Szoboszlai Dominik: Még egy utolsó lépésre van szükségünk

BALOGH ANDRÁSBALOGH ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2025.04.21. 10:50
null
Szoboszlai Dominikék vasárnap bajnokok lehetnek (Fotó: Getty Images)
A Liverpool Trent Alexander-Arnold góljával legyőzte a Leicester Cityt a Premier League 33. fordulójában, de a bajnokavatást elnapolta az Arsenal győzelme. Szoboszlai Dominik a közösségi médiában a következő fordulóban esedékes Tottenham elleni rangadóról beszélt, míg a győztes gólt szerző Alexander-Arnold a jövőjéről és a gólöröméről nyilatkozott.

Mint ismert, a Liverpool Trent Alexander-Arnold góljával nyert a Leicester vendégeként, de az Arsenal Ipswich elleni győzelmével matematikailag még nem bajnok a Liverpool. 

Szoboszlai Dominikék előnye 13 pont öt fordulóval a bajnokság vége előtt. A következő fordulóban, ha a Liverpool nyer a Tottenham ellen, akkor biztosan bajnok. Erre utalt X-bejegyzésében Szobszlai Dominik is. „Még egy utolsó lépés kell, találkozunk vasárnap Vörösök!” – írja posztjához a magyar válogatott csapatkapitánya.

„Ez volt az egyik legboldogabb pillanatom Liverpool-mezben. Közel vagyunk a bajnoki cím megnyeréséhez, visszatértem sérülésből és góllal járultam hozzá a csapat győzelméhez. Egészen biztos vagyok, hogy ez volt az első bal lábbal lőtt gólom karrierem során. Valószínüleg ez a góltípus hiányzott már csak, a megfelelő pillanatra tartogattam. ” nyilatkozta Trent Alexander-Arnold, aki a gólörömről is beszélt – „Van Dijk lökött a szurkolók elé, hogy magamba szívjam. Elképesztőek voltak egész idényben, minden meccsen az utolsó percekig hajtottak minket. Ez a legkevesebb, amit visszaadhatunk nekik, hogy száz százalékot kirakunk a pályára.”

A Liverpool már meghosszabbította Mohamed Szalah és Virgil van Dijk szerződését, azonban Trent Alexander-Arnold jövője kérdéses. „Ahogy egész idényben mondtam, nem fogok beszélni a helyzetemről, nem fogok részletekbe bocsátkozni. A maihoz hasonló napok mindig különlegesek, amelyek örökké velem maradnak és örülök, hogy részese lehetek.”

„Trent becserélése nem az én érdemem, minden vezetőedző pályára teszi, ha egészséges. A gól nemcsak neki jelentett sokat, hanem az egész csapatnak. A Trenthez hasonló játékosok akkor lépnek elő, amikor a legnagyobb szükséged van rá” – vélekedett Arne Slot, a Liverpool vezetőedzője. 

ANGOL PREMIER LEAGUE
33. FORDULÓ
Leicester City–Liverpool FC 0–1 (0–0) 
Leicester, King Power Stadion. Vezette: Stuart Attwell
Leicester City: Hermansen – R. Pereira (Justin, 83.), Faes, Coady, Thomas – Ndidi (Skipp, 83.), Soumaré – De Cordova-Reid (Buonanotte, 61.), el-Hanusz, Mavididi (Monga, 85.) – Vardy (Daka, 61.). Vezetőedző: Ruud van Nistelrooy
Liverpool: Alisson – C. Bradley (Alexander-Arnold, 71.), Konaté, Van Dijk, Cimikasz – Gravenberch, Mac Allister – Szalah, Szoboszlai (Elliott, 71.), Gakpo (D. Jota, 60.) – L. Díaz (C. Jones, 90+4.). Vezetőedző: Arne Slot
Gólszerző: Alexander-Arnold (76.)

   
AZ ÁLLÁSMGyDVL–KGkP
  1. Liverpool33247275–31+4479
  2. Arsenal331812361–27+3466
  3. Newcastle331851062–44+1859
  4. Manchester City33177964–42+2258
  5. Chelsea33169858–40+1857
  6. Nottingham Forest32176951–38+1357
  7. Aston Villa33169853–47+657
  8. Bournemouth3313101052–40+1249
  9. Fulham331391148–45+348
10. Brighton331212953–53048
11. Brentford331371356–50+646
12. Crystal Palace3311111141–45–444
13. Everton338141134–40–638
14. Manchester United331081538–46–838
15. Wolverhampton331151748–61–1338
16. Tottenham321141760–49+1137
17. West Ham33991537–55–1836
18. Ipswich Town33492033–71–3821
19. Leicester City33462327–73–4618
20. Southampton33252624–78–5411

 

Legfrissebb hírek

Az MU sem tudott megálljt parancsolni az Aston Villának, zsinórban tizedszer nyertek Unai Emeryék

Angol labdarúgás
11 órája

Bravúr lenne a manchesteri pontszerzés Birminghamben

Angol labdarúgás
20 órája

Arne Slot: Azt hittem, kilenc ember ellen könnyebb lesz

Angol labdarúgás
21 órája

Egy gól elég volt az Everton ellen, az Arsenal ismét vezeti az angol tabellát

Angol labdarúgás
2025.12.20. 23:05

Parázs hangulatú, kiállításokkal tarkított meccset nyert meg a Liverpool a Tottenham otthonában

Angol labdarúgás
2025.12.20. 20:37

Újabb Haaland-dupla, a Man. City győzelmi kényszerbe hozta az Arsenalt

Angol labdarúgás
2025.12.20. 18:04

Woltemade Chelsea elleni duplával feledtette az öngólját, iksz lett a vége

Angol labdarúgás
2025.12.20. 15:31

Szalah bocsánatot kért liverpooli csapattársaitól

Angol labdarúgás
2025.12.19. 19:32
Ezek is érdekelhetik