PL: Guardiola nem megy sehova, sőt, megvédte a Man. Cityt!

B. D. K.B. D. K.
Vágólapra másolva!
2023.02.10. 16:42
Mint ismert, többszöri szabályszegéssel vádolja az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság a Manchester Cityt: a Premier League hivatalos közleménye szerint az egyesület 2009 és 2018 között többször is megsértette a liga pénzügyi szabályrendszerét. A manchesteri klub reakciójáról már beszámoltunk, most a csapat menedzsere, Pep Guardiola is megszólalt – hívta fel a figyelmet a Sky Sports.

Pep Guardiola mindenekelőtt elmondta, hogy gondolatai a török és a szír emberekkel vannak, akik most nagyon nehéz időket élnek az országukat ért földrengés miatt. Ezt követően rátért a klubjára. Ugyan az ártatlanság vélelmének fenn kellene állnia, úgy hiszi, már elítélték őket.

„Nem tudom, mi fog történni. Jó ügyvédeink vannak, és harcolni fogunk az igazunkért. Az idő majd eldönti – fogalmazott a Manchester City trénere. Hozzátette, hogy hasonlóban volt már részük, amikor az UEFA a bírósági kamarához küldte a Manchester City ügyét a pénzügyi fair play (FFP) miatt. – Úgy fogunk védekezni, mint ahogyan abban a szituációban tettük. Teljes mértékben meg vagyok győződve arról, hogy beigazolódik az ártatlanságunk.”

Fabrizio Romano olasz sportújságíró összeszedte Guardiola legfontosabb gondolatait a témában.

„Nem állok fel – jelentette ki, hozzátéve, hogy ennél jobban még sosem akart a kékek menedzsere lenni, mint most. – A Manchester City nem hazudott nekem. Nézzék, mi történt az UEFA-s ügyünknél! Semmi rosszat nem tettünk. Miért ne bíznék meg most is az embereinkben?”

Guardiola óva intette a többi Premier League-es csapatot, ugyanis ez precedens lehet a többieknek is. Bárki kezdeményezhet vizsgálatot, ugyanakkor bármely csapat megvádolható és kerülhet olyan helyzetbe, mint amilyenben most ők vannak. Hozzáfűzte azt is, hogy ha választania kell, hogy a többi 19 PL-klubnak vagy pedig a Manchester Citynek hisz, akkor az utóbbinak fog. Elpanaszolta, hogy amióta bevásárolta magát az Abu Dhabi Group, azóta folyton ilyen helyzetbe kerülnek.

Legfrissebb hírek

A spanyol harmadosztályba igazolhat Mario Balotelli – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
10 órája

Újabb világbajnok labdarúgó távozott Madridból – hivatalos

Spanyol labdarúgás
22 órája

Kl-selejtező: a fájó vereség után is optimisták a kassaiak, jön a visszavágó!

Európa-konferencialiga
23 órája

A Chelsea az Ajaxszal, Alexander Isak a Liverpoollal egyezett meg – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.30. 23:15

A Leverkusen kulcsemberével erősített a Premier League újonca – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.30. 11:50

Megoszlott olvasóink véleménye a Dominik-névadásról

Magyar válogatott
2025.07.30. 11:19

Thomas Müller Kanadába szerződik; Neymar európai klubbal tárgyal – keddi transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.29. 23:10

Premier League: visszatért a Cityhez a legnagyobb angol kapustehetség

Angol labdarúgás
2025.07.29. 20:47
Ezek is érdekelhetik