B. A.
2023.03.20 20:43 Frissítve: 2023.03.20 21:01

Championship: pontlevonással büntették a játékosait ki nem fizető Wigant

Az angol másodosztályú labdarúgó-bajnokságban (Championship) szereplő Wigan Athletic egyre közelebb kerül a kieséshez. Az utolsó helyen álló csapat immár nyolc pontra van a biztos bennmaradást jelentő 21. helytől, mivel a klubtól három pontot levontak, mert ismét nem fizette ki a játékosait.

Egyre nehezebb helyzetben a Wigan Athletic (Fotó: Getty Images)

Az EFL közleménye szerint: „A Wigan Athletictől azonnali hatállyal három pontot levonunk a 2022–2023-as bajnoki idényben, miután a klub 2023 márciusában ismét elmulasztotta kifizetni a játékosok bérét.”

A The Guardian számol be arról, hogy a Wigan így egy lépéssel közelebb került a Championshipből való kieséshez. A közleményben szerepel, hogy az elmúlt kilenc hónapban ez már a negyedik eset, hogy a Wigan nem fizeti ki az alkalmazottait, korábban 2022 júniusában, júliusában és októberében is előfordult hasonló.

Nemcsak a csapatot sújtják, hanem a klub tulajdonosa ellen is vádat emelnek kötelezettségszegés miatt, emellett az ügyet egy független fegyelmi bizottság elé tárja a szövetség.

A Wigan szintén közleményben reagált a büntetésre: „A klub tudomásul veszi az EFL nyilatkozatát, valamint a vádat, és a megfelelő időben további tájékoztatást ad a jelenlegi bérhelyzetről.”

A Wigan Athletic az utóbbi nyolc mérkőzésén nyeretlen, jelenleg a büntetés után 31 ponttal a Championship utolsó, 24. helyén áll. Nyolc fordulóval a bajnokság vége előtt nyolc pont a lemaradása a 21. – biztos bennmaradást érő – pozícióban álló Cardiff City mögött.


 

2023.06.02 22:56:00

Angol labdarúgás nemzetisport.hu

A United csak tizenegyesből tudott betalálni, és ez kevés volt ahhoz, hogy megnyerje a manchesteri derbit.

2023.05.30 21:35:10

Angol labdarúgás nemzetisport.hu

ALAPVONAL. Ide nem jön dúsgazdag szerencselovag, hiszen arról stadionbeli felirat tanúskodik, mi a vélemény róluk errefelé: „A labdarúgás a szurkolóké, nem a sejkeké, az oligarcháké, az esélylesőké és a bankároké.”

2023.05.25 20:31:09

Angol labdarúgás nemzetisport.hu

A Man. United bebiztosította magának a Bajnokok Ligája-indulást a következő idényre.

2023.05.24 23:48:50

Angol labdarúgás nemzetisport.hu

ALAPVONAL. A Premier League megnyerése a múlt ismeretében nem volt kihívás. A BL igen. Az legalizálná az elköltött eurószázmilliókat, akkor lehetne azt mondani, hogy a 2008-ban útjára indított arab futballprojekt végre sikeres. Bár szurkolói hovatartozástól függően alighanem sokan vitatják, de talán (vagy legfeljebb?) akkor lehet elkezdeni leszámolni az első és második számú manchesteri csapat kitételével.

2023.05.21 15:35:48

Angol labdarúgás nemzetisport.hu

Julián Álvarez korai gólja döntött a nem túl nagy iramú mérkőzésen.