PL: ez már a végjáték – Klopp és Guardiola „Bosszúállói” ismét emlékezetes aranycsatát vívnak

KOCSMÁR-TÓTH ISTVÁNKOCSMÁR-TÓTH ISTVÁN
Vágólapra másolva!
2022.04.28. 17:12
null
Vajon ezúttal is a Manchester Cityhez illő kék-fehérbe öltöztetik a PL-serleget, vagy a vörös Liverpool 2020 után visszahódítja azt az Anfieldre? (Fotó: AFP)
Hajrájához érkezett a Premier League 2021–2022-es idénye, ám szerencsénkre öt fordulóval (és néhány pótlásra váró meccsel) a vége előtt még óriási a csata a bajnoki címért, a Bajnokok Ligája-indulásért és a kiesés elkerüléséért is. Íme, a legfőbb kérdések, az esélyek és a lehetséges forgatókönyvek.

 

HARC A BAJNOKI CÍMÉRT

„Könnyen lehet, minden idők két legjobb angol csapatát láthatjuk most. Ebben a versenyfutásban pedig egyetlen hiba is döntő lehet ettől a ponttól kezdve. Csak annyit javasolhatok, élvezzük ki a csatát, ameddig lehet" – fogalmazott a Liverpool aranylabdás korábbi támadója, Michael Owen a minap a Sky Sportson a nevelőegyesülete és a Manchester City között dúló aranycsatáról.

A két nagy riválist csupán egy pont választja el egymástól a tabellán. Míg az előny a Manchester Citynél, addig a jobb gólkülönbség a Liverpoolnál szerepel jelenleg. Utóbbinak fontos lehetősége lehet, mivel pontegyenlőség esetén a gólkülönbség, majd a több szerzett gól rangsorol. Azaz ha a manchesteriek esetleg kikapnak a hátralévő mérkőzéseik bármelyikén, a Liverpoolnak szintén belefér egy kisebb botlás: a maradék öt meccsen egy döntetlen. Ám ez egy nagyon nagy „ha”. Főleg akkor, ha megnézzük a két bajnokaspiráns hátralévő meccseit.

A CITY ÉS A LIVERPOOL ELLENFELEI
35. fordulóLeeds United (i)Newcastle (i)
36. forduló Newcastle (o) Tottenham (o)
pótlás
Wolverhampton (i)
Aston Villa (i)
37. forduló West Ham United (i) Southampton (i)
38. fordulóAston Villa (o)Wolverhampton (o)

Pep Guardiola együttesének sorsolása valamivel egyszerűbbnek ígérkezik, igaz, a hátralévő öt meccsen három ellenfelük is azonos a Liverpooléval: a lassan már az európai kupaindulásért csatázó Newcastle, a hasonló helyzetben lévő, rendkívül masszív Wolverhamptonnal (mindkét ellenféltől csak egy góllal kapott ki Bruno Lage csapata az első körben) és a Steven Gerrard vezette Aston Villával (mondani sem kell, a Liverpool ikonja kinek segítene, ha tud...).

S akkor az ellenfelek, akikkel csak az egyik vagy a másik fél találkozik...

A Leeds United jelen állás szerint még veszélybe kerülhet a kiesés elkerüléséért folyó harcban (erről cikkünk utolsó harmadában írunk bővebben), ám Jesse Marsch érkeztével sem változott annyit a csapat játékának képe, hatékonysága, hogy a Manchester City ne lenne favorit vele szemben. A West Ham már jóval keményebb dió lehet, főleg, hogy idegenben, Londonban kell megmérkőzzön vele a City. A novemberi bajnoki a 90. percig 1–0-ra állt, végül 2–1-re nyertek az égszínkékek, ugyanakkor a nem is annyira felbolygatott Guardiola-csapatot (a kapuban Zack Steffen, hamis kilencesként középen Cole Palmer játszott, a többiek mind rendszeres szereplői a bajnokiknak is) október végén épp a London Stadiumban a Ligakupától búcsúztatni tudta az akkor nagy formát futó WHU.

