Liverpool: Szoboszlai holnap biztosan játszik – Jürgen Klopp

2023.07.29. 14:48
null
Jürgen Klopp a Leicester ellen ismét beveti Szoboszlait (Fotó: Getty Images)
Szingapúrba utazott az előszezonban az angol Premier League-ben szereplő Liverpool. A Jürgen Klopp irányította csapat két mérkőzést játszik Ázsiában, és a Leicester City elleni találkozó előtt a német szakember a kisebb sérülést szenvedő Szoboszlai Dominikról is beszélt.

 

Múlt hét végén egy edzésen szenvedett kisebb sérülést Szoboszlai Dominik, és megrándult bokája miatt nem játszhatott a Liverpool németországi, Greuther Fürth elleni felkészülési találkozóján. Jürgen Klopp akkor elővigyázatosságból nem küldte pályára, de Szingapúrban már arról beszélt, a Leicester City ellen biztosan játszik a magyar válogatott csapatkapitánya.

„Visszatért, ma este már edz és holnap biztosan játszik” – nyilatkozta a „vörösök” sajtótájékoztatóján a német szakember. Klopp emellett még arról is beszélt, hogy Jordan Henderson távozása és Fabinho valószínűsíthető továbbállása után cselekedniük kell, meg kell erősíteniük a középpályát.

A német menedzser mellett a Liverpool hátvédje, Virgil van Dijk is részt vett a sajtótájékoztatón. A holland elmondta, lát vezéregyéniségeket a keretben és olyanokat is, akik azokká válhatnak. Várhatóan – Henderson távozása után – Van Dijk lesz a csapat új kapitánya, ez azonban csak a következő hetekben válhat biztossá.

Magyar idő szerint vasárnap délelőtt 11 órakor a Leicester Cityvel, szerdán pedig a Bayern Münchennel mérkőznek meg Kloppék Szingapúrban.

A LIVERPOOL SZINGAPÚRBA UTAZÓ 27 FŐS KERETE
Alisson Becker, Joe Gomez, Virgil van Dijk, Ibrahima Konaté, Luis Díaz, Szoboszlai Dominik, Darwin Núnez, Alexis Mac Allister, Mohamed Szalah, Adrián, Cody Gakpo, Diogo Jota, Konsztantinosz Cimikasz, Andrew Robertson, Joël Matip, Caoimhín Kelleher, Trent Alexander-Arnold, Ben Doak, Melkamu Frauendorf, Lewis Koumas, James McConnell, Fabian Mrozek, Jarell Quansah, Calum Scanlon, Bobby Clark, Harvey Elliott, Curtis Jones.

A LIVERPOOL SZINGAPÚRI PROGRAMJA
Július 30., 11.00: Liverpool–Leicester City
Augusztus 2., 13.30: Liverpool–Bayern München

Legfrissebb hírek

Egyelőre nem tudja tartani az intenzitást a Liverpool Andoni Iraola alatt

Angol labdarúgás
2026.08.11. 10:27

Felkészülés: a Liverpool kétgólos előnyről kapott ki a Monacótól

Angol labdarúgás
2026.08.09. 17:32

Ilyen hatással lehet Iraola és stábja Szoboszlai pontrúgásaira

Angol labdarúgás
2026.08.07. 11:49

„Nem volt itt semmilyen vita” – Szoboszlai a Jones-incidensről

Angol labdarúgás
2026.08.04. 16:40

Szoboszlai: A rögzített helyzeteket még gyakorolnunk kell

Angol labdarúgás
2026.08.03. 10:29

Felkészülés: Kerkez gólpasszt adott, a Liverpool kettővel vezetett, mégis kikapott a Leedstől

Légiósok
2026.08.03. 00:22

Szoboszlai a legesélyesebb, hogy a Liverpool csapatkapitány-helyettese legyen – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.08.02. 14:36

Roger Schmidt lett a Red Bull globális futballigazgatója – hivatalos

Minden más foci
2026.07.31. 15:13