FA-kupa: a Liverpool történelmet írt, de nem nyert

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.01.08. 16:39
null
A csereként beálló Daniel Sturridge sem tudta győzelemhez segíteni a Liverpoolt a PAFC elllen (Fotó: twitter.com/Liverpool)
A Liverpool a kezdőcsapatával ugyan történelmet írt, de hazai pályán nem tudott győzni a negyedosztályú Plymouth ellen az angol FA-kupában.

 

Az angol FA-kupa 3. fordulójában a Liverpool a negyedosztályú Plymouth elleni meccsen már a kezdőcsapatával történelmet írt. A vörösök hivatalos Twitter-csatornája szerint ugyanis tétmeccsen még soha nem léptek pályára olyan fiatal csapattal, mint ezen a kupatalálkozón.

A Karius – Alexander-Arnold, J. Gomez, Lucas Leiva, Moreno – Stewart, Can, Ejaria – S. Ojo, Origi, Woodburn alkotta kezdőcsapat átlagéletkora 21 év és 296 nap (az eddigi rekordot az 1965-ös, Wolverhampton elleni meccs tartotta: 22 év, 303 nap). A liverpooli fiatalok az első félidőben nagy fölényben játszottak, de gólt nem szereztek.

 

 

Sokáig a második félidőben sem tört meg a jég, pedig Jürgen Klopp menedzser már a 74. percre elhasználta mindhárom cserelehetőségét. A bajnokságban alapembernek számító, rutinosabb játékosok közül beállt Daniel Sturridge, Roberto Firmino és Adam Lallana is.

A Liverpool tulajdonképpen egykapuzott a meccs nagy részében, de a legnagyobb helyzeteit is kihagyta, így a történelmi kezdőcsapattal induló találkozónak liverpooli szempontból nagy blama lett a vége. Klopp együttese hazai pályán nem tudott győzni, ezért megismételt mérkőzésre kényszerül a negyedosztályú Plymouth ellen, immár idegenben.

FA-KUPA
3. FORDULÓ (A LEGJOBB 32 KÖZÉ JUTÁSÉRT)
Liverpool–Plymouth Argyle (IV.) 0–0
Cardiff City (II.)–Fulham (II.) 1–2
(Pilkington 8., ill. S. Johansen 14., Sessegnon 33.)
TOVÁBBI, VASÁRNAPI PROGRAM
16.00: Chelsea–Peterborough United (III.)
16.00: Middlesbrough–Sheffield Wednesday (II.)
17.00: Tottenham Hotspur–Aston Villa (II.) (Tv: Sport1)

 

Legfrissebb hírek

NS-infó: Pécsi Ármin Angliába utazott – a Liverpoollal tárgyal

Labdarúgó NB I
2025.06.06. 13:02

Szűcs Kornél: Csendben teszem a dolgom, és keményen készülök a következő idényre

Légiósok
2025.05.21. 11:34

Megható élőképpel rukkoltak elő a Crystal Palace szurkolói az FA-kupa döntőjén

Angol labdarúgás
2025.05.18. 10:52

A Palace történelmet író edzője szólt Guardiolának, hogy legközelebb ne ezt a taktikát válassza

Angol labdarúgás
2025.05.18. 09:44

Eze góljára nem jött válasz a Citytől, a Crystal Palace megnyerte az FA-kupát!

Angol labdarúgás
2025.05.17. 17:28

Az FA-kupadöntő kérdése: szerez-e gólt Erling Haaland?

Angol labdarúgás
2025.05.17. 07:47

Szoboszlai gólpasszt adott, a Liverpool ikszelt az Arsenallal

Angol labdarúgás
2025.05.11. 19:29

Szűcs Kornél: A válogatotthoz a harmadosztályból is vezet út

Légiósok
2025.05.09. 07:35
Ezek is érdekelhetik