D. S. B.
2023.03.31 13:39 Frissítve: 2023.03.31 14:54

PL: Arteta az idényben már negyedszer lett a hónap menedzsere

Augusztus, november/december (a vb miatt egy hónapnak számították) és január után márciusban is az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságot (Premier League) a Manchester City előtt nyolcpontos előnnyel vezető Arsenal menedzserét, Mikel Artetát látták a Premier League legjobb menedzserének, míg a hónap játékosa Bukayo Saka lett – számolt be róla honlapján a liga.

Bukayo Saka lett a hónap játékosa, Mikel Arteta pedig a hónap menedzsere a Premier League-ben (Fotó: Getty Images)

 

Az Arsenal márciusban az Evertont, a Bournemoutht és a Crystal Palace-t otthon, a Fulhamet idegenben győzte le, ráadásul a négy bajnokin 14 gólt lőtt és csupán hármat kapott, így – egy meccsel többet játszva – már nyolcpontos előnnyel vezeti a bajnokságot a Manchester City előtt.

Az „ágyúsok” jó szereplésének alappillére, hogy a menedzser, Mikel Arteta remekül készíti fel csapatát, s ennek köszönhetően a spanyol az idényben már negyedszer érdemelte ki a hónap legjobbjának járó elismerést. Arteta a negyedik díjjal egyre közelítette meg a rekorder Jürgen Kloppot, aki a 2019–2020-as kiírásban ötször lett a hónap menedzsere a PL-ben.



Március legjobb játékosa pedig az Arsenal támadója, Bukayo Saka lett, aki csapata négy bajnokiján három gólig és két gólpasszig jutott.

Your @EASPORTSFIFA Player of the Month for March

 

AZ ÁLLÁS
1. Arsenal 28 22 3 3 66–26 +40  69
2. Manchester City 27 19 4 4 67–25 +42  61
3. Manchester United 26 15 5 6 41–35 +6  50
4. Tottenham 28 15 4 9 52–40 +12  49
5. Newcastle 26 12 11 3 39–19 +20  47
6. Liverpool 26 12 6 8 47–29 +18  42
7. Brighton & Hove Albion 25 12 6 7 46–31 +15  42
8. Brentford 27 10 12 5 43–34 +9  42
9. Fulham 27 11 6 10 38–37 +1  39
10. Chelsea 27 10 8 9 29–28 +1  38
11. Aston Villa 27 11 5 11 35–39 –4  38
12. Crystal Palace 28 6 9 13 22–38 –16  27
13. Wolverhampton 28 7 6 15 22–41 –19  27
14. Leeds United 27 6 8 13 35–44 –9  26
15. Everton 28 6 8 14 22–40 –18  26
16. Nottingham Forest 27 6 8 13 22–49 –27  26
17. Leicester City 27 7 4 16 38–47 –9  25
18. West Ham 26 6 6 14 24–34 –10  24
19. Bournemouth 27 6 6 15 25–54 –29  24
20. Southampton 28 6 5 17 23–46 –23  23

 

2023.06.02 22:56:00

Angol labdarúgás nemzetisport.hu

A United csak tizenegyesből tudott betalálni, és ez kevés volt ahhoz, hogy megnyerje a manchesteri derbit.

2023.05.30 21:35:10

Angol labdarúgás nemzetisport.hu

ALAPVONAL. Ide nem jön dúsgazdag szerencselovag, hiszen arról stadionbeli felirat tanúskodik, mi a vélemény róluk errefelé: „A labdarúgás a szurkolóké, nem a sejkeké, az oligarcháké, az esélylesőké és a bankároké.”

2023.05.25 20:31:09

Angol labdarúgás nemzetisport.hu

A Man. United bebiztosította magának a Bajnokok Ligája-indulást a következő idényre.

2023.05.24 23:48:50

Angol labdarúgás nemzetisport.hu

ALAPVONAL. A Premier League megnyerése a múlt ismeretében nem volt kihívás. A BL igen. Az legalizálná az elköltött eurószázmilliókat, akkor lehetne azt mondani, hogy a 2008-ban útjára indított arab futballprojekt végre sikeres. Bár szurkolói hovatartozástól függően alighanem sokan vitatják, de talán (vagy legfeljebb?) akkor lehet elkezdeni leszámolni az első és második számú manchesteri csapat kitételével.

2023.05.21 15:35:48

Angol labdarúgás nemzetisport.hu

Julián Álvarez korai gólja döntött a nem túl nagy iramú mérkőzésen.