Szoboszlai: Bejutottunk egy döntőbe, de még nem nyertünk meg semmit

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2025.04.24. 17:02
Szoboszlai Dominik karnyújtásnyira első PL-címétől (Fotó: Getty Images)
A Sky Sportsnak adott interjút Szoboszlai Dominik, az angol labdarúgó-élvonalban (Premier League) érdekelt Liverpool magyar válogatott középpályása. A 24 éves játékos beszélt csapata idényéről, a pályán betöltött szerepének változásáról, valamint a csapattársaival való kapcsolatáról is.

„Az előző idényhez képest kicsit változott a szerepem a pályán. Akkor inkább nyolcast játszottam, most viszont több feladatom van támadásban. Amikor támadunk, szabadabb a szerepköröm a korábbi idényhez képest, de kifejezetten sok területet le kell fedjek a jobb oldalon, úgy Mónak (Szalah – a szerk.), mint a többieknek. Ha kevesebbet futnék, akkor több energiám lenne a támadásokra, de ha a csapat boldog, akkor minden egyén boldog” – fogalmazott Szoboszlai, hozzátéve, hogy Arne Slot érkezése óta a futásban és a labdával való játékban is sokat fejlődött. A magyar válogatott csapatkapitánya leszögezte, hogy nem szeretné egymáshoz hasonlítani a holland trénert és Jürgen Kloppot.

„Lehetne ez jobb is. Bejutottunk egy döntőbe, de még nem nyertünk semmit – válaszolta a magyar labdarúgó arra a kérdésre, hogy mennyire sikerült jól a mostani idény. – A BL-ben az első helyről jutottunk tovább, majd megkaptuk a rendkívüli formában levő PSG-t, de a futball már csak ilyen. Az FA-kupából is kiestünk, a bajnokság azonban a mi kezünkben van, s reményeink szerint mi leszünk majd a tabella élén a végelszámoláskor. (...) Ezzel együtt még nem nyertük meg a bajnokságot, mert hat meccs még hátravan, s matematikailag az Arsenalnak még van esélye arra, hogy ledolgozza a hátrányát.”

Szoboszlai ezután kitért a csapaton belüli kapcsolataira is.

„Móval ápolom a legszorosabb kapcsolatot, de mindenkivel jóban vagyok” – mondta a középpályás, majd név szerint említette még Kosztasz Cimikaszt és Trent Alexander-Arnoldot.

A beszélgetést végén arról kérdezték, hogy a mi a legnagyobb álma a labdarúgásban, miután a küszöbön álló PL-elsőséggel, valamint a válogatott csapatkapitányi szerepével két nagy célját is kipipálhatja. A 24 éves középpályás három nagy álmot fogalmazott meg.

„Szeretném megnyerni a Bajnokok Ligáját, a Premier League-et, és szeretnék kijutni a válogatottal a világbajnokságra.”

 

 

Legfrissebb hírek

Slot szerint két okból görcsölt be Kerkez a hajrában

Angol labdarúgás
7 órája

Mikel Arteta: Emberelőnyben nyerni kellett volna, csalódott vagyok

Angol labdarúgás
9 órája

Kiállítás után gólváltás: döntetlenre végzett egymással a Chelsea és az Arsenal

Angol labdarúgás
23 órája

A Liverpool legyőzése után kikapott a Forest; hozta a kötelezőt a Villa

Angol labdarúgás
Tegnap, 17:27

Ez már a nagy fordulat? A Liverpool két góllal nyert Londonban

Angol labdarúgás
Tegnap, 17:23

Fordított és nyert a Crystal Palace otthonában a Manchester United

Angol labdarúgás
Tegnap, 14:58

Szoboszlai Dominik veszélyes csapat ellen segítheti a Liverpool talpra állását

Angol labdarúgás
Tegnap, 11:01

Egy félidő alatt elintézte az Evertont a Newcastle

Angol labdarúgás
2025.11.29. 22:55
Ezek is érdekelhetik