„Még ennél is tovább léphet” – Priskin Tamás Kerkez Milosról

V. H. L.V. H. L.
2025.06.26. 15:58
null
Priskin Tamás (Fotó: Koncz Márton)
A Liverpoolhoz igazoló Kerkez Milos volt csapattársával és „mentorával” készített interjút a Nemzeti Sportrádió. A podcastban a 63-szoros magyar válogatott játékos elmondta: Kerkezt mentalitása és munkabírása legnagyobb reményekre jogosítja fel, és ha az angol bajnoknál mindő mind, Szoboszlai Dominik, mind pedig Pécsi Ármin jól teljesít, abból a magyar válogatott is profitálni fog.

Immár hivatalos: Kerkez Milos csatlakozott Szoboszlai Dominikhoz és Pécsi Árminhoz az angol bajnoki címvédő Liverpoolnál, így háromfősre a gyarapodott a „vörösök” magyar kontingense. Az örömteli hírt a Nemzeti Sportrádió podcastjában Kerkez volt csapattársa, a 63-szoros magyar válogatott Priskin Tamás is kommentálta, aki az ETO FC Győr színeiben az NB II-ben játszott együtt az akkor még csak 16 éves balhátvéddel.

„Az már egy jel volt, hogy tizenhat évesen tudott nálunk játszani az NB II-ben, és nem azért játszott, mert a fiatalszabálynak meg kellett felelni, hanem azért, mert helye volt a csapatban, amelyet a teljesítményével érdemelt ki. Nagyszerűen építette fel a karrierjét lépcsőről lépcsőre, ennek köszönhető, hogy ilyen fiatalon egy nagyon-nagyon neves csapatban tud majd játszani” – jegyezte meg Kerkezzel kapcsolatban Priskin, aki annak idején gyakran látta el tanácsokkal a szárnyait bontogató tehetséget.

A magyar válogatott balbekkjének játékával Priskin Tamás leszögezte: tehetsége, szorgalma, mentalitása és munkabírása a világ egyik legjobb csapatánál is szép reményekre jogosítja.

„Ha megnézzük az elmúlt szezont, akkor egy az egy elleni védekezésben is a legjobb háromban volt a Premier League-ben, nagyon nehéz egy az egyben megverni. Ez alapvető dolog, és ha támadásban is hozzá tud még tenni, akkor nagyszerű karriert tud befutni, és még ennél is tovább tud majd lépni” – fogalmazott Priskin, majd arra is kitért, mit jelentene a magyar válogatott számára, ha Szoboszlai Dominik mellett a másik két magyar is be tudná verekedni magát a liverpooliak alapcsapatába.

„Ármin tényleg nagyszerű teljesítményt nyújtott a Puskásban, és nagyon örültem, hogy megkapta a lehetőséget arra, hogy tovább fejlődjön. Benne is megvan ahhoz minden, hogy a jövőben meghatározó legyen az európai futballban és a magyar válogatottban. Dominik már bizonyította, hogy nagyszerű játékos, és alapemberré nőtte ki magát az elmúlt szezonban, bízom benne, hogy ebből a magyar válogatott is tud profitálni.”

 

Legfrissebb hírek

„Hazudnék, ha azt mondanám, nem fordult meg a fejemben, hogy elég volt” – Ónodi-Jánoskúti Máté a légióséletről

Kézilabda
16 órája

„Ennek a címernek súlya van” – Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos a Liverpool új idényéről

Angol labdarúgás
2026.09.23. 18:38

Angol bíró vezeti a magyar–ukrán NL-meccset – hivatalos

Magyar válogatott
2026.09.23. 11:34

Kylian Mbappé elárulta, korábban majdnem a Liverpoolba igazolt

Angol labdarúgás
2026.09.22. 21:33

Tóth Milán: Kiskorom óta a válogatottságról álmodtam, ez mindenért kárpótol

Magyar válogatott
2026.09.22. 14:13

Hogyan pótolja Marco Rossi Sallai Rolandot és Varga Barnabást?

Magyar válogatott
2026.09.22. 06:51

Mégsem kell műteni Sallai Rolandot combizomszakadás miatt – NS-infó

Magyar válogatott
2026.09.21. 16:05

Doktorics Áron elmondta, milyen tulajdonságokra volt szüksége ahhoz, hogy válogatott kerettag legyen

Magyar válogatott
2026.09.21. 15:45