Jürgen Klopp (Liverpool) és Pep Guardiola (Manchester City) kettőse ismét emlékezetes versenyfutást hozott össze – vajon melyikük nevet a végén? (Fotó: Getty Images)
Jürgen Klopp (Liverpool) és Pep Guardiola (Manchester City) kettőse ismét emlékezetes versenyfutást hozott össze – vajon melyikük nevet a végén? (Fotó: Getty Images)

A fő oka annak, hogy mégis azt mondja a legtöbb szakíró, hogy a Liverpool helyzete nehezebb, a 36. fordulóban, azaz jövő hét végén lejátszandó Tottenham elleni meccs. A Spurs legalább akkora csatát vív a negyedik helyért, azaz a BL-indulásért az Arsenallal, mint a Pool és a City a PL-trófeáért. A Brentford elleni előző hétvégi pontvesztés után pedig már nem fér bele a londoniaknak újabb ponthullajtás (erről szintén alább értekezünk bővebben). Antonio Conte csapata decemberben parádés mérkőzésen játszott 2–2-es döntetlent a Liverpoollal, mindezt úgy, hogy a meccs előtt mindössze két-három nappal tudott először normális edzést tartani az olasz, a koronavírus-járvány miatt ugyanis a fél öltözőjét elvesztette másfél-két hétre.

Aztán ott a 37. forduló a rendkívül kétarcú Southamptonnal. Ralph Hasenhüttl magas letámadásra esküdő együttese ebben az évadban is rendkívül hullámzó teljesítményt nyújt, a Manchester CItytől oda-vissza pontot csent (0–0, 1–1) ezzel pedig könnyen lehet a mérleg nyelve, mivel a Liverpool elleni őszi meccsen 4–0-ra kikapott. A csapat teljesítményét tökéletesen összefoglalja, hogy néhány nappal ezelőtt egy másik, szinte biztos BL-induló, a Chelsea gázolt keresztül az együttesen, 6–0-s csapást mérve rá a St. Mary'sben – hogy aztán egy hétre rá az Arsenalt meg 1–0-ra legyőzzék James Ward-Prowse-ék.

Jürgen Kloppék szerencséje lehet, hogy a Soton libikókát idéző teljesítményével mára lényegében kiszállt az európai kupaindulásért folyó küzdelemből, mint ahogyan a kieséssel sem lehet már sok gondja, hiszen jelenleg 11 pont választja el a veszélyzónában tanyázó Evertontól – és a tendenciák markáns változása kell ahhoz, hogy az utolsó előtti fordulóban még bármelyik szempontból téthelyzetben legyen.

VERSENYFUTÁS A BAJNOKI CÍMÉRT
1. Manchester City33255380–21+5980
2. Liverpool 33 24 7 2 85–22 +63 79
3. Chelsea32198567–27+4065

A bajnoki címre még a Chelsea-nek is van matematikai esélye, ehhez egy jelentős (csaknem kivitelezhetetlen) gólkülönbség-javítás mellett arra lenne szüksége, hogy megnyerje mind a hat hátramaradt meccsét (ma este a Manchester Uniteddel találkozik), eközben a City a hátralévő öt meccsén három pontnál többet semmi esetre se szerezzen, míg a Liverpool szintén maximum négy pontot gyűjthet öt forduló alatt. Reális.

Hogy mennyire? A FiveThirtyEight nevű, valószínűségszámításra specializálódott statisztikai oldal számítása szerint jóval kevesebb mint egy százalék a sansz arra, hogy a Chelsea bajnok legyen 2021–2022-ben. Ezért is engedhettük meg magunknak azt a luxust, hogy cikkünk eddigi részében a City, Pool kettősre koncentráljunk. A FiveThirtyEight az aranyesélyeket is kiszámította: az április 27-ei állás (és adatok alapján) 62 százalékot adnak a manchesteri, és csupán 38 százalékot a liverpooli diadalra (a teljes táblázat a cikk alján böngészhető).

