Everton: megegyeztek Eto'óval, két évre érkezik - sajtóhír

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.08.25. 20:12
Az átigazolási ügyekben jól értesült Gianluca Di Marzio olasz újságíró értesülései szerint a Premier League-ben szereplő Everton mindenben megegyezett a szabadon igazolható Samuel Eto'óval, aki kétéves szerződést köt a liverpooli együttessel.

A nemzetközi porondon az Európa-ligában érdekelt Everton menedzsere, Roberto Martínez korábban elmondta, egy csatárt még szeretnének szerződtetni a nyári átigazolási időszakban, de egyelőre mérlegelik a lehetőségeiket.Roberto Martínez korábban elmondta, egy csatárt még szeretnének szerződtetni a nyári átigazolási időszakban, de egyelőre mérlegelik a lehetőségeiket.

A legfrissebb hírek szerint Samuel Eto'o személyében megtalálta az ideális megoldást a spanyol menedzser. Az olasz újságíró, Gianluca Di Marzio úgy tudja, a 33 éves kameruni csatár kedden orvosi vizsgálaton vesz részt az Evertonnál, amely a tesztek sikeres teljesítése esetén 2016-ig szóló kontraktust kínál neki.

Az Evertonba szerződés esélyét növeli, hogy Eto'o másik komoly kérője, a Liverpool bejelentette Mario Balotelli megvásárlását.

Legfrissebb hírek

Vörös riasztás Liverpoolban a válogatott szünet előtt

Angol labdarúgás
2025.11.11. 08:07

Új szerződést írt alá az Aston Villa angol válogatott támadója

Angol labdarúgás
2025.11.10. 13:09

Szoboszlai a City ellen is kiemelkedett a Liverpoolból

Angol labdarúgás
2025.11.10. 07:32

Arne Slot: Nyilvánvaló, meccset befolyásoló hiba történt a meg nem adott gólunknál

Angol labdarúgás
2025.11.09. 21:12

Haaland kihagyott tizenegyese is belefért, a Man. City simán legyőzte a Liverpoolt

Angol labdarúgás
2025.11.09. 19:31

A Leeds ellen véget ért a Nottingham hosszú böjtje

Angol labdarúgás
2025.11.09. 17:37

PL: a Wolves legyőzésével már második a Chelsea

Angol labdarúgás
2025.11.08. 22:55

Két gólt kapott az Arsenal, a második már pontot ért a Sunderlandnek

Angol labdarúgás
2025.11.08. 20:37
Ezek is érdekelhetik