Liverpool: Pocsék James Bond lennék – Jürgen Klopp

B. A. B.B. A. B.
Vágólapra másolva!
2021.10.02. 12:39
null
Jürgen Klopp saját elmondása szerint pocsék James Bond lenne (Fotó: Imago Images)
Hiába a kiváló idénykezet, a Liverpoolt irányító német szakember szerint a Manchester City elleni vasárnapi rangadó jelenti az igazi erőpróbát.

A PL-éllovas Liverpool a Porto elleni idegenbeli győzelemmel (5–1), a tabella második helyén álló Manchester City a PSG elleni vereséggel (0–2) hangolt az egymás elleni vasárnapi rang­adóra, ám Jürgen Klopp szerint a bajnoki meccsekből és a hétközi BL-találkozókból nem érdemes kiindulni.

„Mondhatjuk, hogy mindketten jól kezdtük az idényt, de mindkét csapatnak ez a meccs az igazi erőpróba és értékmérő – mondta a mérkőzés előtti sajtótájékoztatón a német edző . – Örülünk az eddigi győzelmeknek, de még nem találkoztunk a Manchester Cityvel, amely olyan futballt játszik, amilyet egyetlen másik csapattól sem látunk a Premier League-ben. Az eddigi sikerek nyilván megadják a kellő önbizalmat, de egy héttel ezelőtt mindenki arról beszélt, hogy a Chelsea mennyire erős csapat, ám a City megmutatta, hogy képes teljesen megfojtani a BL-címvédő játékát. Nagyon várjuk már a meccset, és bár ilyenkor a többség a támadókról beszél, a lehető legmagasabb szinten kell védekeznünk ahhoz, hogy a góljaink számítsanak a meccs kimenetele szempontjából.”

Az angol média nem is lenne angol média, ha a sajtótájékoztatón nem beszéltek volna a meccs szempontjából teljesen irreleváns, ám végső soron szórakoztató hírről. A James Bondot a napokban moziba kerülő filmben utoljára alakító Daniel Craig (aki hatalmas Liverpool-drukker) úgy nyilatkozott, hogy Jürgen Klopp kitűnő lenne a címszerepre – ez túlságosan magas labda volt ahhoz, hogy a brit sportsajtó ne csapja le.

„Köszönöm a szép szavakat, de pocsék James Bond lennék. Ha én sétálnék ki a vízből egy szál fürdőgatyában, a közönség azonnal elhagyná a mozitermet. Mindenkinek megvan a saját küldetése, a titkosügynöknek a világot, nekem pedig a Liverpoolt kell megmentenem, amikor szükség van rá.”     

ANGOL PREMIER LEAGUE
7. FORDULÓ
Szombat
13.30:
Manchester United–Everton (Tv: Digi Sport1)
16.00: Burnley–Norwich City
16.00: Chelsea–Southampton (Tv: Digi Sport1)
16.00: Leeds United–Watford
16.00: Wolverhampton–Newcastle United
18.30: Brighton–Arsenal (Tv: Spíler1)
Vasárnap
15.00: Crystal Palace–Leicester City
15.00: Tottenham–Aston Villa (Tv: Spíler1)
15.00: West Ham United–Brentford
17.30: Liverpool–Manchester City (Tv: Spíler1) – élőben az NSO-n!

AZ ÁLLÁS
1. Liverpool 6 4 2 15–4 +11 14
2. Manchester City 6 4 1 1 12–1 +11 13
3. Chelsea 6 4 1 1 12–2 +10 13
4. Manchester United 6 4 1 1 13–5 +8 13
5. Everton 6 4 1 1 12–7 +5 13
6. Brighton & Hove Albion 6 4 1 1 8–5 +3 13
7. West Ham 6 3 2 1 13–8 +5 11
8. Aston Villa 6 3 1 2 9–7 +2 10
9. Brentford 6 2 3 1 8–5 +3 9
10. Arsenal 6 3 3 5–10 –5 9
11. Tottenham 6 3 3 4–9 –5 9
12. Watford 6 2 1 3 7–9 –2 7
13. Leicester City 6 2 1 3 7–10 –3 7
14. Wolverhampton 6 2 4 3–5 –2 6
15. Crystal Palace 6 1 3 2 6–9 –3 6
16. Southampton 6 4 2 4–7 –3 4
17. Newcastle 6 3 3 7–14 –7 3
18. Leeds United 6 3 3 6–14 –8 3
19. Burnley 6 2 4 5–11 –6 2
20. Norwich City 6 6 2–16 –14 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik