MU: megvan a megegyezés, 70 millió euróért érkezik új középpályás!

CS. M.CS. M.
Vágólapra másolva!
2023.06.29. 18:56
null
Mason Mount minden jel szerint az MU-ban folytatja (Fotó: Getty Images)
Fabrizio Romano szállította a hírt először: a Manchester United és a Chelsea hosszú tárgyalássorozat után megegyezett egymással Mason Mount klubváltásával kapcsolatban. Az angol válogatott középpályás 70 millió euró körüli összegért csatlakozik az MU-hoz. 

A hosszas nemsorozat után az MU egy kicsit emelt az ajánlatán, a Chelsea pedig beadta a derekát: Mason Mount 60 millió font, vagyis nagyjából 70 millió euró ellenében egybehangzó sajtóhírek szerint a Manchester United játékosa lesz.

A londoniaknál nevelkedő 36-szoros angol válogatott támadó középpályás – aki minden bizonnyal nyolcast játszik majd új klubjában Bruno Fernandes mellett – 2019 óta játszott a Chelsea felnőttcsapatában, s bár a mögöttünk hagyott idény nem sikerült jól számára, előtte kulcsember volt.

Többek között a londoniak 2021-es BL-győzelméből is alaposan kivette a részét...Az MU hetek óta tárgyalt megvételéről a Chelsea-vel, egy időben úgy tűnt, már le is mondtak róla, de ez a 70 millió font mindkét félnek belefér(t).

 

Legfrissebb hírek

Tóth Alex is a Premier League öt legjobb téli igazolása között a The Athleticnél

Angol labdarúgás
5 órája

Háromgólos hazai győzelmet aratott a Sunderland

Angol labdarúgás
19 órája

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
21 órája

Sallai Roland: Nagyon boldog vagyok a Galatasaraynál

Angol labdarúgás
Tegnap, 17:01

Kerkez Milos: Ragyogó produkció volt, minden héten így kell játszanunk

Angol labdarúgás
Tegnap, 13:50

Guardiola szerint a játékvezető megtörte a Man. City lendületét a Spurs ellen

Angol labdarúgás
Tegnap, 11:22

Kétgólos előnyről ikszelt a City a Spursszel, Dominic Solanke csodagóllal egyenlített

Angol labdarúgás
2026.02.01. 19:46

Háromból három: szárnyal Michael Carrickkel az MU, a Fulhamet is legyőzte Sesko 94. perces góljával

Angol labdarúgás
2026.02.01. 17:06
Ezek is érdekelhetik