PL: a 18 éves Januzaj hozta a meccset a Man. Unitednek

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.10.05. 20:27
null
Januzaj lövése megváltoztatta a mérkőzés menetét (Fotó: Reuters)
A mindössze 18 esztendős Adnan Januzaj duplájával fordított a Manchester United a Sunderland otthonában a Premier League 7. fordulójában. A „vörös ördögök" 2–1-re győztek.

Saját mércéjét alapul véve rendkívül gyengén kezdte a bajnokságot a Manchester United, az utolsó helyen álló, nyeretlen Sunderland otthonában azonban már kötelező volt a három pont megszerzése. Ehhez képest nem úgy kezdődött a mérkőzés, ahogy azt a Manchester United szimpatizánsai elvárták.

Craig Gardner már az 5. percben kihasználta a vendégvédelem hibáját. Phil Jones gyenge felszabadítása után Vidicsről pattant az érkező Sunderland-játékos elé a labda, aki futtából kilőtte a jobb alsó sarkot. Érdekes, hogy a Sahtar elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésen is gólpasszt adott a szerb védő az ellenfélnek.

Még a szünet előtt megduplázhatta volna előnyét a hazai csapat, de Giaccherini fejesénél David De Gea hatalmas bravúrral védett.

A gödörből aztán nem a sztárok, hanem egy fiatal játékos rántotta ki a „vörös ördögöket”. A bajnokin először kezdő Adnan Januzaj az 55. percben remekül, kapásból, ráadásul a rosszabbik lábával, a jobbal vágta kapuba Evra centerezése után a labdát.

A 18 éves játékos ráadásul hat perccel később már a bal lábával lőtt kapásból a jobb alsó sarokba. Ezúttal a Sunderland védői ügyetlenkedtek – fejelték rossz helyre a labdát. Januzaj a 81. játékos lett a Manchester Unitedben, aki gólt szerzett a Premier League-ben.

Januzaj ezzel a legfiatalabb duplázó is lett a Manchester United történelmében – olyan legendás játékosokat megelőzve, mint Wayne Rooney, Cristiano Ronaldo és Ryan Giggs

És ez a két gól győzelmet is ért a bajnoknak, a folytatásban ugyanis már nem tudott egyenlíteni az amúgy jól küzdő Sunderland.

ANGLIA, PREMIER LEAGUE
7. FORDULÓ

Sunderland–Manchester United 1–2 (Gardner 5., ill. Januzaj 55., 61.)
KORÁBBAN
Cardiff–Newcastle 1–2 (Odemwingie 58., ill. Rémy 30., 37.)
Fulham–Stoke 1–0 (Bent 82.)
Hull–Aston Villa 0–0

Liverpool–Crystal Palace 3–1 (Suárez 14., Sturridge 17., Gerrard 38. – 11-esből, ill. Gayle 77.)
Manchester City–Everton 3–1 (Negredo 17., Agüero 45., Howard 69. – öngól, ill. Lukaku 16.)

AZ ÁLLÁS
1. Liverpool 7 5 1 1 11– 5 +6 16
2. Arsenal 6 5 1 13– 7 +6 15
3. Manchester City 7 4 1 2 17– 8 +9 13
4. Tottenham 6 4 1 1 6– 2 +4 13
5. Everton 7 3 3 1 10– 9 +1 12
6. Chelsea 6 3 2 1 7– 3 +4 11
7. Southampton 6 3 2 1 5– 2 +3 11
8. Hull City 7 3 2 2 6– 7 –1 11
9. Manchester United 7 3 1 3 10– 9
+1 10
10. Aston Villa 7 3 1 3 9– 8 +1 10
11. Newcastle 7 3 1 3 9–12 –3 10
12. West Bromwich Albion 6 2 2 2 6– 5 +1 8
13. Cardiff 7 2 2 3 7– 9 –2 8
14. Swansea 6 2 1 3 8– 9 –1 7
15. Norwich City 6 2 1 3 4– 6 –2 7
16. Stoke City 7 2 1 4 4– 7 –3 7
17. Fulham 7 2 1 4 5– 9 –4 7
18. West Ham 6 1 2 3 4– 5 –1 5
19. Crystal Palace 7 1 6 5–13 –8 3
20. Sunderland 7 1 6 5–16 –11 1
Legfrissebb hírek

Karába János hatalmas gólján az angolok is csak álmélkodtak

Népsport
8 órája

James Milner a rekordot jelentő 24. idényére készül a Premier League-ben

Angol labdarúgás
2025.06.14. 21:31

Spanyol klub viheti el Kerkez Milos leendő posztriválisát Liverpoolból

Angol labdarúgás
2025.06.14. 16:56

Matheus Cunha aláírt a Manchester Unitedhez – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.06.12. 15:34

Az európai futballpiac 38 milliárd eurót generált a 2023–2024-es idényben

Minden más foci
2025.06.12. 09:25

Veszélyben volna Szoboszlai helye a kezdőben? Így illeszkedhet be Florian Wirtz a Liverpool játékrendszerébe

Angol labdarúgás
2025.06.11. 20:45

A közösségi oldalakon a Real Madrid a legnépszerűbb futballklub

Minden más foci
2025.06.11. 11:28

Közel a bejelentés! Wirtz mindenben megegyezett a Liverpoollal – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.06.11. 08:08
Ezek is érdekelhetik