Ősszel még úgy tűnt, a Chelsea is komoly kihívó lehet a bajnoki címért folyó csatában, tavaszra azonban Thomas Tuchel csapata elfogyott, s akkor az orosz–ukrán háború hatásairól nem is beszéltünk még (Fotó: AFP)
Ősszel még úgy tűnt, a Chelsea is komoly kihívó lehet a bajnoki címért folyó csatában, tavaszra azonban Thomas Tuchel csapata elfogyott, s akkor az orosz–ukrán háború hatásairól nem is beszéltünk még (Fotó: AFP)

 

Szintén elhanyagolható rá az esély, de nem érdemes megfeledkeznünk az angol bajnoki kiírás egyik igazi különlegességéről: pontegyenlőség esetén a gólkülönbség, majd a több szerzett gól rangsorol, ám ha így is egálra állnak a bajnoki címre ácsingózó csapatok, akkor nem az egymás elleni eredményeket nézik meg (most felesleges is lenne, 2–2 volt mindkét meccs), hanem egy amolyan szuperdöntő, egymeccses rájátszás dönt arról, hová kerül a serleg. (Ugyanez igaz arra az esetre is, ha a nemzetközi kupaindulásról vagy a kiesésről kell dönteni.)

HARC A BAJNOKOK LIGÁJA-INDULÁSÉRT

Szintén az amerikai statisztikusokra hivatkozva állíthatjuk, a Manchester United lényegében kiszállt a Bajnokok Ligája-indulásért folyó versenyből (főleg, hogy a nyárig megbízott menedzser, Ralf Rangnick is ezt nyilatkozta legutóbb). A City és a Liverpool már biztosan kvalifikált a bajnokságból a következő kiírásra, a Chelsea indulása pedig 99 százalék – elméletileg még alakulhatnak úgy az eredmények, hogy az Arsenal és a Tottenham is megelőzi Thomas Tuchel alakulatát, de ehhez nagyon sok mindennek kéne még történnie a londoni „kékek” szempontjából nézve kedvezőtlenül.

ELMÉLETILEG A CHELSEA 3. HELYE IS VESZÉLYBEN LEHET
3. Chelsea32198567–27+4065
4. Arsenal 33 19 3 11 52–40 +12 60
5. Tottenham 33 18 4 11 56–38 +18 58
6. Manchester United 34 15 9 10 53–51 +2 54
7. West Ham341571252–44+852
8. Wolverhampton
33
154
14
33–29
+4
49


Míg a Chelsea 3. helyére 97 százalékos valószínűséget ad a FiveThirtyEight, addig az Arsenaléra alig kettő, a Tottenhamére kevesebb mint egy százalékot.

Az igazán öldöklő csata a negyedik helyért dúl, bár az elmúlt öt forduló roncsderbije (az Arsenal kettő, a Tottenham három meccset húzott csak be fájó pontokat hullajtva) után az „ágyúsok” őriztek meg jobb esélyeket. Mikel Arteta csapata 67, Antonio Contéé 33 százalékon áll.

A Tottenham nemcsak ponthátrányban van, hanem valamivel keményebb meccsek is várnak rá riválisához képest (főleg a következő három bajnokit érdemes figyelni).

AZ ARSENAL ÉS A SPURS MECCSEI
Arsenal Tottenham
35. forduló West Ham (i) Leicester (o)
36. forduló Leeds (o) Liverpool (i)
pótlás Tottenham (i) Arsenal (o)
37. forduló Newcastle (i) Burnley (o)
38. forduló Everton (o) Norwich (i)

Az Arsenal élete a Tottenham elleni meccs után lehet kemény (bár a WHU-t sem illik lebecsülni, az, hogy a „kalapácsosok” az Európa-liga elődöntőjében érdekeltek mindössze három nappal a londoni derbi előtt, illetve az idényben mutatott tendencia, miként szerepeltek a nemzetközi kupameccseket követő fordulókban, Artetáék malmára hajtja a vizet), de ha megveri a Spurst, könnyen lehet, hogy a 37. fordulóra már matematikailag biztossá teszi a BL-indulást. Úgy pedig mellékes lesz, hogy az esetlegesen az utolsó fordulóban is az életéért harcoló Everton, vagy a novemberben még sereghajtó, most az El/Ekl-indulásról távoli álmokat szövögető Newcastle mennyire lesz éles/harapós Emile Smith Rowe-ék ellen.

A Spurs abban reménykedhet, hogy legfeljebb három pont lesz a hátránya az Arsenallal szemben, mire eljön a derbi, így saját kezében maradna a sorsa, jelen állás szerint jóval jobb a gólkülönbsége, amely pontegyenlőség esetén is előnyt jelentene, és egy az „ágyúsok" elleni győzelemmel pont három pontnyi különbséget tud eltüntetni. Ehhez azonban (ha csak az Arsenal a WHU vagy a Leeds ellen nem szór pontokat) nagyon kéne még egy bravúr (méghozzá bravúrgyőzelem) a Liverpoollal szemben...

A BL-csata szempontjából a Man. United és a West Ham is úgy marad le hat, illetve nyolc ponttal a negyedik Arsenaltól, hogy egy meccsel már többet is játszott nála (és persze a Tottenhamnél is). A WHU-nak mind a 12 pontot meg kellene szereznie, miközben az Arsenal nem nyerhet és nem is szerezhet két pontnál többet öt találkozóból, a Tottenham pedig nem nyerhet egynél több meccset és szerezhet négynél több pontot; ja, és akkor még rá kéne verni három pontot a most még előkelőbb pozícióban álló MU-ra is.

Stílusok csatája is: Arteta az Arsenallal, Conte a Tottenhammel tör a BL-indulást érő negyedik helyre (Fotó: Getty Images)
Stílusok csatája is: Arteta az Arsenallal, Conte a Tottenhammel tör a BL-indulást érő negyedik helyre (Fotó: Getty Images)

Ha már Európa-liga! Mivel a Liverpool és Chelsea lép pályára az FA-kupa döntőjében, a bajnoki 6. helyezetthez tolódik majd a kupagyőztesnek járó El-indulási jog. Ezzel együtt pedig a Premier League 7. helye is Európa-konferencialiga-indulást érhet (az eredetileg a Ligakupa-győztesnek járt volna, de ott a Pool nyert, így a bajnoki 6.-ra szállt át a jog, majd onnan most a 7.-re csúszik tova). Ennek a helynek a megszerzésére adnak a statisztikusok 1-1 százaléknyi esélyt most még a Newcastle-nak, a Brightonnak és a Brentfordnak is; négyet a Leicesternek, tizenhetet a Wolvesnak. S az egészet még megbolondíthatja, ha a WHU El-t nyer, így pedig BL-kvalifikációt szerez a következő évadra, még egy hellyel csúsztatva az El/Ekl-(selejtezős) indulást jelentő pozíciókat. (Ahogyan arra a Sky is felhívta a figyelmet, egészen extrém esetben még a 9. is nemzetközi kupainduló lehet, ha a WHU El-t, a Leicester Ekl-t nyer, miközben az első hét között zár mindkettő. Ez pedig annyi lehetőséget ad ki még most, hogy olvasóink szíves elnézését kérve ki se számoljuk az opciókat. Később tervezünk egy külön cikket.)

Érdekesség, hogy a 49 egységnél járó Wolverhamptonnak is megvan a matematikai esélye még a 4. helyre. A feltételek is egy kivétellel ugyanazok, mint a West Ham esetében, csak José Sáéknak öt meccsük van hátra, és abból kéne mind az ötöt megnyerniük (helló, Man. City, helló, Liverpool!). Mennyivel másabb lenne a helyzet, ha vasárnap nem kapnak ki a Burnleytől!

HARC A KIESÉS ELKERÜLÉSÉÉRT

Valószínű, hogy azt a Burnley–Wolves meccset átkozzák Wolverhampton mellett Liverpool kék-fehér felén is, az Everton ugyanis így a vasárnap esti, Liverpool elleni (igencsak kalkulálható) vereségével a kieséssel fenyegető vörös vonal alá csúszott a 33. fordulóban. Persze sokat segített volna Dominic Calvert-Lewinék helyzetén, ha április 6-án nyernek a Burnley otthonában (3–2 oda), de ez már tényleg a múlt...

Sean Dyche állásába került a Burnley gyenge szereplése – a kilenc és fél év után menesztett menedzser távozása óta azonban kikecmergett a kiesőzónából a csapat (Fotó: AFP)
Sean Dyche állásába került a Burnley gyenge szereplése – a kilenc és fél év után menesztett menedzser távozása óta azonban kikecmergett a kiesőzónából a csapat (Fotó: AFP)

A tabella alján a Norwich City és a Watford sorsa már-már megpecsételődött, jelen állás szerint 99 százalék az esélye annak, hogy búcsúznak. Ez egyúttal azt jelenti, hogy egyikük már biztosan kieső, hogy melyikük, az akár már a hétvégén eldőlhet. Ha a Norwich mostani 10 pontos lemaradása 12 fölé nő a Burnleyvel szemben – kiesett Dean Smith csapata. Ám ez csak egy Burnley-győzelem esetén történhet meg, ami pedig azt jelentené, hogy a Watford harca is szinte véget ér.

Épp a „lódarazsak” fogadják majd a Sean Dyche-t kilenc és fél év után április első napjaiban menesztő, jelenleg a jól csengő nevű Michael Jackson által vezetett csapatot (nesze neked Thriller, Everton!). A Watford maradna 22 pontos, a Burnley ellépne 34-re, kialakulna négy fordulóval a vége előtt a kritikus 12 pontnyi különbség, minimum 22-vel rosszabb (feltételezve, hogy csak egy góllal nyernek a vendégek a Vicarage Roadon) gólkülönbség mellett. (Ez a matematikai bizonyossághoz még pont kevés, de ha hozzátesszük, hogy a Watford 33 meccsen szerzett 31 gólt, érzékletes, mekkora sansza lehet annak, hogy négy forduló alatt több mint 22-t fog az esetleges előzés vagy rájátszás reményében.)

HARCBAN A KIESÉS ELKERÜLÉSÉÉRT
16. Leeds United338101538–68–3034
17. Burnley 33 6 13 14 29–45 –16 31
18. Everton 32 8 5 19 34–55 –21 29
19. Watford 33 6 4 23 31–67 –36 22
20. Norwich City33562222–69–4721

Ezen a ponton az igazi kérdés az, az Everton képes lesz-e még fordítani a helyzetén és kikeveredni a vonal alól. A FiveThirtyEight 54 százalékos esélyt ad arra, hogy nem. A Burnley kiesésének 29 százalékos sansza maradt, a Leeds Unitedé pedig 18 százalékon áll jelenleg (hogy utóbbi mennyire fenyegető, akkor értjük meg igazán, ha megnézzük a csapat ellenfeleit az utolsó öt bajnokira). Miközben matematikai, ám egy százalék alatti esélye van a búcsúra a Southampton, Aston Villa, Crystal Palace, Newcastle, Brentford, Brighton és Leicester hetes fogat tagjainak.

CSATA A KIESÉS ELKERÜLÉSÉÉRT
Leeds (34 p) Burnley (31) Everton (29)
Man. City (o) Watford (i) Chelsea (o)
Arsenal (i) Aston Villa (o) Leicester (i)
Chelsea (o) Watford (i)
Tottenham (i) Brentford (o)
Brighton (o) Aston Villa (i) C. Palace (o)
Brentford (i) Newcastle (o) Arsenal (i)


Miközben a Leeds feje a Man. City, Arsenal, Chelsea hármas miatt főhet, Marschék helyzete valahol mégis megnyugtató lehet: nehéz elképzelni, hogy az Everton kik ellen szerezhetné meg azt a minimum szükséges öt pontot, ami az amerikai mester csapatának beéréséhez alsó hangon kell.

Frank Lampardékra még szintén vár a Chelsea és az Arsenal, el kell utazniuk az európai kupaszereplésért küzdő Leicesterhez. Talán a Brentford és a Crystal Palace viszonylagos tét nélkülisége kecsegtethet kellemes meglepetéssel a liverpooliak számára, no meg a tény, hogy május 11-ére – ekkor utaznak oda – már jó eséllyel kieső csapat lesz Roy Hodgson Watfordja.

Frank Lampard edzői karrierjében újabb törést jelenthet, ha nem tudja benn tartani az Evertont – erre jelen állás szerint nagy esély van (Fotó: AFP)
Frank Lampard edzői karrierjében újabb törést jelenthet, ha nem tudja benn tartani az Evertont – erre jelen állás szerint nagy esély van (Fotó: AFP)

A Watford önmagát jó eséllyel nem tudja már megmenteni, de arról még dönthet, ki szálljon alá vele együtt a Championshipbe: ha hétvégén a Burnleytől kikap, aztán másfél hétre rá az Evertont mondjuk megveri, az csaknem kilátástalan helyzetbe hozhatja Lampardékat.

Aligha remélhettünk annál izgalmasabb idényt az angol élvonal 123. hivatalos kiírásától, egyúttal a Premier League-éra 30. évadjától, mint hogy öt fordulóval a vége előtt mind a bajnoki címért, mind a BL-indulásért, mind a kiesés elkerüléséért teljesen nyílt legyen a harc. Megkaptuk. S hamarosan az is kiderült, mit kapnak a csapatok az egyévnyi munkájuk jussaként...

Legkésőbb május 22-én (a tervek szerint vasárnap 17 órakor rendezik mind a tíz meccset az utolsó játéknapon) minden kérdőjel helyére pont kerül.

S akkor – ahogy ígértük – zárásként, íme, a FiveThirtyEight teljes kalkulációja minimalista infografikaként.

A FiveThirtyEight által számolt valószínűségek
A FiveThirtyEight által számolt valószínűségek

 

A PL ÁLLÁSA
1. Manchester City 33 25 5 3 80–21 +59 80
2. Liverpool 33 24 7 2 85–22 +63 79
3. Chelsea 32 19 8 5 67–27 +40 65
4. Arsenal 33 19 3 11 52–40 +12 60
5. Tottenham 33 18 4 11 56–38 +18 58
6. Manchester United 34 15 9 10 53–51 +2 54
7. West Ham 34 15 7 12 52–44 +8 52
8. Wolverhampton 33 15 4 14 33–29 +4 49
9. Newcastle 34 11 10 13 40–55 –15 43
10. Leicester City 32 11 9 12 47–51 –4 42
11. Brighton & Hove Albion 34 9 14 11 31–42 –11 41
12. Brentford 34 11 7 16 41–49 –8 40
13. Southampton 34 9 13 12 40–56 –16 40
14. Crystal Palace 33 8 14 11 43–41 +2 38
15. Aston Villa 32 11 4 17 42–46 –4 37
16. Leeds United 33 8 10 15 38–68 –30 34
17. Burnley 33 6 13 14 29–45 –16 31
18. Everton 32 8 5 19 34–55 –21 29
19. Watford 33 6 4 23 31–67 –36 22
20. Norwich City33562222–69–4721

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik