MU: „olyan rossz, mint a csapat” – a szurkolók utálják az új mezt

D. Á.D. Á.
2022.08.12. 13:32
A Manchester United gyakorlatilag mindennel kihúzza a gyufát a szurkolóknál ezen a nyáron: nem elég a botrányos PL-rajt és átigazolási időszak, most még a harmadik számú mezzel is kivívták a drukkerek haragját. Íme, a „vörös ördögök” zöld szerelése.

A 2022–2023-as idényre készült hazai mezzel még sikerült megvennie a szurkolóit a Manchester Unitednek. Akkor azonban még naiv optimizmussal várták a szezont a rajongók – Ten Hag érkezésével új igazolásokra számítottak, ráadásul az előszezonban jó játékot produkált a csapat. hazai mezzel még sikerült megvennie a szurkolóit a Manchester Unitednek. Akkor azonban még naiv optimizmussal várták a szezont a rajongók – Ten Hag érkezésével új igazolásokra számítottak, ráadásul az előszezonban jó játékot produkált a csapat.

Azóta viszont a valóság mindenkit „arcon csapott” az Old Traffordon, s a Brightontól elszenvedett hazai vereség után már az új, harmadik számú szerelés sem hozza lázba a fanatikusokat – mondjuk, érthető… Íme, a mez!

A zöld felső láttán sokan azonnal trollkodásba kezdtek Twitteren – van aki szerint olyan, mint egy kapusmez, de sokan egyszerűen csak csúnyának találják.

„Ez olyan rossz, mint a csapat.”

„De Gea volt a legjobb játékosunk az előző évadban. Legyen belőle tizenegy!”


„Úgy akarjuk megerősíteni a védelmet, hogy tizenegy kapussal állunk fel.”


„Őszintén mondom, ez az egyik legrondább mez, amit valaha láttam.”


 

Legfrissebb hírek

Lewis Hamilton sikerei is motiválták Tóth Alexet

Légiósok
16 órája

Alisson visszatért a Liverpoolba, hosszabbított és a BL-re összpontosít

Angol labdarúgás
2026.03.17. 09:41

Kétgólos hátrányból mentett pontot a Wolverhampton, de ezzel nem sokra megy

Angol labdarúgás
2026.03.16. 23:04

Tizenegyből négy – Szoboszlai Dominik idénybeli kapura lőtt szabadrúgásai videón

Angol labdarúgás
2026.03.16. 17:08

A Premier League történetének legnagyobb pénzbüntetését kapta a Chelsea

Angol labdarúgás
2026.03.16. 15:50

Liverpooli lábnyomok: itt az ideje Arne Slot távozásának?

Légiósok
2026.03.16. 13:41

Szoboszlai szabadrúgásgólja csak egy pontot ért a Spurs ellen

Angol labdarúgás
2026.03.15. 19:24

Szoboszlai újabb szabadrúgásgólt szerzett – videó

Légiósok
2026.03.15. 18:00
Ezek is érdekelhetik