MU: „CR is ilyen… Úgy néz ki, mint egy perui pánsípos”

Vágólapra másolva!
2015.10.19. 15:52
Bár Memphis Depay alig több mint két hónapja mutatkozott be a Manchester Unitednél, a hollandot máris szétszedi a média. A hozzáállása miatt sokat kritizált játékost most honfitársa vette a szájára.

Depay 13 tétmeccsen lépett pályára a „vörös ördögök” mezében, ezalatt már négy gólnál és négy asszisztnál jár, az angolok mégis elégedetlenek vele, sajtóhírek szerint ugyanis gond van a holland hozzáállásával és viselkedésével a pályán kívül.

„Depaynak rá kell jönnie végre, hogy a futball csapatjáték” – kritizálta a Studio Voetbalnak honfitársát az edzői pályafutása alatt az Ajaxnál, a Portónál és a Twenténél is megforduló Co Adriaanse.

Honfitársa is elégedetlen Depay hozzáállásával (Fotó: goal.com)
Honfitársa is elégedetlen Depay hozzáállásával (Fotó: goal.com)

„Egy fiatal játékos nem viselkedhet így, a holland válogatotthoz úgy érkezett meg, mint egy perui pánsípos… Semmi tisztelet, ne a kiöltözéssel foglalkozz, inkább a játékkal. Cristiano Ronaldo is ezt csinálja, de ő legalább már letett valamit az asztalra. Nem gondol arra, hogy a tetteivel a holland nemzetet képviseli” – tette hozzá.

Legfrissebb hírek

Cristiano Ronaldo kitöltené szerződését, egy-két év múlva vonul vissza

Minden más foci
12 órája

Vörös riasztás Liverpoolban a válogatott szünet előtt

Angol labdarúgás
18 órája

Új szerződést írt alá az Aston Villa angol válogatott támadója

Angol labdarúgás
2025.11.10. 13:09

Szoboszlai a City ellen is kiemelkedett a Liverpoolból

Angol labdarúgás
2025.11.10. 07:32

Arne Slot: Nyilvánvaló, meccset befolyásoló hiba történt a meg nem adott gólunknál

Angol labdarúgás
2025.11.09. 21:12

Haaland kihagyott tizenegyese is belefért, a Man. City simán legyőzte a Liverpoolt

Angol labdarúgás
2025.11.09. 19:31

A Leeds ellen véget ért a Nottingham hosszú böjtje

Angol labdarúgás
2025.11.09. 17:37

PL: a Wolves legyőzésével már második a Chelsea

Angol labdarúgás
2025.11.08. 22:55
Ezek is érdekelhetik