Championship: nyert a Bournemouth, ő a másik biztos feljutó

Vágólapra másolva!
2022.05.03. 22:07
null
Kieffer Moore fellőtte a Bournemouth-t a Premier League-be (Fotó: Bournemouth)
Az angol labdarúgó-bajnokság (Championship) második helyén álló Bournemouth egy korábbról elmaradt mérkőzésen 1–0-ra legyőzte a tabellán harmadik Nottingham Forestet, ezzel az utolsó kör előtt biztossá vált, hogy a Fulham után másodikként ő jut fel a Premier League-be.

Az első félidőben a Nottingham játszott valamivel veszélyesebben, gólra azonban az ötből egyik kísérletét sem tudta váltani. A második játékrészben viszont fordult a kocka, a Bournemouth átvette az irányítást, és ennek a 83. percben lett meg az eredménye, a mostani idényben a mindössze harmadik meccsén szereplő Kieffer Moore állította be az 1–0-s végeredményt, és találatával fellőtte csapatát a Premier League-be.

A lefújás pillanatában a szurkolók azonnal ellepték a pályát, és együtt ünnepeltek a játékosokkal:

A Bournemouth legutóbb a 2019–2020-as idényben szerepelt az első osztályban, akkor a 18. helyen zárt, így esett ki.

A legendás Nottinghamnek sem kell letennie arról, hogy 23 év után visszatér az élvonalba, biztos, hogy a harmadik vagy a negyedik helyen zár, tehát a Championship-playoffban megküzdhet a maradék egy feljutást érő helyért.

CHAMPIONSHIP
A 33. FORDULÓBÓL ELMARADT MÉRKŐZÉS
Bournemouth–Nottingham Forest 1–0
(K. Moore 83.)
Az élcsoport: 1. Fulham 90 pont, 2. Bournemouth 85, 3. Nottingham 79, 4. Huddersfield 79, 5. Sheffield United 72, 6. Luton 72, 7. Middlesbrouh 70, 8. Millwall 69

Legfrissebb hírek

Kétgólos előnyről ikszelt a City a Spursszel, Dominic Solanke csodagóllal egyenlített

Angol labdarúgás
6 órája

Háromból három: szárnyal Michael Carrickkel az MU, a Fulhamet is legyőzte Sesko 94. perces góljával

Angol labdarúgás
8 órája

A Liverpool először nyert bajnokit 2026-ban

Angol labdarúgás
2026.01.31. 22:57

Kétgólos hátrányból fordított a Chelsea a városi derbi második félidejében

Angol labdarúgás
2026.01.31. 20:38

Tóth Alex ismét győztes csapat tagja volt; simán nyert idegenben az Arsenal

Angol labdarúgás
2026.01.31. 18:06

Premier League-bajnokot szerződtetett a Fulham – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.01.30. 13:49

Papp Bence: Tóth Alex debütálása a magyar sport elmúlt húsz évének egyik legszebb pillanata

Angol labdarúgás
2026.01.30. 10:27

Meggyőző és önbizalom-növelő nottinghami győzelemről ír az angol sajtó a Ferencváros elleni meccs után – lapszemle

Európa-liga
2026.01.30. 07:51
Ezek is érdekelhetik