PL: a szívbajt hozta a Norwich ellen fordító Pool a szurkolóira

Cs. B.Cs. B.
Vágólapra másolva!
2022.02.19. 18:04
null
A kapust is kicselező Szalahnak Alisson adott gólpasszt (Fotó: AFP)
Az angol labdarúgó-bajnokság (Premier League) 26. fordulójában a Liverpool fordított, és 3–1-re legyőzte a Norwich Cityt, a Chelsea kiizzadta az 1–0-s sikert a Crystal Palace otthonában, míg az Arsenal egy góllal bizonyult jobbnak a Brentfordnál (2–1).

 

Egyik nagy csapat – a Liverpool, a Chelsea és az Arsenal – sem kezdett lehengerlően a gyengébbnek tartott ellenfelével szemben: a helyzetei ugyan megvoltak (az Arsenal például 16-szor próbálta bevenni a Brentford kapuját), de az első félidőt mindhárom gárda 0–0-val zárta.

Arra talán senki sem számított, hogy a Liverpool hátrányba kerül a kieső helyen álló Norwich City ellen, a fordulást követően mégis ez történt – a nyáron a Werder Brementől igazolt Milot Rashica megpattanó lövésével juttatta előnyhöz a „kanárikat”. A szurkolóikra szívbajt hozó „vörösök” aztán három perc alatt megfordították a meccset, s nem is akárhogyan! Sadio Mané ollózós mozdulattal talált be, míg az ellenfél kapusát kicselező Mohamed Szalahnak Alisson adott gólpasszt. MANÉ GÓLJA ITT, SZALAH GÓLJA ITT!

Egy kis stat: ez volt a 30. alkalom, hogy Szalah és Mané egyszerre betalált a Liverpool bajnokiján – ehhez hasonlót egyetlen párosnak sem sikerült összehozni a Premier League történetében.

A végeredményt a télen 45 millió euróért vásárolt, új csapatában első gólját szerző Luis Díaz állította be (3–1).

Továbbra sem brillírozik a 17 bajnokin eddig öt gólt jegyző Chelsea-csatár, Romelu Lukaku: a szünet előtt mindössze kétszer ért a labdához a Crystal Palace ellen, az egyik ráadásul a kezdőrúgás elvégzésénél történt. A lefújásig összesen hét labdaérintést hozott össze. A Chelsea legalább kiizzadta a sikert – egészen a 89. percig kellett várni a londoni „kékek” első, egyben utolsó góljára, amelyet Hakim Zijes szerzett (0–1).

Az Arsenal játékosai a szünetben célzóvizet ihattak, mert Emile Smith Rowe és Bukayo Saka is betalált. A londoniak úgy tűnt, hogy sima, kétgólos győzelmet aratnak, ám a Brentford azért szépített a hosszabbításban (2–1).

Mintha a Brightonban valami megtört volna a Manchester Unitedtől elszenvedett keddi 2–0-s vereség alkalmával. Jól járt a Burnley a téli átigazolási időszakban Chris Wood – akiért 25 millió fontot fizetett a Newcastle – helyére szerződtetett Wout Weghorsttal, hiszen a hórihorgas csatár remekelt: gólja után egy gólpasszt is kiosztott az első játékrészben. A 3–0-s végeredményt a korábban a Tottenhamban és az Evertonban is futballozó Aaron Lennon állította be.

ANGOL PREMIER LEAGUE
26. FORDULÓ

Arsenal–Brentford 2–1 (Smith Rowe 48., Saka 79., ill. Nörgaard 90+3.)
Aston Villa–Watford 0–1 (Dennis 78.)
Brighton–Burnley 0–3 (Weghorst 21., Brownhill 40., Lennon 69.)
Crystal Palace–Chelsea 0–1 (Zijes 89.)
Liverpool–Norwich City 3–1 (Mané 64., Szalah 67., Luis Díaz 81., ill. Rashica 48.)
Southampton–Everton 2–0 (S. Armstrong 52., S. Long 84.)
KÉSŐBB
18.30:
Manchester City–Tottenham (Tv: Spíler1) – élőben az NSO-n!
KORÁBBAN

West Ham United–Newcastle United 1–1
(Dawson 32., ill. Willcok 45+1.)

VASÁRNAP
15.00:
Leeds United–Manchester United (Tv: Spíler1)
17.30: Wolverhampton–Leicester City (Tv: Spíler1)

AZ ÁLLÁS
1. Manchester City 25 20 3 2 61–14 +47 63
2. Liverpool 25 17 6 2 64–20 +44 57
3. Chelsea 25 14 8 3 49–18 +31 50
4. Manchester United 25 12 7 6 40–32 +8 43
5. West Ham 26 12 6 8 45–34 +11 42
6. Arsenal 23 13 3 7 36–26 +10 42
7. Wolverhampton 23 11 4 8 21–17 +4 37
8. Tottenham 22 11 3 8 28–29 –1 36
9. Brighton & Hove Albion 25 7 12 6 25–28 –3 33
10. Southampton 25 7 11 7 32–37 –5 32
11. Leicester City 22 7 6 9 36–41 –5 27
12. Aston Villa 24 8 3 13 31–37 –6 27
13. Crystal Palace 25 5 11 9 32–36 –4 26
14. Brentford 26 6 6 14 27–42 –15 24
15. Leeds United 23 5 8 10 27–46 –19 23
16. Everton 23 6 4 13 28–40 –12 22
17. Newcastle 24 4 10 10 26–45 –19 22
18. Watford 24 5 3 16 24–43 –19 18
19. Burnley 22 2 11 9 20–29 –9 17
20. Norwich City 25 4 5 16 15–53 –38 17
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik