Malcuit (Napoli)
Kölcsönből vissza: Christian Koffi (Cesena)
TÁVOZOTT: Pedro (Flamengo, 14 000 000 euró)
Kölcsönbe: Julián Illanes (Avellino), Riccardo Saponara (Spezia), Pol Lirola (Marseille), Alfred Duncan (Cagliari, 1 000 000 euró), Christian Dalle Mura (Reggina), Youssef Maleh (Venezia), Christian Koffi (Como)

GENOA
ÉRKEZETT:
Elia Petrelli (Juventus U23, 8 000 000 euró), Manolo Portanova (Juventus, 10 000 000)
Kölcsönbe: Kevin Strootman (Marseille), Jérome Onguéné (RB Salzburg), Nicolo Rovella (Juventus)
Kölcsönből vissza: Patrizio Masini (Sambenedettese), Raúl Asencio (Pescara), Gabriel Charpentier (Reggina)
TÁVOZOTT: Petar Brlek (NK Osijek, i.), Ivan Lakicsevics (Reggina, ingyen), Lasse Schöne (szerződését felbontották), Nicolo Rovella (Juventus, 18 000 000)
Kölcsönbe: Claudiu Micovschi (Reggina), Stefano Sturaro (Hellas Verona), Elia Petrelli (Reggina), Patrizio Masini (Lecco), Lukas Lerager (Köbenhavn), Vittorio Parigini (Ascoli), Gabriel Charpentier (Ascoli), Raúl Asencio (SPAL), Mattia Bani (Parma, 1 500 000)

HELLAS VERONA
ÉRKEZETT:
Kölcsönbe:
Stefano Sturaro (Genoa), Kevin Lasagna (Udinese)
TÁVOZOTT: Emmanuel Badu (visszavonult), Luigi Vitale (Frosinone), Antonio Di Gaudio (Chievo)
Kölcsönbe: Michele Vano (Perugia), Alan Empereur (Sao Paulo), Andrea Danzi (Ascoli), Karim Laribi (Reggiana), Samuel Di Carmine (Crotone), Adama Sane (Mantova)

INTERNAZIONALE
ÉRKEZETT:
Kölcsönből vissza:
Sebastiano Esposito (SPAL), Giacomo Pozzer (Monopoli 1966)
TÁVOZOTT: Axel Bakayoko (Crvena zvezda, ingyen)
Kölcsönbe: Radja Nainggolan (Cagliari), Sebastiano Esposito (Venezia), Giacomo Pozzer (Lucchese)

JUVENTUS
ÉRKEZETT:
Nicolo Rovella (Genoa, 18 000 000)
Kölcsönből vissza: Rolando Mandragora (Udinese), Daniele Rugani (Rennes)
TÁVOZOTT: Manolo Portanova (Genoa, 10 000 000), Sami Khedira (Hertha, ingyen)
Kölcsönbe:Stefano Gori (Pisa), Nicolo Rovella (Genoa), Daniele Rugani (Cagliari), Rolando Mandragora (Torino)

LAZIO
ÉRKEZETT:
Mateo Musacchio (Milan, i.)
Kölcsönből vissza:
Bobby Adekanye (Cádiz), Andreas Karo (Salernitana)
TÁVOZOTT: Silvio Proto (szerződését felbontották), Davide Di Gennaro (Cesena, ingyen), Andreas Karo (Marítimo)
Kölcsönbe:
Riza Durmisi (Salernitana), Bobby Adekanye (Den Haag), Szofian Kijine (Salernitana), Denis Vavro (Huesca)

MILAN
ÉRKEZETT:
Mario Mandzukic (egyesület nélküli)
Kölcsönbe: Soualiho Meité (Torino, 500 000), Fikayo Tomori (Chelsea)
TÁVOZOTT: Mateo Musacchio (Lazio, i.)
Kölcsönbe:
Léo Duarte (Basaksehir), Andrea Conti (Parma), Lorenzo Colombo (Cremonese), Luan Capanni (Racing Santander)

NAPOLI
ÉRKEZETT:
Kölcsönből vissza:
Adam Unasz (Cagliari)
TÁVOZOTT: Fernando Llorente (Udinese, ingyen)
Kölcsönbe:
Francesco Mezzoni (Pro Vercelli), Arkadiusz Milik (Marseille), Kévin Malcuit (Fiorentina), Adam Unasz (Crotone)

PARMA
ÉRKEZETT:
Vasziliosz Zagaritisz (Panathinaikosz, 380 000), Dennis Man (FCSB, 13 000 000)
Kölcsönbe:
Andrea Conti (Milan), Joshua Zirkzee (Bayern München), Mattia Bani (Genoa, 1 500 000)
Kölcsönből vissza: Luca Siligardi (Crotone), Manuel Nocciolini (Sambenedettese)
TÁVOZOTT: Giuseppe Carriero (Avellino), Matteo Scozzarella (Monza), Sebastiano Longo (Casertana, ingyen)
Kölcsönbe: Muhamed Tehe Olawale (Mariehamn), Michele Laraspata (Hamrun Spartans), Andrea Adorante (Francavilla), Gabriele Carannante (Turris), Luca Siligardi (Reggiana), Giacomo Ricci (Venezia), Francesco Golfo (Catania), Jacopo Dezi (Venezia), Manuel Nocciolini (Renate), Andrea Dini (Padova)

ROMA
ÉRKEZETT: Stephan El Shaarawy (Sanghaj Senhua, ingyen)
Kölcsönbe: Bryan Reynolds (FC Dallas, 100 000)

TÁVOZOTT:
Kölcsönbe: Lorenzo Valeau (Fano)

SAMPDORIA
ÉRKEZETT:

Kölcsönbe: Ernesto Torregrossa (Brescia, 500 000)
Kölcsönből vissza: Fabio Depaoli (Atalanta)
TÁVOZOTT: Dodo (szerződését felbontották)
Kölcsönbe:
Tommaso Farabegoli (Feralpisalo), Fabio Depaoli (Benevento), Felice D'Amico (Pro Sesto), Ognjen Sztijepovics (Grosseto)

SASSUOLO
ÉRKEZETT:

Kölcsönből vissza:
Giacomo Satalino (Cesena), Jens Odgaard (Lugano), Giuseppe Aurelio (Cesena)
TÁVOZOTT:
Kölcsönbe:
Giacomo Satalino (Monopoli 1966), Federico Ricci (Monza), Raul Steau (Monopoli 1966), Jens Odgaard (Pescara), Giuseppe Aurelio (Imolese), Nicholas Pierini (Modena)

SPEZIA
ÉRKEZETT:

Kölcsönbe:
Riccardo Saponara (Fiorentina)
Kölcsönből vissza: Theophilus Awua (Cittadella)
TÁVOZOTT: Paolo Bartolomei (Cremonese)
Kölcsönbe: Jacopo Giuliani (Carpi), Luca Mora (SPAL), Theophilus Awua (Pro Vercelli), Giuseppe Mastinu (Pisa)
Kölcsönből visssza: Alessandro Deiola (Cagliari)

TORINO
ÉRKEZETT: Antonio Sanabria (Betis, 7 000 000)
Kölcsönbe: Rolando Mandragora (Juventus)

TÁVOZOTT: Antonio Rosati (Fiorentina), Lorenzo Carissoni (Vis Pesaro, i.)
Kölcsönbe: Soualiho Meité (Milan, 500 000), Vincenzo Millico (Frosinone), Simone Edera (Reggina), Michel Ndary Adopo (Viterbese), Jacopo Segre (SPAL)

UDINESE
ÉRKEZETT:
Fernando Llorente (Napoli, ingyen), Gerard Deulofeu (Udinese, kölcsön után végleg)
Kölcsönbe: Jayden Braaf (Manchester City U23)

TÁVOZOTT: Hidde ter Avest (Utrecht), Nícolas (Reggina)
Kölcsönbe:
Mamadou Coulibaly (Salernitana), Cristo (Mirandés), Kevin Lasagna (Hellas Verona)
Kölcsönből vissza: Rolando Mandragora (Juventus)

Vastaggal az elmúlt hét nap átigazolásai.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik