MU: megegyeztek a játékossal is, az Ajaxból igazoltak – hivatalos

Vágólapra másolva!
2022.07.27. 16:32
null
Immár hivatalos: Lisandro Martínez a Manchester United játékosa (Fotó: manutd.com)
Immár hivatalos, hogy a holland Ajaxtól az angol labdarúgó Premier League-ben szereplő Manchester Unitedhez igazolt Lisandro Martínez argentin válogatott védő – számolt be róla az MTI.

 

A manchesteri klub szerdai bejelentése szerint a 24 éves futballista öt évre szóló szerződést írt alá, az ára 57 millió euró volt. A két egyesület már korábban megegyezett a vételárról, az MU ugyanakkor most azt közölte, hogy a megállapodásban további egy esztendőre érvényes opciós hosszabbítási lehetőség is benne van.

Martínez a Manchester Unitednél újra korábbi edzőjével, Erik ten Haggal dolgozhat együtt, a holland szakember ugyanis az Ajaxtól érkezett a „vörös ördögök” kispadjára. A középpályásként és balhátvédként is bevethető Martínezt az előző idényben megválasztották az Ajax legjobb játékosának.

Az MU a legutóbbi kiírásban hatodik lett az angol bajnokságban, 57 kapott gólja a legtöbb volt az első hat helyen végző gárdák között.

Ten Hag és tanítványai a 2022–2023-as idényt augusztus 7-én a Brighton elleni hazai találkozóval kezdik meg.


(MTI)

Legfrissebb hírek

MU: Gary Neville három sztáredző közül választaná ki Michael Carrick utódját

Angol labdarúgás
2026.01.15. 15:28

Több mint két évtized után újra van Ibrahimovic az Ajaxnál – hivatalos

Minden más foci
2026.01.14. 10:02

Michael Carrick lett a Manchester United vezetőedzője – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.01.13. 20:26

Rooney nyitott arra, hogy visszatérjen a Manchester Unitedhez

Angol labdarúgás
2026.01.13. 10:08

Solskjaer helyett egy másik legendáját nevezné ki a Man. United – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.01.12. 10:53

Az MU kikapott a Brightontól, az FA-kupából is kiesett

Angol labdarúgás
2026.01.11. 19:38

Holland középpályást szerződtetett a Lazio – hivatalos

Olasz labdarúgás
2026.01.10. 10:04

Amorim menesztése után is csak döntetlenre volt képes az MU a kiesőjelölt ellen

Angol labdarúgás
2026.01.07. 23:25
Ezek is érdekelhetik