PL: Firmino volt a Pool hőse, az Anfielden botlott az Arsenal

Vágólapra másolva!
2023.04.09. 19:29
null
A csereként pályára lépő Firmino egalizált a hajrában (Fotó: Getty Images)
A Liverpool és az Arsenal fergeteges mérkőzésen játszott 2–2-es döntetlent az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 30. fordulójában.

Frenetikus hangulatban csapott össze a csalódást keltő idényt futó Liverpool a bajnoki cím felé masírozó Arsenallal az Anfielden. A mérkőzést egyperces gyászszünet előzte meg – a hazai klub a 33 évvel ezelőtti hillsborough-i tragédia kilencvenhét liverpooli áldozatára emlékezett.

A korai vendégrohamok után a Liverpool pillanatai következtek, az ötödik percben Cody Gakpo tekert a londoni kapu fölé. Három minutummal később azonban az Arsenal szurkolói ünnepelhettek. Saka indult meg Ben White passzával, megtalálta Ödegaard-t, a norvég indítása pedig Van Dijkról pattant Gabriel Martinelli elé, aki gólra váltotta a villámgyors, szemet gyönyörködtető akciót. 0–1

Nem sokkal ezután ismét az „ágyúsok” veszélyeztettek, de Zincsenko bombáját szögletre tolta Alisson. A percek múlásával egyre nyilvánvalóbbá vált az „ágyúsok” mezőnyfölénye, míg Jürgen Klopp alakulata kontrákkal és hosszú labdákkal próbálta ellensúlyozni ezt. Egy ilyen akcióból került gólhelyzetbe Andy Robertson is, a skót szárnyvédő próbálkozása azonban elgurult a hosszú sarok mellett.

Az első félidő derekán újabb gólt hozott össze Mikel Arteta olajozottan működő támadógépezete: az imént gólt szerző Martinelli hajszálpontos labdát kapott a bal oldalon, tanárian tekerte azt Gabriel Jesus fejére, a brazil pedig Van Dijk és Robertson között zavartalanul bólintott a hazai kapuba. 0–2

A szünet előtt némi kakaskodást láthatott a liverpooli közönség – Alexander-Arnold és Xhaka kapott egy-egy sárga lapot –, majd megszületett a „vörösök” szépítő találata: sakk-mattra kijátszott akció végén, némi szerencsével, Mohamed Szalah bevette Ramsdale kapuját. 1–2

A fordulás után is nyílt sisakos támadófutballt produkáltak a felek, noha az első percekben a Klopp-féle hazai együttes volt a veszélyesebb – előbb Ramsdale-nek kellett lekapnia a labdát a kiugró Gakpo lábáról, majd Szalah lőtt az oldalhálóba. Az 52. percben Jones harcolt ki tizenegyest a sérült Salibát a hátsó alakzatban helyettesítő Holding szorításában, Szalah azonban a kapu mellé gurította a labdát.

Az egyiptomi néhány perccel később is kapura tudott lőni, de ezúttal Ramsdale volt résen. Jürgen Klopp ezután többek között Darwin Núnezt is a pályára küldte az egyenlítés érdekében, de csapata nem tudott igazi nyomást helyezni az észak-londoni gárdára. A másik oldalon Ödegaard próbálta meg eldönteni a mérkőzést egy átlövéssel, Alisson azonban magabiztosan fogta a norvég karmester löketét.

A 81. percben újabb ziccert hagyott ki a Liverpool, Núnez ugrott ki a védők közül, de nem tudott túljárni Ramsdale eszén. Három perccel a rendes játékidő vége előtt már tombolt a Kop: Alexander-Arnold előbb bebőrözte Zincsenkót, majd lágyan a csereként beálló Roberto Firmino homlokára varázsolta a labdát, a brazil meg a hálóba bólintotta csapata egyenlítő találatát. 2–2

A hatperces ráadásban Szalah a kétszer is megszerezhette volna a győztes gólt a Liverpoolnak, de előbb a kapu torkában az égbe lőtt, majd parádésan tekert a hosszú sarok irányába – Ramsdale irgalmatlan nagy bravúrt mutatott be.

Ezzel együtt nem ez volt a meccslabda, hanem Konaté lehetősége, a francia bekk azonban közvetlen közelről nem tudott betalálni – ismét az Arsenal kapusa mutatott be földöntúli védést. Arteta együttese hét idény után először szerzett pontot az Anfielden, de a döntetlen egyúttal azt jelenti, hogy a Manchester City egy győzelemmel három pontra megközelítheti a listavezetőt.

ANGOL PREMIER LEAGUE
30. FORDULÓ
Liverpool–Arsenal 2–2
(Szalah 42., Roberto Firmino 87., ill. Martinelli 8., Jesus 28.)
Korábban
Leeds United–Crystal Palace 1–5 (Bamford 21., ill. Guéhi 45+1., J. Ayew 53., 77., Eze 55., Édouard 69.)

SZOMBATON JÁTSZOTTÁK
Manchester United–Everton 2–0 (McTominay 36., Martial 71.)
Tottenham Hotspur–Brighton & Hove Albion 2–1 (Szon Hung Min 10., Kane 79., ill. Dunk 34.)
Wolverhampton Wanderers–Chelsea 1–0
(Nunes 31.)
Brentford–Newcastle United 1–2 (Toney 45+1. – 11-esből, ill. Raya 54. – öngól, Isak 61.)
Aston Villa–Nottingham Forest 2–0
(B. Traoré 48., Watkins 90+5.)
Fulham–West Ham United 0–1 (Reed 23. – öngól)
Leicester City–AFC Bournemouth 0–1 (Billing 40.)
Southampton–Manchester City 1–4 (Mara 72., ill. Haaland 45., 68., Grealish 58., J. Álvarez 75. – 11-esből)

A korábbi fordulókból elmarad, elhalasztott mérkőzések:
25. forduló

Newcastle United–Brighton & Hove Albion
28. forduló
Liverpool–Fulham (május 3.)
Manchester City–West Ham United (május 3.)
Brighton & Hove Albion–Manchester United (május 4.)

A PREMIER LEAGUE ÁLLÁSA
1. Arsenal 30 23 4 3 72–29 +43 73
2. Manchester City 29 21 4 4 75–27 +48 67
3. Newcastle 29 15 11 3 48–21 +27 56
4. Manchester United 29 17 5 7 44–37 +7 56
5. Tottenham 30 16 5 9 55–42 +13 53
6. Aston Villa 30 14 5 11 41–40 +1 47
7. Brighton & Hove Albion 28 13 7 8 52–36 +16 46
8. Liverpool 29 12 8 9 50–35 +15 44
9. Brentford 30 10 13 7 47–40 +7 43
10. Fulham 29 11 6 12 39–40 –1 39
11. Chelsea 30 10 9 11 29–31 –2 39
12. Crystal Palace 30 8 9 13 29–40 –11 33
13. Wolverhampton 30 8 7 15 24–42 –18 31
14. West Ham 29 8 6 15 27–39 –12 30
15. Bournemouth 30 8 6 16 28–57 –29 30
16. Leeds United 30 7 8 15 39–54 –15 29
17. Everton 30 6 9 15 23–43 –20 27
18. Nottingham Forest 30 6 9 15 24–54 –30 27
19. Leicester City 30 7 4 19 40–52 –12 25
20. Southampton 30 6 5 19 24–51 –27 23


Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik