MU: Mourinho elárulta, mi az oka a klasszis mellőzésének

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.11.25. 08:41
null
Henrih Mhitarjan legutóbb a Chelsea elleni rangadón kapott lehetőséget klubcsapatában (Fotó: AFP)
José Mourinho, a labdarúgó Premier League-ben szereplő Manchester United menedzsere a BBC-nek elárulta, Henrih Mhitarjan a rossz formája maradt ki a keretből az előző két meccsen.

 

A 28 éves örmény nagyszerűen kezdte a 2017–2018-as idényt, öt bajnoki után már öt gólpassznál és egy találatnál járt.

A kezdeti lendület azonban hamar alábbhagyott – Henrih Mhitarjan azóta egyetlen gólt és gólpasszt sem tudott elkönyvelni a Premier League-ben. A középpályás formájának visszaesése José Mourinho figyelmét sem kerülte el, s a portugál menedzser emiatt ki is hagyta játékosát a Newcastle és a Basel ellen készülő keretből.

„Nem voltam elégedett az utóbbi időben nyújtott teljesítményével. Nem egy, nem két, és nem is három meccsről beszélek, hanem legalább négy-ötről. Nagyszerűen kezdte a szezont, de a teljesítménye – beleértve a gólokat, gólpasszokat, mezőnybeli munkát – folyamatosan visszaesett. Ez bőven elég volt ahhoz, hogy kihagyjam, a többiek ugyanis keményen megdolgoztak a lehetőségért. Mindenkinek ki kell harcolnia a csapatba kerülést, ez ilyen egyszerű” – mondta Mourinho.

A „vörös ördögök” szombat délután a Brighton & Hove Albionnal mérkőznek meg a Premier League 13. fordulójában – egyelőre nem lehet tudni, hogy Mhitarjannal vagy nélküle...

ANGOL PREMIER LEAGUE
13. FORDULÓ
Szombat
16.00: Crystal Palace–Stoke City
16.00: Manchester United–Brighton & Hove Albion (Tv: Spíler Tv)
16.00: Newcastle United–Watford
16.00: Swansea City–AFC Bournemouth
16.00: Tottenham Hotspur–West Bromwich Albion
18.30: Liverpool–Chelsea (Tv: Spíler Tv)
Vasárnap
14.30: Southampton–Everton (Tv: Spíler Tv)
15.00: Burnley–Arsenal
17.00: Huddersfield Town–Manchester City (Tv: Spíler Tv)
Pénteken játszották
West Ham United–Leicester City 1–1 (Kouyaté 45., ill. Albrighton 8.)

AZ ÁLLÁS
1. Manchester City 12 11 1 40–7 +33 34
2. Manchester United 12 8 2 2 27–6 +21 26
3. Chelsea 12 8 1 3 23–10 +13 25
4. Tottenham 12 7 2 3 20–9 +11 23
5. Liverpool 12 6 4 2 24–17 +7 22
6. Arsenal 12 7 1 4 22–16 +6 22
7. Burnley 12 6 4 2 12–9 +3 22
8. Watford 12 5 3 4 19–21 –2 18
9. Brighton & Hove Albion 12 4 4 4 13–13 0 16
10. Huddersfield Town 12 4 3 5 8–17 –9 15
11. Leicester City 13 3 5 5 17–19 –2 14
12. Newcastle 12 4 2 6 11–14 –3 14
13. Bournemouth 12 4 1 7 11–14 –3 13
14. Southampton 12 3 4 5 9–14 –5 13
15. Stoke City 12 3 4 5 15–24 –9 13
16. Everton 12 3 3 6 12–24 –12 12
17. West Bromwich Albion 12 2 4 6 9–18 –9 10
18. West Ham 13 2 4 7 12–26 –14 10
19. Swansea 12 2 2 8 7–15 –8 8
20. Crystal Palace 12 1 2 9 6–24 –18 5

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik